Újra nyit az 50 éves Fertőrákosi Barlangszínház
Lehoczki Dávid | 2020.06.17. | Aktuális

Újra nyit az 50 éves Fertőrákosi Barlangszínház

A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház 2020. június 27-től ismét várja az érdeklődőket. A jubileumot kiállítással, ünnepséggel és a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar „Szuperhősök" hangversenyével köszöntik.

Pataki András, a kőfejtőt és barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: épp ötven éve, 1970. június 27-én nyílott meg a barlangszínház a győri teátrum Oidipusz király című drámájával. Mindemellett 83 éve ekkor rendezték az első koncertet a helyszínen. „A veszélyhelyzet miatt műsorváltozás mellett kellett döntenünk és a játszóhely nyári nyitását is elhalasztották. Az egészségügyi előírások miatt a 760 néző helyett mindösszesen 199-en vehetnek részt az eseményen. A nézőtéri közönség csak minden második sorban és minden harmadik ülésen foglalhat helyet. Ez utóbbi alól kivételt képeznek az egy háztartásban élők. A nézőtéren és kiállító térben a szájmaszk viselete kötelező." - mondta az ügyvezető.

Az ünnepi est június 27-én 19  órakor kezdődik.  Fellép Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas szlovákiai magyar színész, érdemes művész, aki az 1970. június 27-i Antigoné előadásban Kreon szerepét alakította. Ő azóta nem járt és nem is játszott a barlangszínházban, most egy verssel köszönti az évfordulót. Meghívták Forgács Pétert, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját, Jászai-díjas és érdemes művészt, továbbá a barlangszínház alapítójának, Várady Györgynek Budapesten élő lányát, Várady Esztert is.

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar-
Fotó: A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Ugyanezen az estén rendezik az öt előadásból álló Dohnányi-RESTART komolyzenei bérlet első koncertjét. A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar „Szuperhősök" címmel tiszteleg a koronavírusos helyzetben helytálló egészségügyi dolgozók, valamint mindazok előtt, akik a járvány idején is példás munkával szolgálták a társadalmat, közösségeiket. A hangversenyen Beethoven Egmont-nyitánya mellett James Bond- és más híres filmek zenéi csendülnek fel.

A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. jegyirodájától megtudtuk, hogy a jubileumi eseményre még lehet jegyet vásárolni, így aki még nem biztosította a helyét, mindenképpen a napokban tegye meg, hogy részt vehessen az eseményen. A jegyirodát a +36-99-517-517-es telefonszámon, vagy online ide kattintva érhetjük el.

Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház-
Fotó: Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

A bérletsorozat további estjei:

Július 4-én, a városi szimfonikus zenekar tagjaiból álló Wespa Quartett zenél. Heuriger címmel összeurópai kocsmazenékből válogattak Erdélytől Dublinig, ennek keretében Schubert, Bartók, Beatles szerzeményeket játszanak majd.

Július 11-én, a Néger-Kvartett című műsorukat mutatják be. Elhangzik Dvořák: Amerikai vonósnégyese és részleteket hallhatnak a nézők Bernstein West Side Storyjából.

Július 18-án, Haydn-állatkert címmel a kvartett tagjai egy egész zenei kollázst adnak elő Joseph Haydn Béka-, Pacsirta- és Lovas vonósnégyeseiből.

Július 25-én pedig Szerelmi álmokat játszanak a muzsikusok Liszt, Dohnányi és Mozart műveiből.

Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház-
Fotó: Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Fotó: Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Névjegy
Fotó: Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Dohnányi Ernő (1877-1960), a híres zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus látta meg először, hogy ez a helyszín kiválóan alkalmas szabadtéri játékok rendezésére. Kóh Ferenc bariton 1937-ben fedezte fel magának a kőfejtőt. Kitapasztalta, hogy a fellépőknek legjobb a csarnoknak háttal állva, míg a hallgatóságnak fél karéjban, a csarnokkal szembeni lejtőn elhelyezkedni. 1937. június 27-én, vasárnap este kezdődött a "tündérszép éjszaka". Operarészletek csendültek fel a Kőfejtőben a fáklyák fényénél, színes fényszórókkal, fekete háttérrel, és odafönt a csillagokkal. A szabadtéri játékoknál az időjárás jelentette az előadás legnagyobb kockázatát, ezért terv született arra, hogy a kőfejtő kivájt csarnokait színházteremként hasznosítsák. A 743 férőhelyes Barlangszínház alapítója Várady György, a Győri Kisfaludy Színház volt igazgatója. A remek akusztikájú teremben 1970. június 27-én tartották az első előadást. 1985-ben nagyobb átalakítás következett, ennek során a színpadra világítást szereltek, a nézőteret padlófűtéssel, kényelmes székekkel látták el. Napjainkban az Európai Unió segítségével sikerült modern, minden igényt kiszolgáló színházzá és igazi élményt adó látogató központtá fejleszteni a kőfejtőt. A színháztér 760 fő befogadására alkalmas nézőtérrel, fűthető székekkel, megnövelt területű, modern színházi fény- és hangtechnikával ellátott színpaddal, földalatti és felszíni kiszolgáló egységekkel rendelkezik.


Kapcsolódó cikkek