Sváb és szlovák karácsony Magyarországon
Nemzetiségek és nemzedékek teszik színessé a Közép-Dunántúl kultúráját. Megmutatjuk, miként ünneplik Jézus születését az itteni szlovákok és a svábok.
A XVII. század végén kezdték el a közép-dunántúli területek, valamint Közép-Magyarország nyugati részének benépesítését német telepesekkel, akik Dél- és Délnyugat-Németországból érkeztek. Később az említett területekre szlovák ajkúak is beköltöztek, ezáltal Közép-Dunántúl lakossága főként három etnikum leszármazottjaiból áll: magyarokból, svábokból és szlovákokból, akik már a kezdetek óta őrzi hagyományait és gasztronómiáját, amelyeket nagy felelősséggel adnak át a fiatalabb nemzedékeknek, ezzel erősítve az identitást és a sokszínű kultúrát.
Már december elején megkezdődik az ünnepi készülődés, először a Mikulás érkezik meg. Hagyományosan a gyerekek kihelyezik a csizmáikat az ablakba, amelyekbe aztán reggelre a Mikulás ajándékokat rak. De a Dunántúlon sokáig élt az a szokás is, hogy Miklós napján a legények – sőt még a nős férfiak is – bekormozott arccal, kifordított bundában, láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobbacska lányokat. Mindemellett karácsonykor népszokás volt a medikálás, a kántálás, a betlehemezés, a pásztorjárás és az ostyahordás is. A medikálás során a gyerekek csoportokba verődve járták a házakat, és némi ajándék fejében karácsonyi énekeket adtak elő. A kántálás is a karácsonyi éneklésről szólt, viszont ekkor a felnőttek jártak az ismerőseikhez énekelni az éjféli órákig. A betlehemezés során egy bibliai történetet játszanak el, pontosabban Jézus születését. A játék szereplői általában pásztoroknak öltözve, házilag készített jászollal járnak házról házra. A pásztorjárás szereplői éjfélig járták a házakat. Kifordított bundát viseltek, tarisznyát tettek a vállukra, kezükben pásztorbotot tartottak. Az ostyahordás pedig úgy zajlott, hogy karácsony böjtjén a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött, melyet mézzel és fokhagymával fogyasztottak el.
De a szlovákoknak és a sváboknak milyen hagyományaik voltak Közép-Dunántúlon?
Misztikus jelentése van a diónak a szlovák karácsonyi szokásokban
Radovics Istvánnét, közismerten Panni nénit, Kesztölc (szlovákul Kestúc) alpolgármesterét kérdeztük a karácsonyi szlovák népszokásokról. Megtudtuk, hogy a karácsonyi készülődés Luca napján, december 13-án kezdődik. Ekkor a lányok Lucának öltöznek, tetőtől talpig fehérbe, a fejükre masnit tűznek, majd – hogy felismerhetetlenek legyenek – arcukat eltakarva tollseprővel a környező házakhoz mennek, ahol a helyiségekből és a bútorokról kiseprik a port, majd mielőtt távoznak, egy apró csintalanságot is elkövetnek, ezzel szimbolizálva a jó és a rossz cselekedeteket. „Nálunk, Kesztölcön a közelmúltig nagy hagyománya volt ennek a népszokásnak, a lányok nagyon szerettek beöltözni” – emlékezett vissza Panni néni, aki boldogan osztotta meg velünk azt is, hogy most készül a 175 oldalas kesztölci képeskönyvük, amelyben ez a hagyomány is kiemelt szerepet kap. De térjünk is rá a huszonnegyedikei népszokásokra. A falu apraja-nagyja délután öt órakor misére megy, majd ezután a családok az otthonukban gyűlnek össze. Szokás szerint a családfő imát és köszöntőt mond, majd szertartás veszi kezdetét. Előkerülnek az ostyák, amire mézet és fokhagymát tesznek. Az ostya mellett mindenki tányérjába dió és szőlő kerül, majd egy almát annyifelé vágnak, ahányan az asztaltársaságban vannak, ami az összetartást szimbolizálja. A diónak további szerepe is van: mindenki felnyit egyet, és megnézi: amennyiben a belseje egészséges, úgy – a néphiedelem szerint – a következő évben nem kell betegségben szenvednie. Továbbá a dióból a helyiség minden sarkába hajítanak egyet-egyet, ezzel űzik el a rossz szellemeket. Tudni kell azt is, hogy minden családban eggyel több terítéket raknak az asztalra, így emlékezve Jézusra és az eltávozottakra. A különös szertartás végeztével kezdődhet a vacsora, ami többnyire halászléből vagy szlovák savanyú bablevesből áll, amit mákos gubával kísérnek. A vacsorát követően – mikor már elcsendesült minden – az emberek a rokonaikhoz, a szomszédaikhoz vagy az ismerőseikhez mennek, ahol karácsonyi dalokat énekelnek, a szomszédok pedig köszönetképpen vendégül látják őket. Egészen éjfélig tart az ünneplés, amikor ismét misére mennek, majd mindnyájan nyugovóra térnek.
Amíg a szlovákok dalolnak, addig a svábok Cristkindl-spieleznek
A témával kapcsolatban Kolonics Melinda volt a segítségünkre, aki a sváb kisfalu, Csolnok (németül Tscholnok) polgármestere. Elmesélte, hogy huszonnegyedikén a sváboknál nagy hagyomány volt a Cristkindl-spiel, magyarul a betlehemezés. A Cristkindlik díszes ruhákban járták a falut, bekopogtak minden házba, és előadták Jézus születésének történetét. Az angyalok fehér ruhát és koronát viseltek, a pásztorok pedig bundában jártak. Először az angyalok mentek be égő gyertyával az otthonokba, majd behívták Máriát, Józsefet, a pásztorokat és a szállásadót. A vendéglátók aprópénzzel és süteménnyel köszönték meg a játékot. Több sváb településen az éjféli misére is elvitték a betlehemi istállót, a bölcsőt és a korbácsot, majd a Cristkindlik előálltak, és újból eljátszották az egész játékot. A Cristkindl-spielt leszámítva a svábok a karácsonyt szűk családi körben töltik. Huszonnegyedikén a hagyományos ebédjük borleves vagy tejleves mákos gubával, a vacsorájuk pedig krumplifőzelék ecettel. De a népszokás szerint az éjféli mise után is együtt evett a család, akkor paradicsomos kolbász került az asztalra, tormával és főtt krumplival.
