Melankolikus szürreál és egyebek
A Hajónapló szerkesztősége úgy döntött, megosztjuk olvasóinkkal 2020-as legmeghatározóbb kulturális élményeinket. Mi így kívánunk boldog új esztendőt!
Kultúra nélkül nem lehet és nem is érdemes élni. A járvány miatt idén sokkal kevesebbet kaptunk ebből az éltető erőből, mint általában, ám azokat az élményeket, amelyeket sikerült megszereznünk, a szokásosnál is jobban dédelgetjük.
Rácz András, főszerkesztő
Örököltem egy könyvtárat. Nem akármilyen családi bibliotékát, amit bárki megörökölhet, hanem tekintélyes tudósunk, Szakály Ferenc szakkönyvtárát. A hajdani tulajdonos nagynevű történészünk volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Történelmi Szemle főszerkesztője, a török hódoltság korának mindentudója. Mikor beszabadultam a könyvtárba – valójában egy tágas, padlótól plafonig minden falnál bepolcozott dolgozószobába –, gyönyörködve néztem szét a kincsek között.
– Íme, a testet öltött tudomány – gondoltam. – És én hamarosan bekebelezem az összes kötetet, így leszünk egy testté, én és a tudomány.
Alig hiszem, hogy van felemelőbb gondolat, mint az efféle katartikus transzmutáció reménye. Ilyen fantáziák hajtották a gnosztikus szekták híveit, akiknek megvilágosodást ígért a csodatevő Satorninus, Simon mágus vagy Baszileidész magiszter. Ilyen reményeket kergettek Sziddhártha követői, bízva abban, hogy megszabadulhatnak a végtelen körforgástól, de ábrándos képzelgéseimhez talán közelebb áll az agg özvegy, D’Urfé márkinő álma, aki vagyonokat költött Casanovára, csak hogy a szemfényvesztő révén fiatal testben születhessen újjá.
Könyvtárammal éppen úgy jártam, mint e rajongó fantaszták a maguk szélhámosával: a jeles könyvtár javarészt olyasmit kínált, amivel semmit nem tudtam kezdeni. Török kori helynévszótárak, mezővárosok regestrumai, nemesi levéltárak kötetekbe rendezett adatsorai, bányakapitányságok jelentései, várispánságok levelezései, csausz defterek, vámnaplók, adóösszeírások s mindenféle egyéb lajstromok. Ezekből dolgozott Szakály Ferenc, effélékből dolgozik a történész.
A tudomány kívülről csillogó és nagyszerű építmény, belülről azonban csak a tudós szobája, plafonig tornyozott könyvekkel, dossziékkal és irattartókkal, melyekben csak adatok vannak, száraz tények, rideg feljegyzések. Hogy történet kerekedjen belőlük, az a történész nélkül el sem képzelhető. De az én tudósomat már több mint húsz éve eltemették, s most nincs ebben a könyvtárban senki, aki életre kelthetné a halott adatsorokat.
Csalódottan böngésztem a címeket. Beleolvastam egyik-másik kötetbe, majd mind növekvő tisztelettel illesztettem vissza a polcra.
– Nem nekem való ez a gyűjtemény – szögeztem le. Hiába rajongok a történelemért, én nem lettem történész, és már aligha lehetek az. Kiválogattam pár klasszikus történelemkönyvet, egy-két tanulmánykötetet, esszégyűjteményt és néhány regényt, ami valami rejtélyes okból fennakadt a nagy polcrendszer hálóján, majd a telefon után nyúltam.
– Akadémiai Könyvtár? A múlt héten nagyon elutasító voltam, de meggondoltam magam. Érdekli még önöket a Szakály-hagyaték?
Nyírő András, lapigazgató
Majdnem olyan kalandos úton jutottam Vergilius eposzához, mint ahogy főhőse, Aeneas Trójából megérkezett Itáliába. Pannónia történetéről írok könyvet, anyagot gyűjtök. A kiváló Mary Beard említi, hogy Rómának két eredetmondája van, Romulus és Remus, valamint Aeneas meséje. A farkaskölykökről apám sokat mesélt. Vergiliust csak most vettem kézbe. És rögtön visszapattantam a szókastélyokról, mondatpalotákról. Háromszor hallgattam meg a hangoskönyvet, mielőtt újra fellapoztam a kötetet. Elszoktunk az összetett mondatoktól, a többértelmű hasonlatoktól, a folyondáros történettől. Olvassatok Vergiliust, rejtvényfejtés, varázslat és esztétikum: ezért érdemes kétezer évet visszautazni.
Ott állt Aeneás, ragyogó fény szőtte be, arca
S alkata isteni volt; hiszen anyja lehelte hajának
Napragyogását, azt az igéző bájt a szemébe
S ifju pirosságát: művész tud ilyent csak elérni,
Hogyha fehér elefántcsontot munkál ki kezével
S színmárványt, parusit, vagy ezüstöt sárga arannyal.
(Aeneis, első ének, ford. Lakatos István)
Döme Barbara, felelős szerkesztő
Talán kevesen tudják, hogy Lázár Ervin felnőtteknek szóló írásokat is közölt, például zseniális novellákat. A Buddha szomorú című kötetét idén is többször levettem a polcról, s meg kell vallanom, továbbra sem találok olyan kötetet, amely számomra nagyobb kulturális élményt jelentene ennél. Lázár Ervin novelláiban rengeteg a muzsika, a játékosság. Írásaiban megjelennek a szimbolikus rétegek, zseniális a jellemábrázolás. Ezek a novellák történetcentrikusak, ugyanakkor sok bennük a líra, a szimbólum. Lázár Ervin szövegei mindig tanítanak, tanúságot közvetítenek, ezért is megunhatatlanok. A Buddha szomorú című kötetben összegyűjtött novellák mindegyike egy-egy gyöngyszem, ám aki hagyományos történetekre vágyik, inkább mást emeljen le a könyvespolcról. Ezek az írások nemcsak megdöbbentik az embert, de a szívéig is hatolnak. Olvassanak Lázár Ervint, megéri!
Mizser Fruzsina, újságíró
Az idei év első megrázó és fontos élménye számomra Bong-Joon Ho vérfagyasztó filmje, az Élősködők volt, amit 2020. január elsején láttam. Sűrűsége miatt szinte feldolgozhatatlan, hiszen nem kevésbé szól az emberi természetről, mint mondjuk az Odüsszeia. Van benne sors, jelentéskeresés, poloskák, simli, szennyvíz, Isten és minden, ami fontos. Próbálkozzunk meg vele! A zenei szcénáról szólva, idén ismerkedtem meg a Liran Donin dzsesszformációjával, amikor februárban ellátogattak az Opus Jazz Clubba. Modern keleti meséket hoztak el nekem otthonról és hagyományról. Mindenképp említeném még a Barabási Lab kiállítását – aki teheti, annak 2021-re ajánlom a Ludwig Múzeum felkeresését.
Rácz Gábor, újságíró
Az idei nehézkes évben minden csepp kultúra, minden perc, amikor nem ezzel a nehéz valósággal kellett foglalkozni, felért egy áldással. Számomra ilyen volt Barabási Albert László Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve kiállítása, amit Barabási László személyes tárlatvezetésével volt szerencsém megtekinteni. Barabási és csapata az adatvizualizációt emelték egészen új, művészi magaslatokba megalkotva ezzel azt, amit én csak úgy hívtam, hogy „tudományművészet” (a szép- és az iparművészet nyomában). A színpompás gráfok tárlata önmagában is lenyűgöző, de Barabási Lászlótól első kézből hallani, hogy melyik ábra mit is ábrázol és mi van mögötte (csupa olyan infó, amit a későbbi látogatók nem tudhatnak), egészen különleges volt.
Vass Éva, újságíró
2020. szeptember 9-én az Írók boltjában került sor Nagy Lea Kőhullás című könyvének bemutatójára. A költőnő második kötete ez, amely már némi átmenetet mutat a lírai és az epikai műfajok között, míg első kötetében, a Légörvényben kizárólag versek szerepeltek.
A szerzőt Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke kérdezte, sok-sok felolvasás és gyönyörű gitármuzsika kísérte beszélgetésüket. A bolt galériáján igazi mediterrán, ha úgy tetszik – hiszen ez Lea egyik kedvenc témája –, balkáni hangulat ringatta a hallgatóságot vagy, ahogy az író fogalmazott, „melankolikus szürreál”, amely nemcsak költészetében, hanem festményein is állandó téma.
Györgyei Szabó Magdolna, újságíró
Még éppen el tudtam csípni az őszi lezárások előtt a Recirquel újcirkuszi társulat legújabb darabját, a Solus Amor, azaz Csak a szeretet című előadást, amely az időtlen és mindent átható, az embereken is túlmutató szeretetet állította a középpontba. A kortárs táncművészeti és a cirkuszi elemek összeolvadásából született cirque danse stílusú produkciót nézve a tökéletes szó új értelmet nyert: nemcsak a hibátlan testű művészek alakításai, kunsztjai, mozgássorai, hanem a minden apró részletében összehangolt és összeillő látványelemek, fények, zenék emeltek minket, nézőket is éteri magasságokba. A show jelentős része egyébként is a levegőben zajlott, az előadók egymást dobálva, gurtnin, magasba kifeszített dróton, kínai rúdon, hajon függve mutattak be elképesztő légi balettet. Az előadásban a szeretet különböző megnyilvánulásai, mint a szerelem, a család, a barátság és a hit is megjelentek, ahogy az időtől és tértől független, mindent összekötő energia is. Nagyon ritka az a színházi élmény, amelyet az ember úgy igazából magával visz. Ez a darab ilyen volt. Látni kell!
Lehoczki Dávid, újságíró
Bor, irodalom, wellness: ez jellemezte az idei kesztölci agrowellnesst. A nap laza fröccsözéssel, jógázással indult, majd terepjáróval bejártuk a birtokot, megismerve a szőlőfajtákat. Ebéd után a gyönyörű panorámájú tisztáson egy medencében foglaltunk helyet, ismerőseimmel vicces történetekkel szórakoztattuk egymást. A borkóstoló is így zajlott, a borosgazda folyamatosan hozta a jobbnál jobb nedűket, melyeket a meleg miatt sajnos „szódával” kellett elrontanunk. Író barátom felajánlotta, hogy vacsora előtt felolvas a novellájából. Az első humoros novellát újabbak követték, mígnem a gazda megszólalt: „Én nem szeretem a novellákat, de ez annyira jó, hogy ha még egyet felolvasnak, akkor mindenki kap egy grátisz pohár bort.” Így is történt.
Walczer Patrik, újságíró
Szeretek felfedezni új dolgokat, különösen akkor, ha filmről, érdekes történelmi tényről, kevésbé ismert kirándulóhelyről vagy éppen zenéről van szó. A pandémia első hullámának kellős közepén kedvenc streaming zeneszolgáltató applikációmat böngésztem, amikor is rábukkantam egy új Oasis-dalra. Csaknem újra összeállt a banda, és Gallagherék kiadtak egy comeback szerzeményt? Persze a testvérek nem békültek ki, nem ragadtak újra (közösen) hangszert, mindössze annyiról volt szó, hogy a süllyesztőből előkerült egy elveszettnek hitt demófelvétel. A Don’t Stop…-ot sokat hallgattam, még fürdőkádban és társaim legnagyobb örömére fociedzésre menet is énekeltem a szövegét. Ilyen a szerelem első hallásra.
Rajczi Adrienn, újságíró
Meredten nézem az elsötétített színpad díszletét a hetedik sor első székéből maszkban, elkülönítve a többi nézőtől. A február 26-i bemutató és az azt követő repríz után hosszú idő elteltével játssza a pozsonyi DPOH George Tabori: Mein Kampf című darabját. Az erkélyen megjelenik a rendező, Michal Vajdička, és mint egy dirigens, helyet foglal. A darab egy könnyed klezmerrel indul. Adolf Hitler (Lukáš Latinák) és Slomo Hertzl (Kassai Csongor) figurája képről képre válik szerethetővé, majd szánalmassá. A sokszor humoros, néhol szarkasztikus helyzetek a két főszereplő mélységét és az ugyanabból az energiából született magasságot megrendítve tárják elénk. És amikor megjelenik maga Zdenka Studenková az ördög szerepében, elengedem mindennapi elégedetlenségeimet, és átértékelem a 2020-as év minden tanulságát. Az elfogadásról és az alázatról.
