Warren Buffett tanácsai, hogy a legjobbak legyünk

Warren Buffett tanácsai, hogy a legjobbak legyünk

Warren Buffett szerint ez a négy szokás különbözteti meg a legjobbakat a többiektől. 

Az omahai bölcs, a kilencvenéves Warren Buffett vagyona a napokban lépte át a százmilliárd dollárt, és ezzel a hatodik leggazdagabb ember lett a világon. Nem valószínű, hogy emiatt giga partit csapna vagy venne magának egy luxus tengeralattjárót, hiszen gazdagságához képest elég puritán életet él, például több mint hatvan éve ugyanabban az omahai házban lakik. Ráadásul a világ egyik legnagyobb jótékonykodója is: vagyona 99 százalékát eladományozza, és a Giving Pledge megalapításával a többi szupergazdagot is arra buzdítja, hogy legalább a vagyonuk felét fordítsák jótékony célokra. Ezt a szervezetet szintén világhíres és nem kevésbé gazdag cimborájával, Bill Gatesszel és annak feleségével, Melindával indította el még 2010-ben. 

Kiemelkedően sikeres üzletember – vagyona legnagyobb részét a Berkshire Hathaway befektetési társasága adja, amelynek éves részvényesi találkozói olyannyira népszerűek, hogy a kapitalizmus Woodstockjának is becézik –, nagyvonalú filantróp és jó bridzsjátékos is, akinek magánélete is mentes a botrányoktól. Ezért mindenképpen érdemes legalább megfontolni, hogy szerinte melyik az a négy szokás, amely a legjobbakat megkülönbözteti a többi embertől. 

Húzzuk meg a határokat!

Buffett már régen megtanulta, hogy a legnagyobb értékünk az idő, ezért igen profin elsajátította a határok kijelölésének képességét. Szerinte:

A különbség a sikeres emberek és az igazán sikeres emberek között az, hogy az igazán sikeres emberek szinte mindenre nemet mondanak.

Tudatosnak kell lennünk, és egyszerűsíteni kell az életünkön. Újra és újra nemet kell mondunk azokra a lényegtelen dolgokra, amelyek a figyelmünket elrabolják, és továbbra is arra a néhány dologra szabad csak igent mondanunk, amelyek valóban számítanak.

A személyes fejlődésünkbe fektessünk be!

Arra a kérdésre, hogy milyen eszközökbe fektessünk be leginkább, egy 2019-es interjúban Buffett így nyilatkozott:

A legjobb befektetés, amelyet megvalósíthatsz, ha magadba invesztálsz.

Ahogy már számtalanszor elmondta, ez azt jelenti, hogy soha ne hagyjuk abba az ismeretek megszerzését, amelyektől nemcsak jobb befektetők, hanem jobb emberek is leszünk. Buffett egész életen át tartó tanulási törekvését – amelyet régi partnere és kollégája, Charlie Munger is gyakorol – a siker titkos receptjének tartja.

wallpapercave.com-Warren Buffett
Warren BuffettFotó: wallpapercave.com

A legjobb vezetőket másoljuk!

A Berkshire Hathaway részvényeseinek írott Buffett-levelek rengeteg tanácsot és tanítást tartalmaznak, ezért is igen népszerűek. Egy 2015-ben elküldött levelében a megamogul néhány szóban összefoglalta, hogyan érhető el a vezetés nagysága: 

Az, hogy mit érsz el az életedben, nagy részben attól függ, hogy kit választasz példaképednek és kit másolsz le.

Az idézet Buffett mesterére, Tom Murphy-re utal, aki mindent megtanított Buffettnek, amit a vállalatirányításról tudott. Murphy vezetői eszközeiből Buffett a saját vállalataiban számos módszert alkalmaz, többek között:

  • Autonómiával ruházza fel a dolgozókat.
  • Hatékonyan és eredményesen delegálja a hatásköröket.
  • A szervezet integritását figyelembe véve vesz fel alkalmazottakat.
Építsünk pozitív hírnevet! 

Buffett hírnevét az elvhűség és a megfontoltság adja, amely a személyes és a szakmai életét is jellemzi. A jó hírnév építésével kapcsolatban az alábbiakat tanácsolja: 

  • Teremtsünk bizalmat, átláthatóságot és korrekt feltételeket.
  • Jó ár-érték arányú és kiváló minőségű termékeket és szolgáltatásokat kínáljunk.
  • Tisztelettel bánjunk az emberekkel.
  • Világosan és közvetlenül kommunikáljunk. 
  • A közösség érdekeit szolgáljuk. 

Azt ugyan semmi nem garantálja, hogy a fentieket megfogadva mi is dollármilliárdosok leszünk, de Buffett tanácsai – azaz a határok meghúzása, a személyes fejlődés prioritása, a megfelelő példaképek kiválasztása és a pozitív hírnév építése – akkor is követhetők, ha semmi közünk a pénzügyekhez, az üzleti élethez. Viszont biztos, hogy minden területen sikerhez vezetnek. 

A cikk alapját az Inc.com oldalán megjelent Warren Buffett Says You Should Practice the 4 Habits That Separate the Best From the Rest című írása adja.