Mitől függ a gazdaság?

A közgazdasági Nobel-díj mutatja: kultúránk határozza meg a gazdaságot.

Kiosztották a Közgazdasági Nobel-emlékdíjat, amit két amerikai közgazdász, Robert B. Wilson és Paul Milgrom kapott aukciós teóriájuknak köszönhetően. Az aukciók teóriája a játékelméleten alapszik, ami a ’kemény’ tudományok ősatyjának, a matematikának az egyik ága, ennek ellenére elsősorban olyan ’puha’ tudományok alkalmazzák előszeretettel, mint a szociológia vagy a közgazdaságtan. Ennek kapcsán érdemes lehet újra elővenni és megvizsgálni a kérdést, hogy a közgazdaságtan vajon ’kemény’ vagy ’puha’ tudomány-e.

Kő kemény és pihe puha

Mielőtt rátérnénk a közgazdaságtanra előbb tisztázzuk, hogy mitől is lesz egy tudományág ’kemény’ vagy ’puha’? A válaszhoz Norman W. Storer, amerikai tudományszociológust hívnám segítségül, aki a ’60-as években próbálta definiálni a különbséget a kettő között.

„Miért van az a benyomásunk, hogy a fizika kemény tudomány, a politológia viszont puha; miért tartjuk a kémiát keményebb tudományágnak, mint az állattant; a mi az oka annak, hogy a szociológiát valamivel puhábbnak véljük, mint a közgazdaságtant? Mit Jelent egyáltalán a kemény és a puha ebben az esetben?”

„Általában annál keményebb egy tudományág, minél rendezettebb az ismeretkészlete, logikailag minél kevésbé ellentmondásos a fogalomrendszere. A kemény tudományokban szigorú logikai rend uralkodik, ezért könnyebb észrevenni a hibákat, tévedéseket, vagy a semmitmondó megállapításokat, mint a puha tudományokban, amelyeknek ismeretkészlete lazábban szervezett, logikája tisztázatlanabb, fogalmi kapcsolataik pontatlanabbul kidolgozottak.”

A hétköznapiasabb megközelítés szerint ’kemény’ tudománynak számít az, ami kvantifikáción valamint reprodukálható méréseken és kísérleteken alapul, matematikai modellekkel dolgozik és rendkívül pontos mérési eredményeket ad. Az objektív mérési adatoknak köszönhetően kis teret kap az ideologizálás, így magas fokú tudományos konszenzus is jellemzi őket. A tudomány ’legtisztább’ formájaként is tekintenek rájuk. Ide tartoznak a természettudományok – a fizika, a kémia és a biológia vagy a csillagászat és mindennek az alapja: a matematika.

Ezzel szemben a ’puha’ tudományok puhaságát az adja, hogy nehezen mérhető az, amivel foglalkoznak. A ’puha’ tudományok legnagyobb ága a társadalomtudományok, melyek az ember társas viselkedését igyekeznek magyarázni. Az emberi viselkedést közel sem lehet olyan precízen és objektíven mérni, mint mondjuk, a kémiai reakciókat, így sokkal nagyobb a bizonytalanság is. A sokkal nagyobb bizonytalanságból pedig az fakad, amit Storer is mond az ismeretkészlet lazaságáról vagy a tisztázatlan logikáról. Ezeket az üres tereket pedig elméleti modellek, ha úgy tetszik ideológiák töltik ki.

A ’60-as évek óta ugyan sokat változott a világ és a ’puha’ tudományok is sokkal analitikusabbak lettek (keményebbé váltak), és a fogalmi rendszereik is sokkal kidolgozottabbak lettek, azonban ezek a szociológiában vagy a pszichológiában (nem is beszélve a filozófiáról) még mindig jóval rugalmasabbak. A szociológia terén például rengeteget változott a világ az elmúlt évtizedekben, míg a matematikában ugyan azon alapok mentén zajlanak most is a kutatások.

Játékelmélet

A hétfőn kiosztott Közgazdasági Nobel-emlékdíjat Robert B. Wilson és Paul Milgrom kapta köszönhetően aukciós teóriájuknak. Mélyen nem mennék bele, hogy pontosan mire is kapták az elismerést, de röviden az a lényeg, hogy új modelljüknek köszönhetően mind az eladók, mind a vevők jobban tudják megválasztani a számukra legkedvezőbb stratégiát, úgy hogy közben a közjó is növekszik (az eladó stratégiája az árverés formájának megválasztásában rejlik, hiszen egy árverést sokféleképpen le lehet bonyolítani és mindnek megvan a maga előnye és hátránya). Ráadásul itt nem csak műkincsek licitháborújáról van szó, hiszen ugyan ilyen ’árveréseken’ kelnek el a rádiófrekvenciák, halászati kvóták vagy a repülőtéri részidők (slotok).

Az aukciós teória a rettentően izgalmas játékelméletekhez nyúl vissza, mely ugyan alapvetően a kemény tudományok ősatyjának, a matematika egyik interdiszciplináris jellegű (tudományágak közé egyértelműen nehezen besorolható) ága, mégis legtöbbet olyan puha társadalomtudományokban alkalmazzák, mint a szociológia vagy a közgazdaságtan (de megjelenik a pszichológiában, a biológiában – az etológiában – és a számítástechnikában is). A játékelméletnek megvannak a maga matematikai levezetései tele függvényekkel és mátrixokkal, és annak ellenére, hogy alapvetően a matematikához soroljuk, igazából egy emberi probléma, egy pszichológiai dilemma hívta életre a területet – mi a racionális viselkedés egy olyan helyzetben, ahol a döntésünk kimenetelét mások döntései is befolyásolják, miközben a mi döntésünk az övékre is hatással van (ennek legegyszerűbb példája a fogolydilemma).

De miért is beszélek én minderről? Nos azért, mert a játékelmélet jól megmutatja, hogy a ’kemény’ és ’puha’ tudományok között bőven van átjárás, azonban ennek hatására a ’puha’ tudomány nem válik ’keményebbé’. Attól még, hogy a pszichológia használja a matematika eszköztárát, senkiben fel sem merül, hogy mindeközben ne lenne ’puha’ tudomány. Ezt pedig a közgazdaságtannal kapcsolatban különösen ki kell emelni, hiszen a közgazdászok minden erejükkel próbálják meggyőzni a világot arról, hogy az ő tudományuk igenis a ’kemény’ brancsba tartozik, a nagyfiúk közé. A közgazdaságtan valóban sokkal jobban támaszkodik a matematikára, mint társadalomtudományos társai, ennek ellenére viszont maga is az marad.

Minek nevezzelek

A közgazdaságtan valójában valahol félúton lehet a ’puha’ és a ’kemény’ között, de mégis közelebb az előbbihez. Mára viszonylag sok szigorú matematikai úton levezetett axiómával rendelkezik (a Marshall-kereszt, azaz a kereslet-kínálat függvények 200 éve stabil alapja a közgazdaságtannak), viszont feltételezéseit továbbra sem lehet laboratóriumi körülmények között tesztelni. Az elméleteket szinte lehetetlen kísérleti úton ellenőrizni, így azok csupán statisztikai megfigyelésekre alapszanak miközben ezen megfigyelések metodikája sem egzakt. Ezeket az elméleteket így, ameddig végleg el nem vetik őket, sokkal inkább lehet ideológiáknak nevezni, amelyek csak egy narratívát kínálnak társadalmunk (azon belül a gazdaság) működésének megmagyarázására.

A társadalomtudományok puhaságát az adja, hogy mind az emberi viselkedést próbálják értelmezni valamilyen szemszögből. Egymással való interakcióink, saját gondolataink, viselkedésünk és vásárlási szokásaink mind olyan kérdéskörök, amiket kvantitatív eszközökkel nehezen tudunk mérni. Ezeket ugyanis nem egyetemleges természeti törvényszerűségek működtetik, hanem a mindig változó emberi kultúra. A 'kemény' tudományok 'keménységét' az objektív mérhetőség adja, a kultúrát viszont nem lehet objektíven számszerűsíteni.  

A közgazdaságtan pedig hiába próbálkozik száraz képletrendszerek segítségével elhatárolódni az emberi tényezőtől (természetesen tudják, hogy ott az ember, csak a személyt algebrai változókra cserélik a képletben), az sajnos megkerülhetetlen egy olyan tudományágban, melynek alanyát maga az ember hozta létre és működteti. A fizikai és kémiai törvényszerűségek emberek nélkül is léteznek, gazdaság viszont nem.

Tovább gyengíti a klasszikus közgazdászok törekvéseit a viselkedési közgazdaságtan megjelenése és felemelkedése, ami az emberi pszichológia oldaláról próbálja magyarázni a különböző gazdasági folyamatokat, ez a megközelítés pedig teljesen hozzáláncolja a közgazdaságtant a társadalomtudományokhoz.

Amikor kamasz fejjel eldöntöttem, hogy közgazdász akarok lenni, akkor azt reméltem, hogy kvantitatív módszerekkel fogom a világunk alapvető működésének egy szegmensét tanulmányozni, mint ahogy azt egy magára valamit is adó igazi ’kemény’ tudomány is teszi, azonban nagy fájdalmamra kénytelen vagyok belátni, hogy a közgazdaságtan továbbra is ’puha’ társadalomtudomány, bár sokkal kevésbé teoratikus, mint társai.