Színház a fotelből
A nagyváradi Szigligeti Színház korábbi évadokban bemutatott produkciójának felvételi kerülnek ki az internetre, hetente háromszor. A darabokat a Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes mutatja be.
Biró Árpáddal, a nagyváradi Szigligeti Színház kommunikációs vezetőjével legutóbbi előadásukról, valamint a koronavírus-járvány okozta színházi nehézségekről beszélgettünk.
– A napokban osztották meg Facebook oldalukon és a YouTube csatornájukon a Szigligeti Színház Lilliput Társulata előadásában készült Oscar Wilde, A boldog herceg című darabot. Gyermekeknek vagy felnőtteknek készült ez a produkció?
– A Szigligeti Színházban mi abban hiszünk, hogy a jó színház nem korosztályfüggő; egy-egy alapvetően felnőtteknek szánt műből éppúgy okulhatnak a fiatalabbak, mint ahogy a gyermek- vagy ifjúsági előadásokból a felnőttek. Ugyanakkor, elengedhetetlenül fontos, hogy bizonyos korosztályi jellegzetességeket figyelem előtt tartsunk; ezért a főpróbákat évek óta nyitottá tesszük a pedagógusok számára is, ezáltal próbáljuk meg nyomatékosítani, milyen fontos a tudatos előadásválasztás. Ennek jegyében, a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának egy-egy évada úgy épül fel, hogy a legkisebbektől az általános iskola felső tagozatáig (13-14 éves korig) minden csoport megtalálja a fejlődési szakaszának legmegfelelőbb előadást. Oscar Wilde műve rengeteg olyan szimbólumot mutat fel, amelyek a legkisebbek számára nem értelmezhetők, ugyanakkor Vadas László rendezői koncepciója is egyfajta beavatottságot igényel, éppen ezért az előadást hét éves kortól ajánljuk.
– A szeretetből fakadó önfeláldozás értelme a mai napig a szakirodalmak kutatási területe, egyesek szerint nem „normális" emberi reakció, mások szerint az „empátia" legmagasabb foka. Ön mit gondol erről?
– Valóban, az önfeláldozás nem értelmezhető emberi dimenzióban, hiszen természete isteni. Nem ismerem az önfeláldozás jelenségének pszcihológiai szakirodalmát, de mindenképpen beszédes a tény, hogy minden kultúra őstörténetében, minden vallásban megjelenik az emberiségért önmagát adó istenség motívuma. Különösen fontos ez a mi keresztény kultúránkban, amelynek alapja az isteni önfeláldozás. Tehát, amennyire távolinak, nem emberinek érezhetjük az önfeláldozás gesztusát, annyira belénk van kódolva, hiszen kollektív tudatunkba van beépülve. A boldog herceg is a transzcendensbe, az ember felettibe helyezi át a történetet, hiszen egy szobor és egy fecske párbeszédének nyomán bontakozik ki ez a gyönyörű történet. És persze beszélhetünk a szülői önfeláldozásról, a barátok egymás iránti elkötelezettségről – azt gondolom, életünk minden területén megtapasztalhatunk valamit abból az önfeláldozásból, amit kegyelmi állapotként határozunk meg.
– A mesék célja nem az elszomorítás, hanem az, hogy számot vessünk önmagunkkal, végiggondoljuk, min változtassunk, miért legyünk hálásak. Elég nagy átfedést érzek a jelenlegi élethelyzet és a mesék között. Ezek szerint minden mesés?
– A katarzis szó nem jelent egyértelműen jó élményt, mint ahogy a komédia szó eredeti jelentése sem az önfeledt nevetést fedi. Azt gondolom, a művészetek, így a színház és az irodalom célja is sokkal összetettebb, mint biztatni vagy éppen „elszomorítani” a befogadót, hanem megmutatni a világot és emberi mivoltunkat a maga teljességében, magasztosságában és alantasságában egyaránt. A mesék azért nagyszerűek, és azért ajánljuk szívből a Lilliput Társulat meséit felnőtteknek is, mert rendkívül sűrített formában tárják az olvasó elé az élet legkülönfélébb árnyalatait, miközben felmutatják azokat az értékeket, amelyekkel azonosulva miénk lehet a fele királyság.
– Rendezői szemmel van történeti potenciál a járványhelyzetben?
– A világrengető események soha nem maradtak visszhang nélkül a művészi életben, hiszen alkalmat adnak az önvizsgálatra, szembenézésre. Nem vagyok rendező, tehát nem tudom, hogy ez a jelenlegi helyzet mennyire mozgatja meg a fantáziájukat, de mindenképpen jó látni azt, hogy milyen kreatív megoldások születtek az elmúlt időszakban. Ez a jelenidejűség rendkívül izgalmas színházi szemmel, de megvannak a korlátai is, mert ugye nem hozhatunk létre színházi produkciót.
– Mi az, amit a társadalom, az egyén profitálhat a jelenlegi helyzetből és esetleg a színész szakma profitálhat valamit?
– Azt gondolom, hogy ezt a kérdést csak a járványhelyzet után tudjuk érdemben megválaszolni, hiszen egyelőre az foglalja le a gondolatainkat, hogy még felmérni sem tudjuk, milyen veszteségeket okoz mind közösségi, mind pedig gazdasági szempontból az elmúlt és előttünk lévő periódus. Rögtön ezután a kármentéssel fogunk foglalkozni, és majd csak ezt követheti a helyzet kielemzése. A kreativitás megélése, ahogy említettem fontos és figyelemre méltó kezdeményezésekhez vezetett, amelyben színészeink alkalmasint új technikákat tanultak meg és adaptálódtunk egy digitális világhoz. Ez azonban csak virtualitás, ami nem helyettesítheti a színház varázsát, amely a személyes találkozásban rejlik. Színészi, művészi fejlődésről pedig nemigen tudunk beszélni valódi, hús-vér emberi kapcsolódás nélkül.
– Eddig hány előadásuk volt online, illetve milyen időközönként osztanak meg színdarabokat a nézőkkel?
– Március 15-én, nemzeti ünnepünkön tettük közzé első felvételünket. Akkor azt tűztük ki célul, hogy a színházunkban működő három társulat minden héten nyilvánossá tegyen egy-egy előadásfelvételt. Tehát, hetente három, korábbi évadokban bemutatott produkció kerül ki internetes felületeinkre, egy-egy a Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes előadásában. Azt az ígéretet tettük követőinknek, hogy a színházi kényszerszünet alatt végig elérhetők lesznek ezek a tartalmak, már csak azért is, mert köztük nem egy kapcsolódik például a tantervhez – ezzel a pedagógusoknak és diákoknak is szeretnénk élményszerűbbé tenni az otthoni tanulást, otthonról történő irodalomoktatást. Minden korosztályra, és csaknem minden műfaj kedvelőire gondolunk – de persze, kezeinket sok esetben kötik a jogdíjas szerződések is. Mindenesetre azt látjuk, hogy a követők nyitottak a minőségi időtöltésre, amelyet tartalmaink ígérnek. Persze, mindez nem helyettesíti a színházba járás élményét, de talán mindenkit emlékeztet arra, hogy színházba járni jó, és jó lesz újra találkozni.
