Márciuska
Balázs Géza | 2021.03.23. |

Márciuska

Egy néprajzkutató számára a legnagyobb siker, ha fölfedezhet és elsőként írhat le egy új népszokást. Így voltam ezzel én is, amikor először hallottam a márciuskáról. Nagyváradi egyetemi hallgatóim márciusban sokat suttogtak egy kedves ajándékról, amelyet márciuskának neveztek. Közösségi szokás, csodás a neve, nem szerepel a néprajzi irodalomban: tehát új magyar népszokás!

Elkezdtem tudakozódni, és kiderült, hogy az erdélyi magyarok körében elterjedt jelenségről van szó. Mi is a márciuska? Március 1-jén szinte kötelező figyelmesség márciuskát, egy fehér-piros szalagos karkötőt ajándékozni Romániában, s így tesznek ez erdélyi magyarok is. A fehér-piros összefont kis karkötő egyszerű formája egy összesodort cérna. Vele együtt vagy mellette más apró ajándéktárgyak is megjelennek márciuska címén: például virág (ibolya, hóvirág), bőségkosár, szív, ezüstpénz, patkó, négylevelű lóhere; többféle anyagból, akár aranyozott fémből készítve. A márciuskát mindenki maga is elkészítheti, de a romániai városok utcáin, terein márciusban alkalmi árusoknál is beszerezhető. Ilyenkor a fehér-piros szalagot a virágra vagy az ajándéktárgyra kötik. A márciuska-karkötőt a bal csuklón hordják (emlékeztet bennünket ez a fiatalok körében felbukkant vadonatúj „népszokásra”, a fesztiválbelépők és reklámcélú karszalagok tömeges viselésére).

Balázs Géza-Márciuska-árusítás Temesváron
Márciuska-árusítás TemesváronFotó: Balázs Géza
 
Balázs Géza-Márciuska-árusítás Temesváron
Márciuska-árusítás TemesváronFotó: Balázs Géza

De mi a márciuska története? Maga a szó, márciuska a régies román kicsinyítőképzős március (mărțișor) átvétele. Úgy is láttam írva, hogy mörcisör. A márciuska tehát egy román tavaszváró népszokás, amelyet az erdélyi magyarok átvettek, a népszokás azonban a mostani határoknál megszakad. Ezért nincs nyoma a magyar néprajzi irodalomban, és nem ismertem én sem. A romániai népszokásban a márciuskát a férfiak adják nőknek. Ily módon emlékeztet bennünket egy kicsit a március 8-i nőnapi hóvirág-ajándékozásra, s a folkloristák szerint az utóbbi évtizedekben össze is kapcsolódott a régi népszokás a szociáldemokrata-szocialista hátterű nőnappal. Vannak a márciuskának további változatai is, például Moldvában a lányok adnak márciuskát a fiúknak. Ez pedig engem a magyar komatálküldésre emlékeztet: tavasszal a lányok lányoknak, fiúk fiúknak, de akár vegyesen is küldhettek egymásnak ajándékkosarat a barátság felvétele vagy megerősítése céljából. A népszokás Románia mellett Moldovában, Bulgáriában, Észak-Macedóniában és Albániában is előfordul, tehát egy tágabb, balkáni népszokásról van szó. A márciuska hagyományának értelmezői szerint a fehér zsinór a telet, a piros pedig a tavaszt jelképezi; mások úgy tartják, hogy a fehér a férfi bölcsességét, a piros a nő termékenységét, kettejük összefonódását jelenti, de nem érdemes ennyire mélyen kutakodni, mert könnyen eltévedhetünk. A román folklórban ismert a márciuska legendája is. A román népszokás szerint a márciuskát március végéig kell viselni: a kakukk megszólalásáig, a cseresznye virágzásáig (ugye ismerős a japánok cseresznyevirágzás-ünnepe?), a fecskék megérkezésééig. Utána pedig virágos ágra kell kötni, és a levelek lehullásáig őrizni, ekkor szerencsét fog hozni egész évben.

Úgy kezdtem, hogy egy néprajzkutató számára a legnagyobb siker, ha fölfedezhet és elsőként írhat le egy népszokást. Azonban, ahogy láttuk, itt egy valódi, élő román népszokásról van szó, amelyet az erdélyi magyarok csak átvettek. Nincs tehát semmilyen fölfedezés, első leírás, siker. Ráadásul a népszokás Magyarországon sem teljesen ismeretlen, például a budapesti XIII. kerületi román nemzetiségi önkormányzat szorgalmazására a román közösség is fölelevenítette a hagyományt. Február 24-én összegyűlnek, és saját kézzel készítik el a márciuskákat, amelyeket az Aranykapu kézműves márciuskavásárban bemutatnak, és március elsején a ruhájukra tűznek.

A népek közötti kulturális (interkulturális) kapcsolatok természetesek. A márciuska általában illeszkedik a sok népnél, így a magyarságnál is elterjedt tavaszváró, tavaszköszöntő népszokásokhoz, fontos kapcsolatteremtő, kapcsolaterősítő gesztus, magyarra fordított, kicsinyítőképzős neve kedves, pozitív érzelmeket kelt, így tehát a mai magyar néphagyományban való megjelenése nemcsak természetes, de támogatható is.

Fotó: Székely Hirmondó
Névjegy
Fotó: balazsgeza.hu

Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, 1959. október 31-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait az I. László Gimnáziumban végezte. Előfelvételis katonai szolgálata után 1979-1984 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-népművelés szakos hallgatója volt: első év végén felvette a néprajz szakot, a magyar nyelv és irodalom szak mellé. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem professzora, emellett a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda és a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport alapítója. Kutatási területei: magyar nyelv és folklór, nyelvpolitika, nyelvstratégia, nyelvművelés, antropológiai nyelvészet, szövegtan, pragmatika, internetnyelvészet, hálózatkutatás, a magyar pálinka művelődéstörténete. Főbb művei: Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón (1998), Magyar nyelvstratégia (2001), Pálinka, a hungarikum (2004), Szövegantropológia (2006), Körbejárt Föld (2017). Munkásságát több díjjal és kitüntetéssel ismerték el. 2020-ban A magyar kultúra lovagja címet is megkapta.

(Forrás: balazsgeza.hu)