Kultúraváltás – nyelvváltás
Ha társaságban elgondolkodtató vagy csattanós történetet hallok, előveszem a jegyzetfüzetemet, fölírom. Nézzünk bele a nyelvi naplómba!
– Egyik ismerősöm megkérdezte, milyen idegen nyelvet tanuljon. Tudom, hogy ezért páran megköveznek, de azt mondtam neki, szerintem elsőre az anyanyelvedet! Akiben nincs arra igény, hogy jól, helyesen beszélje, írja az anyanyelvét, az hogyan és miért akar idegen nyelvet tanulni? Ha nem tudsz különbséget tenni fáradtság és fáradság közt, egyelőre és egyenlőre között, szerinted moziba voltál, nem moziban, akkor mi lesz veled? Ja, csak menőzni akarsz, és hirdetni, hány nyelven beszélsz? Szerinted ki nem jön rá két perc alatt, hogy ez csak egy felfújt lufi…?
Hogy az anyanyelvtudás mennyire határozza meg az idegennyelvtudást, arra még visszatérek írásom végén. De előbb egy másik anyanyelvi történet:
– Nemrég még egy pékségben dolgoztam. Egyik nap bejött egy asszony, kérdezem, hogy mit adhatok. Három kerek kiflit kérek! Feltételeztem, a bagettra gondol, el is kezdtem rakosgatni a szatyorba, mire rám kiabált, hogy ő kerek kiflit kért, és mutat a bagett alatti polcra! Zsömlét kért. Utána is kerek kifliként emlegette a zsömlét, meg szerintem azóta is. Ezek szerint van egyenes zsömle is?
A harmadik „életből vett” eset:
– Drága nyolcvanéves nagymamám és a modern technika: Zolikám, keresd ki abból a vaskönyvedből. Miből? A laptopra gondolt. Elképesztő jó fej, még ebben a korban is.
Negyedik történet, mai mese. Segélykiáltás:
– Tegnap délután, az Örs vezér téren a BKK-pénztár előtt két 18 év körüli lány beszélgetett. – Képzeld – mondja a barna a szőkének –, nálunk, a Bakonyban voltunk Ákossal, és az első éjszaka, már hajnaltájban, olyan négy órakor Ákos kiugrott az ágyból, felverte az egész házat, mondván, az imént segélykiáltást hallott. Nyugtatgattuk Ákost, hogy az képtelenség. De Ákos csak erősítgette, hogy bizony ő hallotta, és legyünk csöndben. Elcsendesedtünk, és füleltünk. És akkor mi is tisztán hallottuk a szomszéd kakasának kukorékolását. Tudod, Ákos pesti srác, és nemigen ébredt még vidéken – zárta az élménybeszámolót a barna lány.
Ennyi a történet, kérdés, hogy mennyire volt ez meglepetés. Mert nekem nem nagyon. Néhány éve egy aggteleki-hegységi kis faluban szálltam meg. Vendéglátóm ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Nyugodtan alhatok, a faluban nincsenek már állatok, senki nem tart tyúkot, kakast. Tavaly még voltak szarvasmarhák, de valaki följelentette a tulajdonost, mert zavarta a trágyaszag. A bolt csak nyolc után nyit ki, mivel korábban senki sem kel fel. Délután jön a süteményes autó, utána a virágos.
Térjünk vissza az anyanyelvi tudáshoz. A fényes jövő:
A héten angolórán a helyhatározókkal foglalkoztunk a kezdő csoportommal. Elhangzott a „There is a library next to the cinema” mondat is. A 15 éves diákom erre: – Mit jelent a library szó? – Azt, hogy könyvtár. – Könyvtár? Olyan még létezik? – kérdezte őszinte meglepetéssel a kissrác. – Persze hogy létezik! – Ez komoly? – Komoly! – Hát azt tudtam – folytatta –, hogy könyvesbolt még van, de azt hittem, a könyvtár már csak régi filmekben létezik... Azt hiszem, ideje lesz felfrissíteni az angol példamondatokat. Ilyenekre gondolok: A profilképem az idővonalam fölött van. A tevékenységnaplóm a borítóképem alatt található jobbra. Nincs függő kapcsolatom, de van két olvasatlan levelem a chatfiókomban. The future is bright.
Annyit tennék hozzá, hogy irodalomtörténész kollégám szerint az iskolások egy része úgy gondolja, hogy a költők régen éltek, ma már nincsenek, valamikor a XX. század elején kihaltak… Mondjuk, nem is annyira vicces, mert egyre többen gondolják így.
