Új folyóirat-támogatási rendszer születik
Nagyvonalú folyóirat-támogatásról döntött a kormány. 2021-ben és a következő években 1,8 milliárd forint támogatásra számíthatnak a magyar kultúra legfontosabb műhelyei, a művészeti, tudományos folyóiratok. A projektért Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a magyar könyvszakma és az irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért megújításáért felelős miniszteri biztos felel. A részletekről őt kérdeztük.
– Honnan került elő ez a meglepetésszerű összeg? Nem látszott, hogy 1,8 milliárd forint gazdátlanul kering a rendszerben.
– Az elmúlt években a kiemelt, nagy múltú folyóiratok rendszeres állami támogatást kaptak. Háromévente közel egymilliárd forintra számíthattak, amelyet eddig a Nemzeti Művelődési Intézet menedzselt. Így a legfontosabb folyóirataink biztos hátteret kaptak, három évre előre biztosítékot láthattak arra, hogy tudnak működni. Amikor a kormány elé került a következő támogatás kérdése, miniszterelnök úr felvetette, hogy ha úgyis napirendre vettük a magyar folyóirat-támogatás kérdését, nem volna-e indokolt komolyabban megvizsgálni a hazai kulturális életet meghatározó orgánumok támogatását. A kormányzat tehát rendelt egy tervet, ami nemcsak a kiemelt folyóiratoknak jelent segítséget, hanem a folyóiratkultúrát egészében tudja új impulzussal ellátni. A feladatot én kaptam meg, s a folyóirat-kiadásban jártas szakértőkkel felállítottunk egy problématérképet, kialakítottunk egy diagnózist és megalkottunk egy víziót, hova szeretnénk eljutni. Ennek alapján írtunk egy programot, és nagyjából arra jutottunk, hogy 1,8 milliárd forintból meg lehetne úgy pöckölni a magyar folyóiratkultúrát, hogy ismét élő, eleven legyen.
– De ez a terv már nem csak a kiemelt folyóiratokra vonatkozik?
– Nem. Az az 1,8 milliárd forint, amiről most beszélünk, nem csak a kiemelt jelentőségű folyóiratok pénze, ők továbbra megkapják a megszokott működési támogatásukat. Rengeteg olyan lap van azonban, ami kevésbé látszik, noha nagyon fontos a magyar kultúra egészének szempontjából. Lehet például egy szubkultúra kiadványa vagy mondjuk szaktudományos folyóirat. Mi csak annyit kérünk, magyarázzák el, hogy a munkájuk miért fontos a nagyközönség számára. Tehát nem az „önlegitim”, ún. értelmiségi műhelyeket szeretnénk finanszírozni alanyi jogon, mert az a magyar kultúra, a magyar közgondolkodás szempontjából kevéssé fontos, hanem azokat a kiadványokat keressük, amelyek hatni tudnak, hatni akarnak.
– Milyen folyóiratok számíthatnak a támogatásra?
– Azt szeretnénk, ha a Kárpát-medencei magyar folyóiratok közül minél több tudna élni a lehetőséggel. Úgy gondolunk a folyóiratokra, mint szellemi műhelyekre, függetlenül attól, hogy milyen típusú kiadványról beszélünk. Ezek az orgánumok periodikusan friss tartalmakkal látják el az olvasóikat, másrészt táplálkoznak a közönséggel való párbeszédből. Reagálnak arra a valóságra, amiben élnek, folyamatában tudják alakítani, tükrözni világunk eseményeit, kihívásait. Mi ezt az elevenséget, ezt az erőt szeretnénk visszahozni a folyóiratkultúránkba. Azokat a lapokat akarjuk támogatni, amelyek erre képesnek látszanak.
– Milyen témákkal, milyen alprogramok keretében lehet majd pályázni?
– Különböző „zsákokat” képeztünk, amelyek nyílt pályázatok lesznek minden periodika számára, a nyomtatott gyermekfolyóirattól az internetes szerveskémia-folyóiratig. Az összegeket még nem mondanám, a belső arányok alakításán még alakítunk valamennyit. Az azonban biztos, hogy elég jelentős összeget szánnánk a működési kiadások támogatására. Ez azért fontos, mert a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) folyóirat-kollégiuma működési célú támogatást nem adhat. Oda szakmai programokkal vagy a szerzői honoráriumokkal lehet pályázni, de magának a szerkesztőségnek a működtetésére nem adhat támogatást az NKA. Mi most szeretnénk működési célú támogatást is adni. Persze a honoráriumra is szánunk majd egy összeget, mert Magyarországon éppen a folyóiratok lehetnek azok a területek, amelyeken keresztül folyamatosan bevételhez juthatnak az alkotók: írók, költők, tudósok, kutatók. Nem a verseskötetéből kell megélnie egy költőnek – erre kevés az esély –, hanem abból tud némi konyhapénzt szerezni, ha a folyóiratok kifizetik a közlést. Ha a műveit sok folyóirat hozza le, akkor össze tudja szedegetni azt az apanázst, ami elég a vízszint fölött maradáshoz.
– Gondolom, ugyanilyen fontos, hogy a minőségi tartalom eljusson az olvasókhoz…
– Igen, ezzel kapcsolatban több lehetőséget is szeretnénk kialakítani. Jelentős összeget szánunk például audiovizuális tartalmak előállítására. A folyóiratokat többnyire az írott kultúrához kötjük, de azt is látjuk, hogy a kultúrafogyasztási szokások jelentős mértékben megváltoztak, eltolódtak az audiovizuális tartalmak irányába. Azt szeretnénk, hogy a folyóirataink utolérjék ezt a változást, és azon a formanyelven is megszólaljanak, melyet ma jobban ért, jobban kedvel a potenciális olvasóközönség. Ez lehet podcast, animáció, videó vagy akármi, ami belefér a kreatív tartalmakba. Ennek a területnek van egy másik oldala is: a digitalizáció. Jelentős összeget szeretnénk arra szánni, hogy a periodikák digitalizálják anyagaikat. Igaz, a korábbi tartalmak jelentős része hozzáférhető az Arcanum rendszerében, de azért van még mit csinálni. Akár új archívumokat kell létrehozni, akár a digitális tartalmak gyártására lesz szükség pluszpénzre, mi szeretnénk adni, mert a pandémiás helyzet megmutatta, hogy a magyar kulturális tartalmakat nagyon is érdemes online elérhetővé tenni. De visszatérve a közönségkapcsolatokhoz: szeretnénk elősegíteni közönségtalálkozók szervezését, szeretnénk „kirobbantani” a szerkesztőségeket az irodáikból. Persze sok periodika maga is szervez esteket, bemutatókat, hiszen a közönségtalálkozó létszükséglet a folyóiratok esetében, de mi most kicsit csavarnánk ezen a hagyományon. Azt szeretnénk, hogy ne csak a komfortzónájukban mozogjanak a szerkesztők, ne csak a megszokott kávéházban, művelődési házban, könyvtárban találkozzanak megszokott közönségükkel, hanem próbáljanak meg új közönséget keresni. Tartsanak rendhagyó órákat iskolákban, gimnáziumokban, egyetemeken, ahol esetleg olyan közönséget is megtalálhatnak, amelyről nem is gondolták volna, hogy létezik.
– Szóba került az imént a Kárpát-medence mint egységes kulturális tér. Elképzelhető, hogy az új közönséget nem helyben, hanem valahol távol lehet megtalálni. Ebbe az irányba is lehet majd mozogni?
– Nagyon fontosnak tartjuk ezt az irányt. Lesz olyan pályázat, ami kimondottan erre mutat. Szeretnénk azonban azt is elérni, hogy a különböző műhelyek ne csak egy adott szcénán belül, adott művészeti vagy tudományágon belül működjenek együtt, de azon kívül is. Én például el tudom képzelni mondjuk a botanikus kertek havi periodikája és egy irodalmi portál együttműködését. Tehát igen, a különböző szakmai műhelyek együttműködésére is nyitunk keretet. Ne önálló kis végvárak legyenek a szerkesztőségek, amelyek nem kommunikálnak egymással, hanem partnerként tekintsenek a másikra. És van egy másik típusú átjárhatóság is, amit szintén szeretnénk elősegíteni. Mentori programokat fogunk támogatni, hogy a generációk közötti párbeszédet elősegítsük. Hallatlanul fontos az utánpótlás-nevelés mind a tudományban, mind a művészetben. Nem kárhoztathatjuk arra az utánunk jövőket, hogy mindent újra kelljen kezdeniük.
– Lehet azt mondani, hogy minden kérdést lefed az új pályázati rendszer?
– Van még egy fontos részlet, amiről nem beszéltem. Az a problématérkép, amiről az imént szóltam, megmutatta, hogy az eddigi lehetőségek mellett külön támogatást kell adnunk a tudományos folyóiratoknak. Jelen pillanatban a tudományos periodikák kicsit mostohagyerekeivé váltak a kultúrának, kevésbé figyelünk rájuk, ezért ezeknek elkülönített alapból is szánnánk egy jelentős összeget, azonfelül persze, hogy az említett lehetőségekből sem lesznek kizárva. Ez a lehetőség elsősorban nemcsak a tudomány népszerűsítéséről szól, hanem a tudomány önértékének megmutatásáról és lefordításáról. Szeretnénk rávenni a tudományos folyóiratokat, hogy kurrens eredményeiket tegyék érthetővé a széles közönség számára. Annyira specializálódtak a különféle szaktudományok, annyira részterületekkel foglalkoznak, annyira önmagába zárt nyelvet beszélnek, hogy a hétköznapi ember – bármennyire is igyekszik – ezt nem tudja megérteni. Miközben azt látjuk, hogy óriási igény volna efféle magyarázatokra. Néhány évvel ezelőtt ezért volt olyan sikeres a Mindentudás Egyeteme. Jó lenne, ha ismét születne valami ilyesmi.
– Biztos vagyok benne, hogy erősen polarizált világunkban számos kritikát fog kapni a program. A nagyvonalú támogatás sok kicsinyes érdeket fog felszínre hozni. Hogyan lehet ezek ellen védekezni?
– Fel vagyok készülve az aggódó véleményvezérek, a dühös kommenthuszárok gyalázkodására, fenyegetőzésére. Megint el fogják mondani, hogy a román Demeter, az importált kultúrjanicsár… De hát ez egy ilyen műfaj. Olyat nem tudok csinálni, ami mindenkinek jó. Kivéve, ha az mondom, szerzek pénzt, aztán költsd el úgy, ahogy te akarod. Csakhogy mi éppen ezt a hagyományt szüntetnénk meg. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy folyamatosan nézzük majd a teljesítéseket. Nincs olyan, hogy valaki 2021-ben elnyer egy bizonyos összeget, és úgy gondolja, hogy akkor a jövőben alanyi jogon jár neki a támogatás. Ha nincs bizonyítás, nincs teljesítés, akkor vége a támogatásnak. Teljesítményértékelő rendszert állítunk fel, és folyamatosan nézzük, hogy a pályázati pénzekkel hogyan tudnak bánni a folyóiratok. Legnagyobb tiszteletünk vagy akár barátságunk mellett is az lesz a mérce, hogy ki teljesíti és ki nem teljesíti a vállalásait. Aki nem tudja megugorni a lécet, nem tudja hasznosan elkölteni a pénzt, amit a szakmai kuratórium megítélt, az a következő adagból nem fog részesülni.
– Milyen perspektívában gondolkodhatnak a kiadók, a szerkesztők? Mennyire biztos hosszabb távon ez a támogatás?
– Azt kértem, kapjon öt biztos évet a program. Öt év alatt ki fog derülni, hogy értelmes kezdeményezéssel álltunk elő vagy nem, hogy jutott-e előrébb magyar világ vagy nem. Így a kormányhatározat öt évre biztosítja a keretet, azaz előírta, hogy minden költségvetési évre be kell tervezni ezt az 1,8 milliárd forintot a magyar folyóirat-kultúra megújításának céljára. Abban reménykedünk, hogy azok a lehetőségek, amelyeket így kinyitunk a folyóiratoknak, olyan produktumokat fognak eredményezni, olyan szellemi, műveltségbéli, tudományos folyamatokat indítanak el, ami által a magyar kultúra erősödik.
– Mit jelent ez az erősödés? Hol fogunk tartani öt év múlva?
– A Kárpát-medence kulturális térképe most szigetek, foltok sokasága. Azt szeretnénk, ha ebből egy olyan szövedék lenne, ami behálózza az egész magyar nyelvterületet. Mint egy neuronháló, amelynek középpontjai, centrumai a folyóirat-szerkesztőségek, de csápjai összeérnek, kapcsolódnak, életet, tudást, információt, ingerületet szállítanak. Világunk millió kérdést állít elénk, és én azt szeretném, hogy a mindenhol megszülető válaszok termékeny párbeszédbe kezdjenek, fussanak végig ezen a neuronhálózaton, és valami reakciót váltsanak ki. Valamikor – akár még húsz-harminc éve is – voltak olyan folyóiratok, amelyeknek az estjei eseményszámba mentek. Ha egyik vagy másik folyóirat lapszámbemutatót tartott, az a régió vagy a vidék egyik kulturális csúcseseménye volt. Nyilván ma már nem lesz, mondjuk, olyan Tiszatáj-est, amely előtt egész Szeged izgatottan rágja a körmét, mert megváltozott a kultúrafogyasztás, de azt el tudnánk érni, hogy a Tiszatáj és más folyóiratok együttműködéséből szülessenek olyan eseménysorozatok, amelyek elevenné, lüktetővé, tartalmassá teszik a magyar kulturális életet.
