Uram, adj türelmet!
Lehoczki Dávid | 2020.03.29. | Aktuális

Uram, adj türelmet!

Vasárnapi fohász a reményről, bölcsességről. A Magyar Pálos Rend tartományfőnöke, Csóka János atya ritkán szerepel a nyilvánosság előtt. Szavai ebben a nehéz helyzetben is erőt adnak.

Assisi Szent Ferenc imáját a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke, Csóka János atya mondja el:

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a pálosoké. Történelmi okok miatt, 1785-ben a központ Lengyelországba tevődött át. Már minden lakott kontinensen jelen vannak. A magyarországi tartományfőnök, Csóka János, a pécsi rendházban él. Fiatalnak számít a szerzetesek között a maga 45 évével. Imával, vezekléssel és a hívek szolgálatával – misézéssel, gyóntatással, lelki vezetéssel – telnek napjai.

Március 22-től a járvány terjedésének megfékezése érdekében, a nyilvános liturgiákat a templomokban szüneteltetik. Összegyűjtöttük azokat a helyeket, ahol online bekapcsolódhatunk egy-egy szentmise, illetve istentisztelet közvetítésbe.

Online gyűjtemények

Az istentiszteletekonline.hu napi bontásban gyűjti össze a különböző vallások és egyházak szertartásait. A Magyar Kurír egyházmegyékre lebontva listázza azokat a plébániákat, ahonnan miséket sugároznak.

-

Online mise a katolikus egyház „fővárosából”

Az esztergomi templomok is szeretettel közvetítenek miséket, sőt a helyi televízió, a Régió TV Esztergom napi rendszerességgel sugároz szentmisét, vasárnaponként pedig élőben mindig más-más esztergomi templomból jelentkeznek.

Pálos mise a sziklatemplomból

A budapesti Gellért-hegyi sziklatemplomból is közvetítenek miséket, azokat a Bonum TV közvetíti vasárnaponként. A Bonum TV-nek mindemellett imaközösség csoportja is van a Facebookon!

Gellért-hegyi sziklatemplom. Fotó: szallas.hu-
Fotó: Gellért-hegyi sziklatemplom. Fotó: szallas.hu

Vidéki hívők

A vidéki településeken is közvetítenek online miséket, ezek a Facebookon tekinthetők meg. Például a dorogi Szent Borbála-plébániatemplomban Szerencsés Zsolt atya táblagépen keresztül közvetíti a szertartásokat. „Sokan örülnek, és nézik is a misét rendszeresen, viszont sajnos sok olyan idős ember is van, akinek nincs internete, vagy nem értenek a modern technikához. Nekik sajnos ez problémát jelent. De volt egy olyan hívő is, aki kórházba került, és a családja segítségével megnézhette online a szentmisét, nagyon örült, hogy bekapcsolódhatott ő is a szertartásba.” – nyilatkozta Szerencsés Zsolt atya a hajonaplo.ma-nak.

A dorogi Szent Borbála bányásztemplom egy 1931-ben felszentelt katolikus templom. Jelenleg a dorogi bányászhagyományok őrzésének kiemelkedő helyszíne. Műemlék. Fotó: wikipedia.org-
Fotó: A dorogi Szent Borbála bányásztemplom egy 1931-ben felszentelt katolikus templom. Jelenleg a dorogi bányászhagyományok őrzésének kiemelkedő helyszíne. Műemlék. Fotó: wikipedia.org

Magyar szentmisék külföldről

Több európai országból is sugároznak online szentmisét magyarul. A Prágai Magyar Katolikus Plébániáról szombaton közvetítették a kereszutat. A katolikus vallású székelyek híres Mária-kegyhelyéről és búcsújáróhelyéről is közvetítenek élő miséket, a Csíksomlyói Kegytemplom YouTube csatornáján. Mindemellett felvidékről, a dunaszerdahelyi Szent György-templomból vasárnap közvetítik a szertartást. Böjte Csabáról sem szabad megfeletkezni, aki élő szentségimádást közvetít a Facebook-oldalán. Sőt még Kölnből is közvetítenek liturgiát magyar nyelven! Segítségül, a Magyar Katolikus Egyház összegyűjtötte a külföldi magyar egyházközösségeket, illetve Magyarországon más nyelven zajló szentmiséket.

Jezsuiták, reformátusok, evangélisták

A Jezsuiták is rendeszeresen közvetítenek online szertartásokat. Az élő imaalkalmakat itt gyűjtötték össze. A reformátusok is szépen kigyűjtötték az istentiszteletek rendjét, melyeket ide kattintva tekinthetünk meg. Az evangélikus szertartásokat pedig itt nézhetjük meg!

Borítókép: Feszület a Pilisben

Fotó: Feszület a Pilisben
Galéria

Szavazás

Ön szokott online misét nézni?