Kégli TV – Kultúra online (április 4-5.)
Szente Anita | 2020.04.04. | Aktuális

Kégli TV – Kultúra online (április 4-5.)

Kedves Naplóm!

Ma eszembe jutott, milyen volt hét évvel ezelőtt, tizennyolc évesen, amikor hazavittem nagyszüleim Pacific lemezlejátszóját a szobámba. A retro tárgyakhoz való vonzódásban láttam a műveltségem alapját. Akkor azt gondoltam, ha megismerkedem a régi idők emlékeivel, magától gyarapszik majd az áhított bölcsességem.

Amikor elkezdtem váltani a rádiófrekvenciák között, és ismeretlen nyelvek sorakoztak egymás után, a nagyszüleimet képzeltem magam elé. Fiatalok voltak, ültek a rádió mellet egy-egy pohár borral a kezükben, elmélkedtek a világról. Nagymamám gyönyörű, nagytatám daliás volt. Úgy hittem, hogy azok az országok, amelyeket maguk elé képzelnek a rádiót hallgatva, barátságosabbak a valóságnál. Ma zárva van előttem a hozzájuk vezető határ. Elképzelem, milyen lehet otthon, hogy milyen az az ország, ahol éltem, és ahol még semmit nem tudtam a rádióhallgatásról.

Az elmúlt három hétben minden nap bekapcsoltam a rádiót. Reggelente meghallgatom a híreket, zenére pakolom el az ágyneműt, naprakész tájékoztatást hallgatva mosok fogat, időjárás-jelentésre öltözöm, délután pedig versek szólnak.

Úgy érzem, mintha a kultúra bebújt volna egy dobozba, és a levegőztető lyukakon át bámulnám. Nézem, hogyan változik, hogyan eszik, hogyan szuszog, talán egy kisállatnak képzelem.

Kedves naplóm! A szerteágazó programkínálatból szeretnék neked felsorolni néhányat a következő két napra. (Az alábbi programajánló forrása a kultúra.hu online eseménynaptára.)

Április 4. 

Levélregény és balett az O/A - otthonra folytatásában 

Április 4-én és 5-én két kuriózum felvételével robog tovább a Magyar Állami Operaház O/A – otthonra című közvetítéssorozata. Szombaton a Papageno Facebook-oldalán Jules Massenet Werther című operáját, vasárnap este pedig az Opera YouTube-csatornáján a sorozat első balettközvetítéseként A kalózt tekintheti meg a közönség.

Budapest Bábszínház: Bábok a neten – Hókirálynő, A kaukázusi krétakör

Budapest Bábszínház-
Fotó: Budapest Bábszínház

A Budapest Bábszínház szombaton ismét két bábelőadást tesz elérhetővé YouTube csatornáján. Délelőtt 11 órától a gyerekeket, este 19 órától a felnőtteknek közvetítenek előadást.

A Hókirálynő című előadás a alábbi linken érhető el

Bertold Brecht: A kaukázusi krétakör felvétele elérhető itt

Müpa Home – Bobby McFerrin: circlesongs

 

Müpa-
Fotó: Müpa

A Müpa szervezésében A 2018. május 3-i előadás közvetítése felvételről a Müpa Facebook- és YouTube-csatornáján, valamint a mupa.hu-n látható.

Közreműködők:
ének: Joey Blake, Dave Worm
vokál: Bolyki Sára, Fellegi Anna, Horváth Cintia, Kanizsa Gina, Várallyay Katus, Várallyay Petra, Bolyki László, Fábián Attila, Homor Máté, Molnár Gábor, Varga Dávid, Vavra Bence

Az eseményről bővebben itt olvashatunk.

TAKE A SEAT! – online Trafó-estek – Tricks & Tracks

Elindult a Trafó online programsorozata, a Take a Seat!-estek, amelyben szombat esténként a Trafóhoz köthető népszerű régi és új produkciókat mutatnak be, olyanokat, amelyek nem elérhetőek a videómegosztókon.

Virtuális nézőteret fejlesztettek: az érdeklődők számozott széket foglalhatnak a www.takeaseat.hu oldalon, és innen nézhetik meg az előadást, amely számukra a premiert követően még korlátozott ideig elérhető.

Április 4-én a Frenák Pál Társulat első, 1999-es legendás előadásának, a Tricks & Tracks 2017-es felújított változatát vetítik.

A Trafó estről itt olvashatunk bővebben.

Kosztolányi Dezső Színház –Terápia

 

Kosztolányi Dezső Színház-
Fotó: Kosztolányi Dezső Színház

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház online közvetíti Terápia című előadását. Christopher Durang szövege alapján készült vígjátékszagú kapcsolatparódia megtekinthető április 4-ig.

Az előadás megtekinthető a színház YouTube-csatornáján.

Április 5. 

Vaskakas online Bábszínház – Pinokkió

Hogy ne maradjunk vaskakasos élmények nélkül, minden vasárnap 11 órakor elérhetővé teszik számunka egy-egy előadásuk felvételét.

Április 5-én a Vaskakas című előadást nézhetjük meg a bábszínház YouTube-csatornáján.

Bakkhánsnők – Online közvetítés

Ódry Színpad és Színház- és Filmművészeti Egyetem-
Fotó: Ódry Színpad és Színház- és Filmművészeti Egyetem

Az Ódry Színpad és Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében április 5-től 6-ig online megtekinthető lesz a 2017-ben bemutatott Bakkhánsnők című színdarab.

Az előadásról bővebben itt olvashatunk.

Tamási Áron Színház – Antigoné

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház rendezésében április 5-én online megtekinthető lesz az Antigoné című előadás. A közvetítésre 20 órától kerül sor.

Stúdió K Színház – Zalán Tibor: Szamár a torony tetején

A Stúdió K Színház bemutatja Szamár a torony tetején című mesejátéku k felvételét.

A Színikritikusok Díjával kitüntetett előadás írója Zalán Tibor, rendezője Fodor Tamás. Látvány: Németh Ilona.

Az előadás megtekinthető az alábbi linken.

Fotó: .
Névjegy

Bobby McFerrin

Bár a legtöbben Don’t Worry, Be Happy című slágerével azonosítják, Bobby McFerrin jelentős komolyzenei képzettséggel rendelkezik. Eredeti hangszere a zongora volt, emellett megtanult fuvolán és klarinéton játszani. Édesapja Robert McFerrin Sr., az első afroamerikai operaénekes, de családjában mindenki kiváló zenész, illetve énekes. Egyedülálló a capella előadásmódjával, rendkívül széles, négy oktávnyi hangterjedelmével, valamint a szavak nélküli scat-vocaljával vált ismertté. 


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön szokott online színházi előadást nézni?