Irodalomról, zenéről, kultúráról Demeter Szilárddal
Hajónapló.ma | 2020.11.07. | Aktuális

Irodalomról, zenéről, kultúráról Demeter Szilárddal

Megmondja, ki a magyar író, társadalmiasítja a könnyűzenét, és nemzeti kultúrában gondolkodik – írja a Kontra internetes portál Demeter Szilárdról, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójáról, akivel izgalmas interjút készítettek.

A beszélgetésben a főigazgató egyebek mellett arra is választ ad, szerinte mi a közös Andy Vajnában, Vidnyánszky Attilában, és benne. A válasz röviden így hangzik: „Mindhármukat nagyon utálták/utálják azok, akiknek az érdekében dolgoznak. Meg azok is, akik ugyan nem értenek az adott területhez, de ettől még jobban tudják, mit kéne csinálni.” Természetesen erről a témáról bővebben is beszél Demeter Szilárd, mint ahogyan arról is, mi lehet az oka, hogy sokszor ellenállással találja szemben magát.

„Nem is akarom elkötelezni magam ebben a szekértábor-logikában. Abból a klubból nem rúghatnak ki, ahová be sem akarok lépni. Pontosan tudom, mennyit érek. Prózaíróként az engem gyalázó írók többségénél akkor is jobb novellát írok, ha éjszaka felébresztenek, és nem adnak kávét meg cigit. Ezt pedig senki nem veheti el tőlem. Szóval megnézem, ki mondja, és legtöbbször csak legyintek, hogy ugorgyunk.” – idézi a főigazgató szavait a kontra.hu.

Demeter Szilárd az interjúban egyebek mellett azt is kifejti, hogy a kulturális identitás erősítéséért vívott harcban az lehet partnere, aki nemzeti kultúrában gondolkodik. A főigazgató a beszélgetésben elmondja: „A liberális vagy balliberális elit a Nyugat iránt szolgalelkűséggel viseltetik, azokhoz a trendekhez próbál igazodni. A jobboldali elit meg a balliberális elitre figyel, mert évtizedek óta ők mondják meg, mi a teljesítmény.”

Az interjú kitér a könnyűzenei életre is, többek között az egyediségről is szóba kerül.

„A zenei örökségünk, tágabb értelemben a zenei nyelvi kultúránk jelenti az egyediségünket. Ahhoz, hogy fejben elsők legyünk, fel kell vállalni, hogy mi innen, a Kárpát-medencéből nézünk a világra, és ez határozza meg a világlátásunkat. Mindezt le kell fordítani a kortárs művészeti nyelvre, és akkor a mi másságunk, egyediségünk lesz a versenyelőnyünk.” – mondja Demeter Szilárd, aki azt a kérdést is felteszi: van-e zenei közízlés?

A főigazgató az interjúban továbbá kifejti: A kultúrpolitikánknak az a célja, hogy a magyarokat visszaállítsák a saját kultúrájukba, terítsék be az összes létező teret a saját kultúránkkal.

Azt is elmondja: Ha tehetné, kötelezővé tenné, hogy a sportot és a hangszert napi szinten oktassák a gyerekeknek.

 A Kontra internetes oldal, Éljük meg a saját kultúránkat című teljes interjúja itt olvasható.

Fotó: Beliczay László
Névjegy
Fotó: Beliczay László
Demeter Szilárd
1976. július 1.

Demeter Szilárd Székelyudvarhelyen született, 1995-ben itt végez a Benedek Elek Tanítóképzőben, majd 1999-ben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerez filozófusi diplomát. Számos irodalmi lapnál szerkesztő (Előretolt Helyőrség, Korunk, Kellék). Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett sajtófőnökként és irodavezetőként is dolgozik. 2014-től a Századvég kutató-elemzője, majd részt vesz az Előretolt Helyőrség Íróakadémia létrehozásában. 2018 decemberétől a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ideiglenes, majd 2019 februárjától véglegesen kinevezett főigazgatója. Ugyanez év augusztusától miniszteri biztos. 
Íróként több kötete megjelent (Tempetőfi naplója, Mondolat, Egérfelügyelő, Lüdércnyomás, Kéket kékért, Hármasoltár), szabadidejében pedig a Loyal nevű együttesben gitározik. 


Kapcsolódó cikkek