Zóhár, a ragyogás könyve
Hanuka ünnepének alkalmából emlékezzünk néhány egyetemes emberi értékre.
Idén december 10. és 18. közé esett a zsidó hagyományok egyik legfontosabb ünnepe, a hanuka. A fények ünnepén Jeruzsálem felszabadítására emlékeznek, a nyolcágú menórán sorra gyúlnak a színes gyertyák. A történet szerint a makkabeusok nem találtak nyolc napra elegendő olajat a mécsesek meggyújtásához, ám csodával határos módon az mégis kitartott, míg frisset nem sajtoltak. Az olajkorsó szimbolikus jelentéssel bír: egy cseppnyi olaj is elég, hiszen egy maroknyi nép képes győzelemre jutni, ha van hite, önbizalma és lelkesíti őt az isteni igazság lángja. Minden embernek kell egy viszonyítási pont, egy origó.
Az igazság a szavakban, a betűben rejlik – vagyis a zsidóság számára a Tórában. Ilyentájt persze számos érdekes válogatást találhat az érdeklődő a hanuka gyönyörű hagyományairól, szokásairól, de fontos eszünkbe vésni, hogy ezek közösségenként váltakozhatnak. A törvény és a kinyilatkoztatás értelmezése is formálódott ugyan az évszázadok alatt, mégis akadnak örök érvényű gondolatok. Ezekre világít rá a kabbalisztikus irodalom és a Tóra-értelmezés alapköve, a Zóhár.
A Ragyogás könyvének közel kétezer oldala lenyűgöző teológiai, irodalmi és filozófiai teljesítmény: a részben héber, részben arámi nyelven íródott szöveg nem csupán a zsidó hagyományokat tartalmazza, hanem sok egyéb filozófiai irányzatot egybegyűjtő kompilációnak is tekinthető. Műfaját tekintve midrás (ókori zsidó bibliaexegetika) vagy mekhilta (tanulmányozás), ám a szerzőség kérdése már nem ilyen egyértelmű, mivel bár a hagyomány szerint Simon ben Joháj rabbi a szerző, a tudományos bizonyosság mégis Móse de Leon rabbinak tulajdonítja a Zóhárt.
Akárhogy is, a könyv bibliamagyarázója egy caddik, azaz egy igaz, emelkedett ember, aki képes a rosszból is jót csinálni. Fő képessége az átfordítás, a hatalom az alkotásra a „bölcsesség elzárt szava” által. A világban ma talán még több a zaj, mint valaha, épp ezért szükség van olyan emberekre, akik képesek a valós, igaz üzeneteket kódfejtésszerű módon kiszűrni a káoszból. Ezért van a bölcs médium, a caddik. Ő betűről betűre értelmezi a Tórát, és nagyon fontos, hogy megértesse a hívőkkel: a szó a folytonos teremtésre való, nem arra, hogy lapokon porosodjon. Nézzünk egy példát!
A könyv első betűje a béth (ב), a kettősség betűje, az ég és a föld közötti szent kapocs szimbóluma, amely konkrét formáját tekintve is megvalósítja saját jelentését (‘ház’). Ez a betű egyfelől nyitott és zárt: a könyv kezdetén beengedi az olvasót, de másik felén kizárja azt, aki nem szeretetben tanulmányozza az írást. A Zóhár alapvetése szerint az érték a formai szilárdság és a tartam együttes hatásában áll, és kritérium, hogy minden igaz szó alapja, amelyre az isteni csarnok épül, a megújulásra való képesség. A Zóhár megtanít arra, hogy a helyes olvasás egyfajta nyomkövetés, amivel aztán hozzáférhető az igazság. Ahogyan a Tóra teste is lepelben van, és elsőként csak köntöse alatt látható, úgy van jelen a betűk nyomaiban az isteni írás.
Szép gondolat még, hogy a caddik szerint a világban minden létező egymásra van utalva és egymásra rétegződik. A Zóhár egyik példája erre a Nap és a Hold története. A két égitest mint az együttlátás példázója jelenik meg: egyik a másik nélkül nem értelmezhető. A világban csak sötétség van, azonban amint a Hold edénye megtelik a Nap fényével, felfedi magát előttünk a világosság. „Ahogyan a nap átfogja az estét és a reggelt, ugyanúgy a szövetség titka is az, hogy összekapcsolja a nappalt és az éjszakát, és benne minden egy.” Mi pedig az itt tárgyalt szövetség? A sátor, amelyet három fő elem alkot: a bölcsesség, az értelem és a megismerés. A Tóra szilárdságát ezen három pillér adja, amely hajlékot ad a jámbor embernek.
Az ünnepi időszakban áldozzunk tehát vallástól függetlenül ezen három érték oltárán, hiszen ha vannak egyetemes értékek, hát ezek biztosan azok.
