Egy anya-lánya viszony tragédiája

Sikerkönyvből sikerfilm? Minden adott ahhoz, hogy így legyen. A szeretet nehézsége, bonyolultsága, meg nem értése és tragédiája egy anya és a lánya történetén keresztül. Szabó Magda megrázó erejű regényéből, a Pilátusból készítette első egész estés filmjét Dombrovszky Linda. A rendezővel beszélgettünk.

Szabó Magda művéről korábban írtunk itt a Hajónaplón, mivel a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán ingyen és online olvashatjuk a Pilátust.

A regény alapján készült 74 perces filmet 16 nap alatt forgatta le Dombrovszky Linda. Az alkotás Európa és az Egyesült Államok számos fesztiválján siker aratott és elismerésben részesült. Külföldön és itthon is nagy az érdeklődés a film iránt, a magyar nézők Halottak napján láthatják majd a televízióban.

– Az interjú előtti napokban olvastam újra a könyvet, és ismét felzaklatott, felidegesített, megrendített és elgondolkodtatott: miért ilyen nehéz jól szeretni? Az első olvasásélményednél belőled mit váltott ki?

– Egy mondat keltette fel az érdeklődésemet, ami annyira megfogott, hogy azóta is gyakran idézem. Jelenits István fülszövegében Nemes Nagy Ágnes A szomj című verséből ragadott ki egy sort: „Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.” Az idézet alapján egy férfi-nő viszonyra asszociálnánk, de valójában, ha jobban belegondolunk, egy anya-lánya kapcsolatra is vonatkoztatható. Nagyon érdekelt, hogy egy regény formájában mit jelenthet ez az ambivalencia. Szerintem nagyon szép választ kapunk rá, ezt szerettem volna a filmben is megfogalmazni: a Pilátus a szeretet gyakorlásának nehézségéről és lehetetlenségéről szól. Érezhető a kölcsönös szeretet, a másik iránti figyelem, érdeklődés, de valahogy ez a szeretet mégis mindig akadályokba ütközik anya és a lánya részéről egyaránt, nem tudják úgy szeretni egymást, ahogy a másiknak szüksége lenne rá. Szabó Magda regénye egyébként ennél többrétű – állandó flashbackjeivel, múltbeli történeteivel –, de engem a fent idézett sorból kiindulva ez a kapcsolat érdekelt, és biztos voltam benne, hogy a film az anya-lánya viszonyra kell, hogy helyezze a hangsúlyt, ezért is szűkítettük le erre a szálra az adaptációt. A bemutatót követően hasonló hatást váltott ki a nézőkből a film, mint amit te is megéltél a könyv olvasása közben: miért beszél el két ember egymás mellett folyamatosan, és miért ilyen bonyolult a szeretet? Mert valljuk be, nagyon bonyolultnak tűnik.

– Szabó Magda ábrázolása olyan részletes, karakter leírásai annyira érthetőek, csodálatos belső monológokkal. Filmes szakemberként segített vagy inkább korlátozott és Szabó Magda keretei közé szorított?

– Nem a Pilátus az egyetlen Szabó Magda regény, amit olvastam, és annak ellenére, hogy több adaptáció is készült a könyveiből, korábban mégsem fordult meg a fejemben, hogy filmet kéne valamelyik történetéből rendezni. Egyszerűen azért, mert nem adja magát, főleg a múlt-jelen közötti folyamatos ugrálás miatt. Egy film elkészítését anyagilag jelentősen megdobná, ha folyamatosan visszamennénk ötven vagy akár száz évet a történetben, hiszen új korszakábrázolásra lenne szükség, korhű díszletekkel, jelmezekkel. Ezért a forgatókönyvben a számunkra legérdekesebb és legfontosabb elemét emeltük ki és mutattuk meg a regénynek, az anya-lánya közti viszony (le)épülését, fázisait, lépcsőit, mely szinte végig jelen idejű. A Szabó Magda által leírt hangulat, atmoszféra és cselekmény ezen a szálon teljesen visszaköszön, keveset változtattunk rajta, úgy is mondhatnám, hogy a film hű maradt a regény lelkéhez. 

– A könyvben a lány, vagyis Iza párkapcsolatai is hangsúlyosak, a volt férj, Antal és az aktuális társ, Domokos. A filmedben mekkora fókuszt kapnak az anya-lánya viszony ábrázolása mellett?

– Abban biztosak voltunk Somogyi György és Szélesi Sándor forgatókönyvírókkal, hogy mindkét férfi – Domokos és Antal is – szükséges a történetbe, mert Izát általuk jobban meg tudjuk határozni. A könyvet jellemző belső monológokat nem váltottuk ki narrációval, vagy belső hanggal, ez lett volna talán a könnyebb út. Ilyen „segítséggel” nem éltünk, a karaktereken, a rezdüléseken, dialógusokon keresztül mutatjuk meg Izát: ezért is akartuk mindkét férfit megtartani a filmben, csak az volt a kérdés milyen mértékben. Ezen a ponton nyúltunk bele a könyvbe, mert Domokos sokkal nagyobb teret kapott a filmben. A dramaturg, Goda Kriszta javaslatára tereltük jobban erre a párkapcsolati síkra a történetet, de mindig az anya vonatkozásában, mert a fókusz a lány és az anyja közötti kapcsolat kellet, hogy maradjon mindig. Domokoson keresztül érzékelhető a filmben, hogyan viszonyul Iza akár a munkájához, akár egy férfihoz. A regényben Antal külön fejezetet kap, a filmből ezt kihagytuk, mert a múlt része – ugyanez igaz az apai szálra. Szabó Magda részletesen mutatja Vince történetét, de a filmben nem tartottuk szükségesnek, így is érzékelhető, hogy Iza apás volt.

– Mekkora ellenszenvvel viseltettél Iza iránt, amikor olvastad a könyvet, és ehhez képes milyen lett a filmbéli Izád? 

– Szeretek Györgyi Anna színésznővel együtt dolgozni, aki Izából pont azt a kettős személyiséget formálta meg, amit én gondolok róla. Egy kőkemény, sziklaszilárdnak tűnő nő, aki iszonyatosan érzékeny, és mindig titokban sír. Ez a kettősség nagyon vonzott a regényben és szerintem pont ezt valósítottuk meg a filmben is. Ha történetsíkon boncolgatjuk ezt a karaktert, akkor nehezen megérthető és még nehezebb vele azonosulni. Az alapján, ahogy viselkedik az anyjával, Antallal és Domokossal, egy ellenszenves és feminista nő képe rajzolódhat ki. Engem nagyon érdekelnek a nézői vélemények, hogy ahhoz képest, amit elképzeltem, mit lát a néző a filmben: a visszajelzések alapján megértéssel voltak Iza felé, mert azokat a pici rezdüléseket, elfordulásokat, reakciókat, amiket Györgyi Anna belerakott a játékába, ők is beépítették a karakterbe, látták tehát Izának egy másik oldalát is.

– Megkedvelni nem fogjuk?

– Nem mondható el, hogy pozitív hős lenne, ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy aki valaha átélt egy ilyen viszonyt, pontosan fogja érteni a reakcióit. Szerintem azt nem lehet letagadni, hogy Iza tényleg jót akar.

– Kedvelni nem fogjuk, de megérteni, talán jobban megértjük a filmből?

– Igen, bár én azt gondolom a regényből is érthető. Azért azzal nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom Szabó Magda maga Iza. Ott van az írónő egyébként Az ajtó című művében, a Freskóban és a felvállaltan önéletrajzi ihletésű Für Eliseben, és szinte mindenhol egy nagyon hasonló karakter köszön vissza, mint Iza. Szabó Magda sem lehetett egy odabújós, puszilgatós nő, a megformált főhősök alapján hiányzott ez a fajta testi kontaktus az életéből. Szerette a szüleit, jó viszonyban volt velük, mégis egyfajta távolságtartás működött köztük, talán a poroszos debreceni miliő is tehetett erről. A filmnél nagyon figyeltünk arra, hogy ne legyen semmiféle testi kontaktus Iza és édesanyja között, holott állandóan együtt vannak, hiszen együtt élnek. Mindössze egyszer érnek egymáshoz igazán, de akkor is szétrebbennek.

– A lelki folyamatok, érzelmek, ridegség bemutatása miatt a legkisebb rezdüléseknek talán még nagyobb a jelentőségük, főleg, hogy monológok vannak a könyvben. A két színésznőnek és neked, rendezőnek ez jelentette a legnagyobb kihívást?

– Az arcok, rezdülések és tekintetek mesélnek a legtöbbet, pont amiatt, mert a dialógnak a mögöttes tartalma a lényeg: nem az, amit szavakkal elmondanak, hanem ahogyan azt mondják, szünetekkel vagy azok nélkül, amilyen metakommunikációval ezt teszik. Szabó Magdánál egyébként nagyon sok monológban ott a dialóg is, csodálatos mondatokkal, sok helyen szó szerint átemeltük őket. Mindkét színésznőnek nagyon sok saját ötlete volt, Hámori Ildikótól – aki az anyát játssza – származik például az „Anyuka mit szeretne, anyuka mit csináljunk?” kérdésre adott válasz: „Nekem mindegy”. Ez egy őszinte és harcos mondat, amiben benne van minden flegmaság és beletörődés is. Ingmar Bergman Őszi szonáta című filmjére is reflektálunk a filmben egyébként, mely szintén egy anya és lánya kapcsolatáról szól. Egy rövid párbeszédet át is emeltem belőle: „Szeretsz te engem? – A lányod vagyok. – Ez is egyfajta válasz”. Akár Szabó Magda is írhatta volna, erről szól ez a történet is, nagyon kifejező párbeszéd. Érdekes, hogy ha a rezdüléseket említetted: a legnagyobb kihívás nem az volt, hogy ezeket megtaláljuk, a nehézséget az okozta, hogy nem kronológiában forgattuk a filmet. Minden jelenetnek megvolt az adott nézése, a maga pillantása, ami nem ismétlődhet, ami mindig más, mert az anya és a lánya viszonyát a történet előre haladtával mutatjuk be és építjük folyamatosan le, tehát ez a kapcsolat változik, az érzelmek, reakciók pillanatnyiak. Nem próbáltunk sokat, mert nem szeretem, ha begyakoroltak a mozdulatok és szerintem könnyen kiéghet egy jelenet, viszont nagyon sokat beszéltünk lélektani dolgokról hármasban a két női szereplővel.

– Az idősíkon változtattál, és a könyvben a vidék és Budapest közti kontraszt is erősebb. 

– A könyv a hatvanas években játszódik, sokkal komolyabb költségvetést kívánt volna mindezt filmen megjeleníteni. A történet egyébként is kortalan, bárhol és bármikor elmesélhető. Nyilván elveszett annak a korszaknak a miliője, mert a hatvanas években egy falusi asszonynak feljönni Budapestre sokkal nagyobb problémát és kontrasztot jelentett, mint most. Szabó Magdánál nagyon hangsúlyos ez a jelenség, számunkra a mai viszonyok miatt nem volt ez olyan jelentőségű probléma, bár a kotyogós és a kapszulás kávé jelképét meghagytuk. Gyakorlatilag az összes filmemre igaz, hogy lebegtetve van benne a tér és az idő pontos meghatározása. A Pilátus film napjainkban játszódik, és olyan helyszíneket kerestünk Budapesten, melyek bármelyik nagyvárosban lehetnének – például ahol az anya elveszettségét egyértelműen kifejezhetjük, ilyen volt például, amikor a graffitis fal mellett elsétál. 

– Ahogy említetted a többi filmednél is jellemző a tér és az idő lebegtetése, olyan szempont miatt is fontos, hogy ezáltal bárhol a világon érthető?

– Abszolút. Mert nem pont a város, vagy konkrétan Budapest a lényeg, hanem a szülő és a gyermek, az anya-lánya közti kapcsolat. Érdekes, hogy egy olasz családnál például sokkal kevésbé elképzelhető a testi kontaktus hiánya, de Olaszországban mégis nagyon népszerű Szabó Magda. A Pilátus 2007-ben nyert komoly díjat is náluk (Anfora Centroeruropa-Díj), a filmmel is itt, Milánóban kaptuk eddig a legtöbb elismerést. Pont Olaszországban fordult elő, hogy a bemutatót követően Hámori Ildikót megölelték, egy lány ott sírt a vállán, talán mert hiányzott neki az ölelés, amit az anya nem kap meg a filmben a lányától. Amerika megint teljesen más közeg és kultúra, mégis szeretik és elismerik az alkotást, Los Angelesben most nyertünk egy operatőri díjat, elég komoly mezőnyben az Európai Filmek Fesztiválján, a SeeFesten. Dallasban és Indianapolisban, majd a 44. Sao Paolo Nemzetközi Filmfesztiválon is lesz bemutató idén, versenyzett Venezuelában, Puerto Rico-ban, és még ki tudja, merre jut el a film – a vírus miatt sajnos nélkülünk. Szerintem Szabó Magda pont ezt tudja, mindenhol értik, mindig hat, valamilyen húrt megpendít, valami betalál az embereknél.

– Talán azért is hatásos, mert kívülről látunk egy élethelyzetet, ami segíthet rálátni a saját magunk érzelmeire is. Izának sem mondta el senki, mi a baj vele, mi sem látjuk feltétlen a saját hibáinkat, de ez a film és a könyv is pont azért nagyszerű, mert felnyitja az ember szemét.

– Igen, talán sokakat elgondolkodtat. A regény zárómondatát annyira fontosnak és erősnek érzem, hogy pontosan meghagytuk a filmben is: „A halottak nem felelnek.” Remélem, ha valakit személyesen érint, kicsit számot vet és cselekszik, amíg nem késő... 

– Mit gondolsz, a filmet látva és a könyvet olvasva jobban megtanulhatunk szeretni?

– Szerintem ez túl idealisztikus lenne, de ha az ember jobban körülnéz maga körül, a saját lépéseit, reakcióit talán jobban elemzi. A felismerés az első lépés, utána változtatni is kéne. Izának nem sikerül, mert tragédiába fullad a regény és így a film is. Abban bízom, hogy aki valóban hordozza ezt a problémát, cselekszik, így legalább saját magának nem okoz akkora fájdalmat azzal, hogy nem időben lép, és örökre hordozza magával a mulasztás fájdalmát.

– Nem csak konkrétan anya-lánya viszonyról, hanem generációs problémákról is beszélhetünk. Az idősekkel való törődésről a hagyományaik tiszteletben tartásáról, a társadalomban betöltött vagy inkább elveszített helyükről, elfogadásukról. Napjainkban talán még aktuálisabb a filmed.

– Egy igenis létező, aktuális problémával nézünk szembe, az elöregedő társadalommal. Ez a téma engem nagyon mélyen foglalkoztat. Nem tudom igazán megindokolni, miért foglalkoztat ilyen szinten az idősek sorsa, az ő státuszuk, legyen szó akár családi viszonyrendszerről vagy munkából való kiesésükről.  A főiskolai első vizsgafilmem az Örökségem című dokumentumfilm is az idős generációval foglalkozik: a Ruszwurm Cukrászda egykori tulajdonosának történetét dolgoztam fel. A több mint hetven éves asszonytól az államosítás során elvették üzletét, de azóta is a cukrászda fölött lakik, és nem tud elszakadni, annak ellenére, hogy már nem hozzá tartozik, lemegy, segít, recepteket oszt meg.  Az elöregedő társadalom veszélyeiről szól a Hetvenes című áldokumentumfilmünk, a Kockaember című rövidfilmünk főhőse pedig egy idős ember, aki nem tudja elfogadni, hogy nyugdíjba küldik. A Harmadnapon című diplomafilmem pedig a Pilátus előtanulmányának tekinthető: ez egyébként A tékozló fiú hazatérésének női változata, anya és két lánya viszonyáról. Az anya (Nagy Anna) mellett marad az idősebb lány (Györgyi Anna), ő a támasza, számíthat rá, de a testi kontaktus hiánya jellemzi ezt a kapcsolatot is, majd amikor a tékozló lány (Huszárik Kata) hazatér és összeborul az anyukájával, mindezt  – akárcsak A tékozló fiúban  – az otthon maradt gyerek döbbenten, irigyen nézi: ez az ő tragédiája. 

– Nem tudom, megvannak-e a fejedben a tervek a következő filmre, de úgy érzem, maradsz ennél az idősebb generációnál.

– Maradok, ez már biztos. Személyes utam ez, és valójában ezzel a témakörrel kevesen foglalkoznak. Amikből saját játékfilmet és tévéfilmet készítek, azok a történetek és érzések belőlem indulnak ki, és a legmélyebben ott motoszkálnak. Tervezünk pályázni játékfilmre, mely egy igaz történet alapján készülne. A történet egy demenciában szenvedő idős asszonynak és unokájának a kapcsolatáról, egy különleges időutazásról szól. Úgy érzem Szabó Magdával sem befejezett a viszonyom, a Freskó című könyvét is nagyon szeretném megcsinálni, mely egy több generációs történet, családi dráma.