Éjszakai vadász – sorozatajánló
Lehoczki Dávid | 2021.02.02. | Aktuális

Éjszakai vadász – sorozatajánló

Egy sorozatgyilkos és két elkötelezett nyomozó harcáról szól a Netflix új „true crime” dokumentumsorozata, az Éjszakai vadász.

Sok más krimitől eltérően ebben a minisorozatban nem a bűnözőt és cselekményeit helyezik előtérbe, hanem az áldozatokat és a hosszú ideig csak a sötétben tapogatózó nyomozók erőfeszítéseit, amin keresztül szinte egészen aprólékosan megmutatkoznak a felkutatott és összegyűjtött nyomok. A majdnem egy évig tartó hajsza során megismerhetjük Frank Salerno és Gil Carrillo nyomozók életét és a túlélők soha el nem feledhető, borzasztó élményét.

A dokumentumfilm sorozatgyilkos főszereplője nem más, mint az a férfi, aki az 1980-as évek közepén rettegésben tartotta egész Los Angelest. Az akkor mintegy huszonöt éves Ricardo Leyva Muñoz Ramirezről, ismertebb nevén Richard Ramirez amerikai sorozatgyilkosról, sorozaterőszakolóról és betörőről van szó.

A széria úgy halad előre, ahogy akkoriban a nyomozás is, mondhatni elég lassan, és mindig csak egy biztos nyomon, az akkoriban még nagyon ritkának számító Avia cipőtalp nyomán. A nyomozók sokszor elakadnak, hiszen erről a gyilkosról képtelenség volt egyértelmű profilt alkotni, mert a cselekmények és az elkövetés módja között nem voltak összefüggések. Nem maradtak kiszámítható és megegyező jelek. A gyilkos találomra támadt: a legfiatalabb áldozata hat, míg a legidősebb nyolcvanhárom éves volt, és mind a kettőjüket megerőszakolta.

Netflix-
Fotó: Netflix

– Ilyen sorozatgyilkossal nem volt még dolgunk – emlékszik vissza Frank Salerno. Hiszen a férfi gyerekeket, felnőtteket és időseket is egyaránt megerőszakolt, a felnőttekkel pedig a legtöbb esetben végzett is. De találomra betört a házakba, lemészárolta az embereket, majd nyugodtan leülve megvacsorázott, és esetenként némi értéktárggyal távozott. Volt, hogy .22-es és .25-ös fegyverrel lőtt, de volt olyan is, amikor kalapáccsal, késsel vagy telefonkábellel ölt.

Frank Salerno jó nevű nyomozó volt, senki sem gondolta volna, hogy a kezdő Gil Carrillót választja majd társának. Mikor kiderült, hogy a két rendőr remekül dolgozik csapatban, és elkezdték összekötni a városban történt gyilkosságokat, társaik egyértelműen kiröhögték őket, mert elképzelhetetlennek tartották, hogy a különböző esetek egy bűnözőhöz kapcsolhatók. De a nehéz nyomozás mellett hátráltatójuk is akadt bőven, mint például Laurel Erickson riporternő, aki folyamatosan fel akarta fedni a nyomokat a nyilvánosság előtt. Összességében hiába beszélünk két profi nyomozóról, a nehézségek, a bűncselekmények terhe igazán megviseli őket és láthatóan a családtagjaikat is.

Richard Ramirez a nyomozókkal és az áldozatokkal ellentétben alig kap játékidőt, hiszen csak az utolsó részben foglalkoznak kegyetlen gyerekkorával és lelki világával, miután végre sikerül elkapniuk. Ez valahol azért is jó, mert elég sok sorozatban sajnálnunk kell a sorozatgyilkosokat, hogy az előéletük miatt lettek ilyenek. Itt pedig megmutatkozik az a nézet, hogy egy olyan gyilkos, aki tucatjával ölte az embereket, nem érdemel sajnálatot. Külön érdekes a tévénézőknek az, hogy hogyan viselkedett a rendőrökkel, az igazságszolgáltatás embereivel, és láthatóan mennyire élvezte a figyelmet és a reflektorfényeket.

A nyomozók beszámolói, a túlélők nyilatkozatai és az eredeti, cenzúrázatlan archív felvételek igazán életszerűvé és izgalmassá teszik ezt a négyrészes minisorozatot, amit minden krimikedvelőnek ajánlok.

Fotó: Netflix
Kapcsolódó cikkek

Los Angeles Police Department-
Fotó: Los Angeles Police Department

Richard Ramirez (Ricardo Leyva Muñoz Ramirez) amerikai sorozatgyilkos 1984 júniusától 1985 augusztusáig terrorizálta Los Angeles lakosságát, majd később San Francisco városát is. Elfogása előtt Ramirezt a média a Night Stalker (Az Éjszakai Vadász) névre keresztelte el. 1985. augusztus 30-án fogták el. Az első tárgyalására pedig 1988. július 22-én került sor. A tárgyalóteremben, a sorozatgyilkos azt kiabálta: "Üdvözlégy, Sátán!", miközben pentagramot rajzolt a levegőbe. 1989. november 7-én a bíró Kalifornia állam nevében gázkamra általi halálra ítélte. Ramirez az éveken át tartó, krónikus kábítószer-használat és Hepatitis C vírusfertőzés következtében halt meg a kaliforniai halálsoron 53 éves korában 2013. június 7-én, miközben a kivégzésére várt.