Amikor kicsi voltam, magyar voltam
A Vérző Magyarország – Trianon utóélete az anyaországi és erdélyi irodalomban címet viselő program eléggé izgalmas ahhoz, hogy behívja az írókat, költőket a gimnázium aulájába.
Már a beszélgetés három résztvevője is ígéretes, a moderátor Thimár Attila, aki a Kortárs folyóirat főszerkesztője, beszélgetőtársai: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és Karácsonyi Zsolt, a kolozsvári Helikon folyóirat főszerkesztője.
A beszélgetés a tábor idei mottóját is adó Reményik Sándor-vers, az Eredj, ha tudsz kapcsán indul – s a motívum később is vissza-visszatér a program során. Karácsonyi Zsolt más Reményik-versből idéz hamarosan: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát.” Megjegyzi, hogy ez mai napig megoldatlan kér(d)és. Az „A kő marad” a versben jól hangzik, de az elmúlt harminc év is megmutatta a trianoni határokon túl, hogy a kő sem marad – az egy optimista változat volt, hiszen mindenfelé omlanak össze a nemzeti értékeink.
Demeter Szilárdot a moderátor a Gyurgyák Gergely szerkesztette Trianon 100 – Vérző Magyarország, Emlékező Magyarország kötetről kérdezi: a főigazgató kinek ajánlja a könyvet? Majd felteszi a kényes kérdést mindkét beszélgetőtársának: hogyan lehet a Trianon-kérdésre fogékonnyá tenni a fiatalokat?
A beszélgetés ekkortól válik igazán izgalmassá, röpködnek az ötletek és az anekdoták. A közönség megtudja, hogy a PIM következő lépése egy Kosztolányi – Édes Anna-kiállítás lesz, ezen keresztül beszél majd a PIM Trianonról, terveznek egy interaktív térképet is, amelyen feltüntetik a magyar írók-költők születésének helyét, száz évvel ezelőtti és mostani demográfiai adatokkal. Ezután az összes anyagot felteszik az internetre, azzal a felhívással, hogy mindenki küldje be azt az öt írást, ami szerinte kimaradt a kötetből. Egy folyton bővülő antológiát szeretnének.
Helyszűke miatt nem adhatjuk közzé a beszélgetés teljes átiratát, pedig minden betűje megérné. Zárjuk a szöveget Karácsonyi Zsolt mindent elmagyarázó anekdotájával.
Karácsonyi az akkor még óvodás fiával sétál Kolozsváron. Egy idő után hozzájuk szegődik egy hétéves-forma gyerek. Néhány lépéssel később a költő hátra fordul, és illedelmesen, román nyelven megkérdezi a kisfiút: te követsz minket? Igen, feleli a gyerek. Újabb néhány lépés után ismét megfordul, és újra kérdez: de miért? Azért, mert szeretem, ahogy beszéltek. Miért szereted? – kérdezi a költő a kisfiútól?
Azért, mert amikor kicsi voltam, magyar voltam.
