Íme a nyertes borok
Lehoczki Dávid | 2021.01.08. | Aktuális

Íme a nyertes borok

Ménesi és badacsonyi bor nyerte a Magyar Bor Nagydíjat.

A vörösbor kategóriában a ménesi (Miniș) Balla Géza Pincészetének 2017-es Feketeleányka Selectionje, a fehérborok között pedig a badacsonyi Villa Sandahl Rabbit Periscope 2017-es rajnai rizlingje nyerte el a 2020-as Magyar Bor Nagydíjat.

Geönczeöl Attila nemzetközi borbíra, a Magyar Borszakírók Körének és a Magyar Bor Nagydíj verseny zsűrijének tagja megkeresésünkre elmondta, a Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte a magyar termelők által készített száraz és félszáraz vörös- és fehérborokat.  A borok kiválasztása több hónapon keresztül zajlott. Először szavazataikkal rangsorolták az elmúlt öt évjárat azon borait, amelyek megítélésük szerint a legkiemelkedőbb minőségűek és a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, mindemellett nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak. Majd a legtöbb jelölést kapott borokat két bizottságban, kétszer is bírálták. Végül decemberre készült el az a Super 12 elnevezésű lista, amelyben a legjobb tizenkét-tizenkét vörös- és fehérbort sorakoztatták fel. A szintén tizenkét tagból álló zsűri ezután választotta ki azt a két bort, amelyeknek odaítélték a Magyar Bor Nagydíjat.

A Super 12 listán összesen tizenhárom borvidék huszonnégy nedűvel képviselte magát: négy villányi, négy szekszárdi, három tokaji, két badacsonyi, két egri és két mátrai, valamint egy somlói, neszmélyi, balatonfüredi, dél-balatoni, Balaton-felvidéki, aradi-hegyaljai és pannonhalmi. Az említett borok között 18 fajtabor és hat házasítás mutatkozott be. A fajtaboroknál a legtöbb esetben a furmint, olaszrizling, cabernet franc és rajnai rizling szőlőfajtákat használták, míg a vörösházasítások esetében mindegyikben megtalálható volt a merlot és a cabernet franc, melyet további hat világfajta és kettő magyarországi (kékfrankos, kadarka) szőlőfajta alkotott.

Magyar Borszakírók Köre-
Fotó: Magyar Borszakírók Köre

Geönczeöl Attila a következőképpen írt a díjnyertes borokról és termelőikről:

Balla Géza Pincészet, Feketeleányka Selection, 2017: „Balla Géza volt az egyetlen külhoni magyar, akinek a bora bejutott a Super 12 listára. A feketeleányka egy régi erdélyi szőlőfajta. Balla Géza bora több mint egy komoly, testes vörösbor, kitűnt különlegességével, egyedi karakterével. Jellegzetes illata, fűszeressége elnyerte a zsűri tetszését. Mély színű, elegáns, letisztult-lesimult bornak mondható.”

Villa Sandahl Pincészet, Rabbit Periscope Rajnai rizling, 2017: „A Villa Sandahl egy svéd tulajdonú badacsonyi cég, magyar borásszal. Többnyire exportra készítenek prémium minőségi rajnai rizling fajtaborokat. Érdekességük, hogy palackjaikat egyedi, kissé meghökkentő, nem szokványos címkékkel látják el, és mindegyik bornak fantázianevet adnak. Mivel többnyire olaszrizling és furmint borok voltak a listán, ezért ez a rajnai rizling kicsit ki is tűnt a sorból. Nagyon jól elkészített, ásványos, virágos-petrolos, jellegzetes rajnais illatokkal, szép savakkal, hosszú zamattal rendelkező bor.”

Névjegy
Fotó: Geönczeöl Attila

Geönczeöl Attila nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, rendszeres borbírája Európa legnagyobb borversenyeinek, borszakíróként résztvevője számos európai és tengerentúli szakmai eseménynek (Mundus Vini, Concours Mondial de Bruxelles, Grand Concours Strasbourg, Finger Lakes USA, Vinagora stb.), tanulmányútnak, tagja a nemzetközi borszakírók szövetségének (FIJEV). Meggyőződése, hogy a világ borászatának fejlődését figyelembe véve, de a helyi hagyományokat megőrizve lehet igazán szép borokat készíteni, sikeres borászatot működtetni. Geönczeöl Attila a BBJ Wine in Hungary évkönyv szerzője és főszerkesztője. A Magyar Bormarketing Program 2008–2011, majd a Közösségi Bormarketing Stratégia 2009–2014 társzerzője, a regionális részstratégia írója. A Borongoló Borutak Magyarországon 2003 kiadvány főszerkesztője. 2010 és 2011 között a Vidékfejlesztési Minisztérium bormarketing bizottságának elnöke volt.


Kapcsolódó cikkek

Ménes (Miniș) hajdani híres történelmi borvidék Arad-Hegyalján. Hosszú ideig feledésbe merült a XX. század forgatagában. A legendás vörös aszúk, a fűszeres kadarkák, az egykoron Európa-szerte híres nagy testű, bársonyos ménesi vörösborok és szelíd királyleánykák vidékén a Balla Pincészet 1999 óta arra törekszik, hogy a borvidék visszanyerje régi patináját, hírnevét.

A Villa Sandahl Pincészet 2004 óta foglalkozik borkészítéssel a Balaton északi partján elterülő legmagasabb tanúhegyen, a Badacsonyon. Az alapító svéd testvérpár és családja egy baráti programnak köszönhetően látogatott el Magyarországra, melynek során azonnal meg is született a borászati vállalkozás alapításának ötlete. A komoly döntést és a megvalósítást az is elősegítette, hogy a Sandahl család olyan ültetvényeket fedezett fel itt, a badacsonyi hegyen, melyek nemzetközi szinten is kiemelkedő adottságokkal bírnak.