A vezércsel – filmajánló
A vezércsel(The Queen’s Gambit) minden bizonnyal a tavalyi év egyik legsikeresebb és leginspirálóbb minisorozataként vonulhat be a Netflix történetébe. S hogy miért? Alább összegyűjtöttük azokat az okokat, amelyek méltán járultak hozzá a film sikeréhez.
Walter Tevis azonos című regénye 1983-ban került a könyvesboltok polcára, de érdemes megemlíteni, hogy nem ez volt az első műve, amelyet megfilmesítettek. A szerző regényének adaptációjaként készülhetett el Paul Newman főszereplésével 1961-ben A svindler (The Hustler), 1976-ban A földre pottyant férfi (The Man Who Fell to Earth) David Bowie-val, majd 1986-ban, Martin Scorsese rendezésében A pénz színe (The Color of Money), ahol Paul Newman mellett már Tom Cruise is feltűnt a vásznon.
Tevis tehát kiváló alapanyagokkal szolgált a forgatókönyvíróknak, mégis, A vezércselnek közel negyven évre volt szüksége ahhoz, hogy film készülhessen belőle, megvalósulásának útját pedig balszerencsék és tragédiák sora tűzdelte. Már 1983-ban, a szerző életében is történt egy kísérlet a regény megfilmesítésére, de mivel a rákövetkező évben Tevis tüdőrákban elhunyt, a jogokat pedig másik stúdió vásárolta meg, így ők pénzügyi okokra hivatkozva le is állították az előkészületeket. Alig tíz évvel később, 1992-ben Allan Shiach skót forgatókönyvíró szerezte meg a tervezett film forgatókönyvének jogait, s bár a rendezők között felmerült Michael Apted és Bernardo Bertolucci neve is, de 2007-ben Shiach mégis Heath Ledgerrel dolgozott azon, hogy ez legyen a színész első rendezői bemutatkozása. Csakhogy a gyógyszer- és alkoholfüggőségben szenvedő sztár 2008 januárjában váratlanul elhunyt, így a produkciót ismét felfüggesztették. Ezt követően egy újabb évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy valaki ismét leporolja a történetet: 2019 márciusában a Netflix rendelt meg egy végül hét epizódból álló sorozatot a regényből, amely 2020. október 23-án debütált a streaming szolgáltató oldalán.
A történet főhőse Beth Harmon, aki alig nyolcévesen, zavart édesanyja tragikus halálát követően kerül árvaházba az ötvenes évek Amerikájában. A csúnyácska és zárkózott kislány jócskán kilóg a sorból, egyetlen barátja a szabad szájú, fekete Jolanta, illetve Mr. Shailbel, az intézet gondnoka – mindkettőjüknek jelentős szerep jut Beth életének további alakulásában, s nagyjából ők ketten azok, akik ebben a zord környezetben szerethető karakterként tűnnek fel. Míg Jolanta a káromkodásra és a gyerekek részére adagolt „vitaminok” – valójában nyugtatók – használatára okítja a kislányt, addig a gondnok felfedezi Beth rejtett talentumát és a sakk iránti szenvedélyét. A függőség pedig gyorsan alakul ki a zöld-fehér tabletták, csakúgy, mint a sakk iránt: mindkettő menedéket nyújt a lány számára, de míg az előbbi a pokolba juttathatja, utóbbi kiemelheti onnan. Lényegében a sorozat minden pillanata Beth önmagával vívott harcát, elméjének hol erre, hol arra elbillenő állapotát hangsúlyozza.
Hogy kamaszként örökbe fogadják, drasztikus változást hozhatna életében, de hamar bebizonyosodik, hogy ezt követően is csak magára számíthat. Érdemes odafigyelni a mostohaanya karakterére és persze kettejük kapcsolatára, amely nemcsak megható, de hiteles is. Miután a mostohaapa eltűnik a képből, a két nő magára marad, egymáson kívül másra nem számíthatnak, így kapcsolatuk az „anya-gyerek” viszonyból gyorsan szövetséggé, majd barátsággá alakul. Amolyan „együtt a világ ellen” életérzés az üzenet, s ez különösen szórakoztató, mivel az ötvenes évek Amerikájában nem volt jellemző a női karrierépítés.
S ha már a korszaknál tartunk, két dolgot ezzel kapcsolatban is érdemes kiemelni. Egyfelől megnyugtató, hogy a készítők érintetlenül hagyták a korszak normalitását – szinte betűhíven követik a regény cselekményét –, és nem igyekeztek aktualizálni, modernizálni, politizálni, érzékenyíteni, egyszóval visszamenőleges múltátírást végrehajtani. Másrészt pedig a film lenyűgöző divattörténelmet tár elénk, mintha csak egy virtuális divatbemutató nézői volnánk az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában. Nem véletlen, hogy a jelmezekről még egy online kiállítás is készült, amelynek keretében A korona (The Crown) című sorozat kosztümjeivel együtt mutatják be őket.
És végül a sorozat talán legnagyobb erénye, hogy nem dobja be nézőit a mély vízbe, a sakk bonyolult szabályrendszerébe, a megnyitások és a végjátékok ijesztő útvesztőibe. Bár az egyes játszmákat igazán precízen, részletesen, szinte lépésről lépésre mutatja be, azok mégis olyan közérthetőek, hogy a magamfajta, sakkhoz nem konyító is végigizgulhatja. És van ok az izgalomra, hiszen annyit azért a laikusok is tudnak, hogy a hetvenes évekig a sakkot egyértelműen az orosz játékosok uralták. Beth ugyan fiktív személyiség, csakúgy, mint a végső, legnagyobb ellenfele, Borgov is, a hozzáértők azonban némely szereplőben hús-vér játékosra ismerhetnek a játszmák alapján. S hogy a Netflix még inkább a valóság irányába húzza ezt az egyébként is rendkívüli történetet, decemberben egy rövid beszélgetéssel lepte meg nézőit, amelyet a film főhőse, Anya Taylor-Joy folytatott Polgár Judit sakknagymesterrel. Szóval, hajrá csajok, nincs lehetetlen!
