Pszicho-Politika: a neoliberális hatalom világa
Csak semmi kényszer, semmi fegyelem. Add át magad önként! Ők majd megmondják, kinek mi a sorsa.
Aktiválni. Motiválni. Optimalizálni. Ezek a neoliberális hatalmi berendezkedés új jelszavai.
Ég a gyufaszál, fogy a cérna. Képzeljünk el egy világot, ahol nincs magánélet, csak átláthatóság, biztonságos és kiszámítható transzparencia. Ebben a világban a számok magukért beszélnek, statisztikák mérik és mutatják ki a tömeg akaratát. Nincs szükség szubjektumra, nem kellenek a megérzések. A hatalom megenged, felszabadít, és játszani is engedi szép, komoly fiát. Ma tárt karokkal vár minket az új globális, neoliberális világrend.
Miután a késő modern ember szenvedéséért, a kiégett és depresszív én megmentéséért verte félre a harangot első könyvében, Byung-Chul Han svájci filozófus újonnan megjelent, Pszichopolitika című kötete ezúttal az érem másik oldalát, az intézményeket és a jelenkori hatalmi technikákat vizsgálja. Mérlegen az egyéni szabadság, az emberi tudat és az értelem.
„A modern politika megkülönböztető vonása, hogy megszabadult egy transzcendens rendtől, azaz a vallásilag megalapozott premisszáktól.” Az új istent úgy hívják, hogy Big Data, valahol odafönn, a digitális felhők végtelen, időtlen és felfoghatatlan adatrengetegében. Ha mindent meg lehet, akkor mindent meg is kell számolni: ezzel kiszűrhető minden emocionális vagy ideológiai szélsőség, az ember egy könnyen kezelhető, kartotékba helyezhető információvá válik.
Ez egy hamis világosság és egy elnyomó etika. A számok soha nem adnak önismeretet. Tertullianus és az antik görögök szerint a publicatio sui az önmagunkkal való törődés rendkívül fontos része: feljegyezni gondolatainkat, naplózni, írni azért kell, hogy megismerhessük az időben változó énünket, majd újraalkossuk azt jelenbeli állapotunk szerint. Az önfejlesztés erkölcsi, nem pedig gazdasági alapokon nyugszik.
Mi ma egy ember? Lépésszám, pulzusszám, alvásidő számhalmaza. Egy optimalizált, túlmotivált, produktív, gondolkodásában és cselekedeteiben a neoliberális gazdasági modell számára gyarmatosított egység – amely egyébként önmagát ellenőrzi és tartja kontroll alatt. Hol itt az elnyomás, amikor mindenki saját eszközével, saját módszereivel rendelkezik az élete felett? Az új hatalmi technikák egyike a self-tracking módszerére való gondos nevelés, a negatív gondolatok elleni totalitárius nyomozás. A reklámok algoritmusai még a tudati reflexió szintje előtt befolyásolják az egyént, aki szabadságának teljes illúziójában fogyaszt. Ezt hívják pszichopolitikának. A korlátok nélküli kommunikáció maradéktalanul egybeesik az ellenőrzéssel. Minden vágyunk olvasható – még az is, amiről magunk sem tudunk.
Az okoshatalom nem fegyelmez, hanem hízeleg. Nem akar elfojtani vagy gátolni, hanem szívességgel és teljesítéssel fejti ki hatását. Nem büntet, egyszerűen csak függővé tesz az eleddig leghatékonyabbnak bizonyuló eszközzel, a közösségi médiával – ami persze bőven hagy teret a személyes bűnbánatnak és gyónásnak. A Facebook már számtalanszor biztosított minket acélos biztonsági rendszere felől (sic!), amely annak sokkal biztosabb jele, hogy önként és dalolva adtuk át a pszichénk és talán majdhogynem az egész életünk feletti uralmat egy láthatatlan hatalom kezébe. A cél itt is az örökké növelhető gazdasági termelés fokozás illúziójának fenntartása: csakhogy már nem a testi ellenállást kell legyőzni, hanem a mentális folyamatokat kell optimalizálni.
A kizsákmányolt psziché persze labilis. Nem meglepő tehát az emocionális infláció jelensége: Han szerint a racionalitás gátló és korlátozó jellege nem fér bele ebbe a nyílt társadalmi világrendbe, ezért harsányan üdvözli az érzelmi megnyilvánulásokat, amelyet az egyéniség, az individuum szabad kifejezéseként láttat. Egy gyors napi (lehetőleg pozitív és produktív) poszt az Instagramra tulajdonképpen azonnali érzelemlevezetés. A valós kielégülést adó jelentés persze eltűnt a süllyesztőben. A jutalmazás sosem marad el, peregnek a lájkok.
A Szép új világ nem olyan, mint ahogyan korábban Orwell vagy Huxley elképzelte. A digitális hatalom úgy ellenőrizhet, hogy hideg gépszeme előtt semmi nem maradhat rejtve, a megfigyelésnek nincs holtszöge. Mivel a számok nem mesélnek semmiről, csak halmozódnak, nincs narratíva – tehát nincs értelem. Az emberi emlékezet felejt, de a digitális agy hiánytalanul és maradéktalanul tárol mindent. A múlt egy merev kísértet, változtatásra lehetőség nincs.
De ne féljünk semmitől: az ACXIOM nevű adatcég az emberek 70 kategóriáját tartja számon a munkaerőpiaci értékek szerint, életkor, gyermekszám, fizikai és pszichikai állapot alapján. Ők majd megmondják, kinek mi a sorsa. A statisztikákban persze csak számok vagyunk, nem emberek – de nincs mitől tartanunk. Minden oldalról körbevesznek embertársaink, az uniformizálás boldog és pozitív önkéntesei.
