Örökség Ünnep a Skanzenben
Lehoczki Dávid | 2020.09.18. | Aktuális

Örökség Ünnep a Skanzenben

Sokszínű szellemi kulturális örökségünket ünneplik szeptember 19-én és 20-án a szentendrei Skanzenben.

Dr. Csonka-Takács Esztertől, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetőjétől megtudtuk, hogy egy évben két alkalommal rendeznek Örökség Ünnepet Magyarországon. A rendezvénnyel a céljuk az, hogy minél szélesebb tömegekkel ismertessék meg Magyarország gazdag, élő hagyományokban megnyilvánuló örökségét. Az Örökség Ünnepet hagyományosan pünkösdkor a szentendrei Skanzenben, szeptember harmadik hétvégéjén pedig egy vidéki településen rendezik meg. A koronavírus-járvány miatt azonban pünkösdkor nem lehetett megtartani az eseményt, ezért most egy összevont programsorozattal készülnek a Skanzenben.

Megismerhetjük a nemzeti jegyzékbe újonnan felvett hagyományokat

A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozatát is ezen a héten tartják meg, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre. Minden évben újabb hagyományok kerülnek Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe, melyet szintén ezen a hétvégén mutatnak be az érdeklődőknek. Tehát a Skanzenben idén először mutatkoznak be azok a szokások, hagyományok, melyeket frissen felvettek a nemzeti jegyzékbe.

Színes programok várnak mindenkit

Az eseményen többek között megismerkedhetünk a höveji csipkekészítéssel, a mezőtúri fazekassággal, a nagyecsedi tánchagyományokkal, a tojásírással, a kalocsai népművészettel, de a karcagi birkapörköltfőzés hagyományát is „megízlelhetik” a látogatók. A résztvevők lovasbemutató keretében ismerhetik meg a lipicai lótenyésztés hagyományait, madárbemutató és kultúrtörténeti kiállítás során pedig a solymászattal is megbarátkozhatnak. Mindemellett megcsodálhatják a mohácsi busók és a matyók viseletét is, de az egri fertálymesterség élő hagyományát és a selmeci diákhagyományokat is megelevenítik az eseményen. A részletes program ide kattintva tekinthető meg!

Zenei programok

A bemutatók mellett a zenei programok sem maradhatnak el az idén. Szombaton fellép Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartet, vasárnap pedig a táncházzenészek összefogásával létrejött Erdőfű és Balogh Melinda ad koncertet.

papageno.hu-
Fotó: papageno.hu

Mindent a szemnek, semmit a kéznek

Mivel a szabadtéri múzeum 60 hektáron terül el, ezért létszámkorlátozást nem kell bevezetniük, viszont a szervezők szeretnék, ha mindenki egészségesen távozna a helyszínről, ezért idén nem lesznek kézműves foglalkozások. Csak szabadtéren lesznek bemutatók, belső térben nem, ezért minden tájegységnek lesz egy portája, ahol a megfelelő óvintézkedések mellett zajlanak majd az események. A szervezők mindenkitől kérik a szájmaszk használatát, aki pedig otthon felejti, az se csüggedjen, hiszen a helyszínen matyó- és kalocsai mintás maszkokat is vásárolhatnak!

Fotó: papageno.hu
Névjegy
Fotó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum a társadalom és annak fejlődése szolgálatában álló non-profit, állandó, a közönség számára nyitott intézmény, melynek alapfeladata a népi építészet és lakáskultúra kutatása, tárgyi és szellemi emlékeinek gyűjtése a magyar nyelvterületen, ezen örökség őrzése, illetve a gyűjtemény anyagának sokoldalú közzététele, a széleskörű hozzáférés biztosítása. Gyűjtéseivel, kutatásaival részt vállal a vidéki Magyarország kulturális örökségének megőrzésében, a települések társadalmi és kulturális fejlődésében. Kiállításain, kiadványain, ismeretátadási és szabadidős programjain keresztül, a tárgyi emlékek, az életmód és a szokások bemutatásával, elméleti ismeretek és a mindennapi életben hasznosítható gyakorlati tudás közvetítésével segíti a népi hagyományok jobb megértését, hozzájárul a magyar kultúra hazai és nemzetközi szintű népszerűsítéséhez.


Kapcsolódó cikkek