A múlt jövője – Retrofuturizmus a XX. században

A kétezres években mechanikus szárnyakon repülő postások hozzák a leveleinket, gőzmozdonyok szállítják a mozgó városrészeket, léghajós turisták szelik át az Antarktisz égboltját. Ehhez hasonló bájosan anakronisztikus képet festettek a jövőről az előző évszázad emberei. Az 1900-as években születő jövendölések hol meglepően találóak, hol megmosolyogtató tévúton járnak, ez adja a retrofututizmus sosem múló szépségét.

A XX. század első éveiben még távolinak tűnt a következő millennium, így a jövőbe révedés legkedveltebb évszáma a kétezres év volt. Egy német csokoládégyár, a Hildebrands 1900 környékén marketingcélú képeslapokat készített, melyeken előrevetítették, hogy nézhet ki a világ száz év múlva. A képek visszatükrözik a második ipari forradalom technológiai hatását, gőzmozdonyok, vetítőgépek, léghajók formájában, de tartalmaznak találóbb predikciókat is, az egyik képen például a videóhívás őskori verzióját láthatjuk.

A képeslapok inspiráltak egy 1910-ben megjelenő, hasonló koncepciójú rajzsorozatot is. Franciaországban 87 darab szivardoboz-fedőlapot terveztek, En L’An 2000 (A 2000-es év) néven, ám ezek sosem kerültek hivatalos forgalomba. Később Isaac Asimov, a keményvonalas sci-fi irodalom egyik legmeghatározóbb alakja vásárolta meg a képeket, majd publikálta őket egy retrofuturizmussal foglalkozó kötetében, Futuredays (1986) címen. A rajzokon a Wright fivérek technológiai vívmánya, a repülőgép vizuális hatása figyelhető meg, de láthatunk egy mechanikus fodrászrobotot is, évtizedekkel a robotika fogalmának kialakulása előtt.

Az első világháború bizarr technológiája egyfajta megvalósított retrofuturizmusként vetített sötétebb, kilátástalanabb képet a lakosság elé, ám a húszas évek békeideje újabb optimista hullámokat generált. Ekkor élte aranykorát Hugo Gernsback folyóirata, a Science & Invention, mely a korabeli technikai vívmányok felhasználásával vetítette elő a jövő lehetséges találmányait. A cikkekben éppúgy megjelentek a világháború robusztus léghajói és szögletes vastankjai, mint a fantasybe hajló, fiktív űrtechnológia. Ezalatt a nagyvárosok vertikális növekedése olyan filmutópiák látványvilágát formálta, mint amilyen Fritz Lang mesterműve, a Metropolis (1927), mely az art deco építészeti stílus vizualitását keveri a steril futurizmussal.

Bár már a Science & Invention is többször felvetette a repülő autók (heliautók) ötletét, a jelenség leginkább a harmincas évek jövőképét dominálja. Az autópályák elterjedésével a végtelen utak, a szupergyors autók gondolata is bekígyózza magát a kollektív öntudatba. A futurizmus a divatvilág kérdéskörébe is bekerült: egy brit filmes magazin, a The Pathetone Weekly 1930-ban közölt egy kisfilmet The Spice of Variety címmel, mely a kétezres évek divatját igyekszik megtippelni. A klipben szereplő, egyszerre vonzó és bizarr ruhaköltemények üveget, nejlont és alumíniumot használnak. Olyan megmosolyogtató apróságok is feltűnhetnek, mint a fejre szerelt gondolatlámpa, ami akkor villan fel, ha a viselője igaz szívű férfival találkozik vagy a nők derekára csatolt testhőmérséklet-szabályozó öv.

A második világháború alatti jövő ismét ijesztővé és kilátástalanná vált, a hitleri Németország kezdetben megállíthatatlannak tűnt. A heliautókat lebegő náci harckocsik, a steril panorámát a lángoló apokalipszis látképe váltotta fel. Ahogy a háború végén bevetik az atombombákat, az emberek (a nukleáris holokauszt gondolata mellett) felismerik az atomenergiában rejlő biztató lehetőségeket. Akárcsak az előző világégés után, ezúttal is pozitív utópiákat képez a korszellem. A New York-i Popular Mechanics magazin 1950-ben tett közzé egy cikket Miracles You’ll See in the Next Fifty Years (Csodák, melyeket az elkövetkező ötven évben látunk) címmel, mely szerint 2000-re a világ energiaellátásának száz százalékát az atomenergia fogja kitenni (ebből nagyjából tíz százalék teljesült). Az atomkor retrofuturizmusa az amerikai kertvárosi hangulatot keresztezi az atomenergiával hajtott házi robotokkal.

A következő két évtizedet a hidegháborús űrverseny határozta meg, így a korszak látomásainak határvonalai a világűrbe tolódtak. Stanley Kubrick űroperája, a 2001: Űrodüsszeia (1968) meglepő hitelességgel vetíti elő a tabletek és a mesterséges intelligencia által dominált jelenünket. A hatvanas években indul a Magyarországon is népszerű A Jetson család rajzfilmsorozat, melyben a 2026-os évet a korabeli futurista építészeti stílus, a Googie formálja. Az 1969-es holdra szállást követően az űrkolonizáció válik a futurizmus alapgondolatává. Gerald K. O’Neill könyve, a Space Settlements: Design for Study (2014) egy olyan esszégyűjtemény, mely a NASA-hoz benyújtott tanulmányokat összegzi 1975-ből. Ezek részletes tudományos levezetésekkel és számos kidolgozott rajzzal vázolják fel a jövő gyűrűszerkezetű űrállomását, a Taurust. A korszak szórakoztató irodalmában, pédául Stanislaw Lem és Philip K. Dick munkásságában ennél jóval sötétebb utópiákat találunk, a földi és bolygónkon túli életről egyaránt.

1982-ben jelent meg a The New York Times emlékezetes cikke, az A Glimpse to the Year 2000, mely különböző kortárs jövőpredikciókat von össze. Többek között szabványméretű házakat, kisebb családokat, elektromos autókat jósoltak, de ekkor is felmerült, hogy 2000-re kolonizálhatjuk a Holdat, és ásványkincseket bányászhatunk a felszínről. Az író-feltaláló Raymond Kurzweil könyve, a The Age of Intelligent Machines (1990) már olyan ismerős koncepciókat taglal, mint a technológiai szingularitás, a mesterséges intelligencia és az emberbe ültetett mikrochipek.

A nyolcvanas évektől egészen a kétezres évek elejéig alakulnak ki azok a retrofuturista szubzsánerek, melyek a múltban elképzelt jövőképeket alkotják újra, a filmművészet, az irodalom és a videójáték csatornáján keresztül. A steampunk például a viktoriánus éra és a korai XX. század technológiájába csomagolja napjaink eszközeit. A dízelpunk az alternatív második világháború apokaliptikus atmoszféráját ötvözi a modern harcászati eszközökkel. Az atompunk pedig az ötvenes évek atomenergiával hajtott futurizmusára épül. Egyre több hasonló műfaj jelenik meg, ezek hatása az építészetben és egyéb esztétikai műfajokban is érzékelhető. A különböző művészeti ágak tehát új példákkal igazolják, hogy a retrofuturizmus mindig divat lesz. Eközben mi is igyekszünk lefesteni az eljövendő korokat, és száz év múlva talán úgy mosolyognak a mi jövőnkön, mint mi a múlt jövőjén.