A háború vége? Nem volt happy end

Hetvenöt éve ért véget a II. világháború Európában. A jubileumi évforduló alkalmából Dorog ostromán keresztül mutatjuk be a magyarországi eseményeket.

Ezen napon sok millió cikk, tévé- és rádióműsor, iskolai és közösségi ünnep emlékeztet arra, hogy véget ért az európai történelem talán legszörnyűbb időszaka. A világháborút lezáró kapituláció természetesen egyetemes jelentőségű pillanat volt, s így a Győzelem napja is mindannyiunk ünnepe, ám ahhoz, hogy a „mindenki” valakivé válhasson, arcot, nevet kell szereznie, alakot kell öltenie. Válasszunk hát ki egy közösséget a millióból, amelynek vannak élményei, hősei, áldozatai, s nézzük meg hogyan élték át a borzalmakat!

Szabó Gyula történész Dorog helytörténetéből merítve mesélte el, mi történt a szomszéddal, az utca végén lakó lakatossal, a templomszolgával, a patikáriussal, a tanító úrral és a többiekkel, akik közösen próbálták túlélni a fejük fölött birkózó gigászok tomboló csatáját.

Dorog alaposan megszenvedte a világháború borzalmait. A nagy világégésből kisebb kóstolót már 1941 tavasza óta kapott. Előbb a Balkánon nyitott front utánpótlás szállítmányai haladtak át a településen, majd a Szovjetunió elleni invázió során mentek keresztül a városon a hadi szerelvények. 1943-ban az első bombatámadást is elszenvedte.

„Karácsony másnapján, december 26-án, kedden kora reggel kiújultak a harci zajok. Közeli ágyúzások, repülők és robbanások zajai hasítottak a légtérben. Csolnok határában a szovjet légelhárítók lelőttek egy magyar Levente II. típúsú repülőt, amely Budapesten, a Vérmezőn szállt fel és onnan került a légterünkbe. A lezuhant gép kéttagú személyzete közül Papp Ferdinánd pilóta a csodával határos módon, igaz, súlyos sérüléseket szenvedve, de túlélte a becsapódást. Társa, Szabolcs Alajos szakaszvezető életveszélyesen megsérülve, szintén még életben volt a zuhanást követő percekben, ám a helyszínre kiérkező orosz katonáknak nem állt módjukban segíteni rajta, így röviddel később a gép roncsai között halt meg.”

Az igazi tragédia 1944 késő őszén kezdett körvonalazódni, amikor az előretörő Vörös Hadsereg Budapestet körbekerítette. A német haderő Dorog térségéből kívánt felmentő akciót szervezni, amellyel a település stratégiai jelentőséget nyert.

„A Garam torkolatánál találkozott és egyesült egymással a 2. és 3. Ukrán front. Ezzel bezárult a külső ostromgyűrű is a főváros körül. A két hatalmas orosz hadtest összekapcsolását követően még napokig tartottak utóvédharcok, amelyet a Szent László Hadtest kötelékei vívtak a Garam közelében. A Budapestről kifelé menekülők áradatával ellentétesen pedig különböző német és magyar katonai egységek igyekeztek, hogy a főváros ostroma elleni védelemhez csatlakozhassanak. Mivel addigra gyakorlatilag minden irányból az utak az oroszok ellenőrzése alá tartoztak, így az ellen menet nagy része is a Pilisen keresztül próbált Budapestre bejutni.”

A magyar főváros küszöbönálló ostromának megkezdése előtt a német offenzívát megelőzve a szovjet csapatok elfoglalták Dorogot. Ezáltal a tervezett német ellencsapás drámai mederbe fordult. A németek ugyanis nem adták föl eredeti elképzeléseiket, és a budapesti katlant éppen Dorognál próbálták feltörni a Wehrmacht egységei 1945. év elején. Kegyetlen és ádáz harcok folytak végeláthatatlanul. Januárban a város többször gazdát cserélt, a lakosság pincékbe húzódva igyekezett átvészelni a csatákat és a megszokotthoz képest is hidegebb, zordabb telet.

„Január 4-én reggel Dorogot már közvetlen és folyamatos támadás érte nyugati és déli irányból. Komoly tüzérségi támadás a Bécsi út, illetve a Hungária-hegy és a Kálvária felől érkezett, amely által főleg a Borbála-telep került a belövések középpontjába. A lakosság hamarjában megkezdte otthona elhagyását és fedezékbe vonult. Takarókat, váltóruházatot és amennyi élelmet csak tudott, felnyalábolt és a legközelebbi óvóhelyre kezdte bevackolni magát. A Dózsa iskola légójában már nagy számban gyülekeztek az emberek, akik a magukkal hozott holmikat rendezgették, miközben többen is rohantak a biztonságot nyújtó fedezék felé. Ekkor feltűntek a félelmetes Ju-87-es német zuhanóbombázók – elterjedt nevükön Stukák –, amelyek Dorog-szerte lecsaptak és mindenkire lőttek és szórták bombáikat. Többen a Dózsa iskola udvarán iparkodtak keresztül, igyekezve elérni a légópincét, amikor Stukák jelentek meg az iskola felől és lőni kezdték a menekülőket.”

„Erősödő ágyúzások verték fel a csendet és minél közelebb csapódtak be a gránátok és lövedékek. Egy darabig feszülten füleltek az oroszok is, majd amikor szinte elviselhetetlenné vált a minden irányból süvítő, szakadatlan robaj, a pincében lévő oroszok egyszerre eszüket vesztve, eszelős Davaj, davaj! ordítással elkezdték űzni kifelé a lakókat. A hirtelen kialakult helyzet csak fokozódott és ideges kapkodásba csapott. A megzavarodott lakók elsőre nem akarták elhinni, hogy a katonák pont a legnagyobb lövöldözések közepette döntöttek úgy, hogy az oltalmat adó bunkerből kikergessék a roppant veszélyes külszínre őket. Márpedig nem vicceltek az oroszok, akik egyre ingerültebben hozták tudomásukra, hogy menjenek kifelé a pincéből. … A lakosok amint felértek a felszínre, futásnak eredtek. Hirtelen jött ötlettől vezényelve – Irány a Brikettgyári utcák! – felkiáltással elkezdtek rohanni. Akik ebben a csoportos menekülésben részt vettek, szinte szürreális formában élték meg a valóságot. Csak az iszonyú robajok zajára, lövedékek velőig hatoló süvítésére emlékeztek és bíztak valami földöntúli erőben, a Gondviselésben, hogy ezt megússzák és ne találja el őket semmi. A futás során a csapat két részre szakadt. Egyik felük a Puskás Tivadar utcába, a másik fél pedig a Jedlik Ányos utcába keveredett. Közben folyamatosan záporoztak a lövedékek. Több család is szétszakadt, egymástól elsodródva. Kövecsék férfi tagjai a Jedlik utcán át, a hölgyek pedig a Puskás utcán rohantak. Itt szaladt Láng Lőrinc iskolai tanár is, egy matracot cipelve, amikor a közelükben felrobbant egyik lövedék repesze a homlokába fúródva leterítette. Kövecsék szegedi nagynénjük futott abban a pillanatban el mellette és csak annyit tudott kipréselni futva, hogy: Nagyon fáj? – Nagyon! – jött rá Láng tanár úr keserves felelete. Arra senki sem emlékezett, hogy kik és hogyan juttatták le az egyik ház pincéjében Láng bácsit, de valahogy lekerült ő is és minden bizonnyal nem a saját lábán. Próbálták a lelket tartani benne a többiek, ám este 9 óra körül elhalálozott. Láng urat ráadásul Dorogon mindenki nagyon szerette.”

Az itt látható dokumentumfilmben a Vörös Hadsereg által készített korabeli katonai filmhíradó részlet is szerepel. Ebben a 7. perctől láthatunk dorogi jeleneteket, ahol orosz tank tűnik fel a Bécsi úton, valamint az Örgekolónia utcán átrobogó szovjet gyalogsági támadás is meg lett örökítve:

Februárban megrekedt a front Dorogon és állóháború alakult ki, amely során egyik fél sem tudott döntő fölényt kicsikarni. Az idő múlásával az élelemkészlet is alaposan megcsappant, hatványozva a megpróbáltatásokat. A dorogi harcok rettentően elhúzódtak és csak március végén sikerült az orosz erőknek áttörést elérniük.

„Február 13-án elesett Budapest és a budai várban rekedt közel fél százezres véderő a megadás helyett a kitörés mellett döntött. Mindössze 7-800 túlélő maradt. A kitörők közül két német katona Dorogig jutott, akik kimerítő és kalandos utat tettek meg, amíg Dorog mellett sikerült egyesülniük az övéikkel. A katonák a rohammenet során két orosz tisztet lőttek le. Azonban Dorogon a harcok tovább folytatódtak.”

Végre elmozdult a frontvonal és nyugatabbra tevődött, ám a város teljes mentesítése csak április legelején, a hegyekbe befészkelt, végsőkig kitartó legutolsó német tüzéregységek megadását követően történt meg. A hosszú ostrom súlyos áldozatot követelt mind a harcoló felek, mind a civil lakosság soraiból. Több ezer katona esett el és sebesült meg Dorogon és a közvetlen vonzáskörzetben dúló csatározások során, valamint 300-ra rúgott a halottak száma a város polgárainak soraiból.

„A főváros már kerek egy hónapja megszabadult a háború poklától, míg Dorogon még mindig dúltak a harcok. A patthelyzet közben egyre elviselhetetlenebbé vált. Miközben a Dorogon rekedt orosz és német csapatok nem bírtak egymással, a lakosság élelemgondja a tűréshatárához érkezett. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a helyiek hihetetlenül összetartva igyekeztek egymásnak segíteni, a minimális mennyiségű falatokat is megosztani egymással. A szűkös időszakban akadtak az átlagtól is kiemelkedőbb személyek, akik oroszlánrészt vállaltak a lakosság élelmezésében. Köztük kiemelten Binder Lajos mészáros, aki posztumusz is megérdemelné a Dorogért valaha kiváló tettet véghez vitt személyeket megillető legmagasabb elismerést.  …Egyfajta isteni gondviselésnek tűnt, amikor egy katonai szerelvény tehervagonja jutott a lakosság zsákmányaként közkézre. Hatalmas tartályokban tejporkészlet volt felhalmozva, amelyet igen ízletesnek találtak a helybeliek és ezzel próbálták csillapítani kínzó éhségüket.”

A dorogi lakosság összefogása példamutató volt. Mindvégig emberek tudtak maradni. S emberségüket tükrözi az a tény, hogy éppen Dorogon fogalmazódott meg a gondolat, miszerint a háborúnak valójában nincsenek győztesei, csak áldozatai. Dorogon született a javaslat, hogy ezentúl a Győzelem napja helyett a Megbékélés napjává váljon a II. világháború lezárásának emléknapja. A képviselő testülete, a dorogi civil szervezetek, valamint a település értelmiségi köre közösen fogalmazták meg az úgynevezett Dorogi Nyilatkozatot, amelyet a világ minden pontjára eljuttattak. A dorogiak szándéknyilatkozatukban kérték a világ országainak kormányait és polgárait, hogy békéljenek meg a háborús múlttal, fogjanak össze és nyújtsanak békejobbot egymásnak. A kezdeményezést örömmel fogadták világszerte.