Bodor Ádám: Verhovina madarai – könyvajánló
Milyen az élet egy kietlen, elnyomás alatt álló helyen, ahová még a szárnyasok sem szívesen teszik be a lábukat? Többek között ezt írja le Bodor Ádám a Verhovina madarai című művében.
Verhovina különleges hely, akár úgy is említhetnénk, mint a civilizáció utolsó bástyáját. Bár ezt a csendes, búskomor világot vaspariával is meg lehet közelíteni, az oda közlekedő járatok menetrendjét eltörölték, így csak sejteni lehet, hogy mikor érkeznek meg a tehervagonokból és leamortizált személykocsikból álló szerelvények. Sosem történik ott semmi, minden egyes nap ugyanolyan csendes, és mivel madarak sincsenek, így csicsergés sem hoz új szint az életbe. Mígnem egy napon Anatol Korkodust letartóztatják. No de ne szaladjunk ennyire előre…
Az olvasó hajnaltájt kapcsolódik be a cselekménybe, amikor Adam Korkodus – ő a narrátor és a főhős – fogadja a javítóintézetből érkező Daniel Vangyelukot, ki „befagyott tócsák szegélyét ropogtatva mezítláb lépkedett végig a peronon.”
Messziről jött ember mondhat bármit, az orrfacsaró szag nem más, mint a Paltinsky rét termálvizeinek „illata”. Ám idővel a cselekmény tovább bonyolódik és az is kiderül, hogy Daniel nem valamiféle téves rögeszme miatt nem visel lábbelit, hanem cipőjébe nemes egyszerűséggel belepiszkítottak. A már-már humoros párbeszédeken túl az is figyelemre méltó, hogy Adam szülőhöz hasonlóan gondoskodik a javítóból érkezett fiúról.
De vajon miért vették őrizetbe Anatol Korkodust? Tényleg köze van a vidék madarainak eltűnéséhez? Talán ez is csak egy utalás arra, hogy milyen kietlen helyen élnek a főhősök, ahol az életet nyújtó vízben – jelen esetben a folyóban – is méreg csörgedezik…
A Verhovina madarai című kötet – mint több Bodor Ádám mű – in medias res kezdődik, rögtön tudatosul bennünk, hogy letartóztatták a nevelőapát. Szintén feltűnhet az olvasónak az is, hogy a szerző kerüli a nemzetiségi hovatartozást jellemző nevek használatát is (vajon Vangyeluk melyik szláv nyelvű nemzet képviselője?). Bodor Ádám fiatalon került a román diktatórikus rendszer látókörébe és börtönévei nyomot hagytak az életében. Talán emiatt arctalan hatalomként jelenik meg Verhovinában, ahol bedeszkázott ablakú házakban őrzik a foglyokat. A tizenhárom fejezet után mindenki rájöhet arra, hogy milyen erők munkálkodnak a tökéletes elnyomás világában és milyen erők dolgoznak a fennmaradásáért.
Hol olvashatom el a könyvet? A Digitális Irodalmi Akadémia jóvoltából ingyenesen IDE KATTINTVA olvashatjuk el a könyvet!
Érdekességek:
A Verhovina név nem pusztán kitaláció, hanem egy történelmi-néprajzi tájegységet neve, mely a mai Kárpátalja hegyvidéki részét foglalja magában. Ez a terület döntőrészt erdővel borított, a hegyek miatt korábban igen zárt területnek számított, települések ma is csak a völgyekben találhatók meg.
Így vélekednek az íróról:
„Bodor Ádám életművének példátlan erejű betörése a magyar irodalmi kánonba a kilencvenes évek egyik legfontosabb irodalmi eseménye volt, amely egyértelműen a Holmi novellapályázatán nyert első díjnak, illetve az életmű csúcsaként számon tartott Sinistra körzet megjelenésének köszönhető.” – Nyáry István, jelenkor.net
Így vélekednek az alkotásról:
„Megdöbbentő, hogy alig van magyar név a regényben. Bodor Ádám magyar regényt ír, amelynek szereplői nem magyarok, csupán a színtér volt valaha Magyarország, emiatt a magyar nyelv fájó sajgás, mint az amputált katonák lábában a fájdalom. Adam rendszeresen olvas fel Klara Burszen kisasszonynak a volt evangélikus könyvtárból kölcsönzött magyar könyvekből, egyikük sem érti, de a lány „leeresztett szemhéjjal megilletődve hallgatja”.
Az utópisták a tökéletes boldogság országát álmodták meg. Bodor Ádám, akárcsak Orwell, az ellenutópiák ösvényeire vezet.” – Hegedűs Imre János, eirodalom.ro
Ezt gondolja egy olvasó a műről:
Egy elégedett olvasó azt emelte ki, hogy a Verhovina madaraiban elképesztő karakterek szerepelnek, sorsok, komor hangulat és humor követik egymást. Nem mondja azt, hogy száz százalékig megértette a regény minden sorát, de kifejezetten élvezte.
Idézet a könyvből:
„Ha nincs visszaút, hát nincs, akkor egy dolog marad: az ember pontot tesz a dolgok végére.” – 197. oldal
