Egy költő számára végső soron a vers a legfontosabb
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának (KMI) küldetése - a kortárs magyar szépirodalom és az olvasás minél szélesebb körű népszerűsítése határon innen és túl; ennek érdekében ősztől alkotók bemutatását, irodalmi produkciók közvetítését vállalja, ösztöndíjprogramot indít, s tervei szerint minden évben kiválaszt 8 senior és 4 junior szépirodalmi alkotót, hogy segítse írói arculatuk építését, műveik népszerűsítését. A Hajónapló szerkesztősége szeretne hozzájárulni ez utóbbi program sikeréhez, ízelítőt nyújtani a KMI 12 szereplőjének művészi, aktuális terveiből. Ezt szolgálja az alábbi interjú is.
– A karanténos időszak hogyan változtatott az életén, mindennapjain? Elsősorban idegenvezetői munkájára, hivatására gondolok.
– Pályatársaimhoz hasonlóan nekem is nagyon sok irodalmi szereplésem és utazásom elmaradt. Szervezőként különösen sajnálom, hogy a költészet napjához időzített Versmaraton, valamint a Költők Futása meghiúsult. A nyári ünnepi könyvhét kútba esését is fájlalom. A PIM és a PIÜ által mentőövként kiírt irodalmi pályázatokért viszont őszintén hálásak lehetünk, mert anyagi, szakmai és lelki értelemben is sok szerzőnek tényleges segítséget nyújtottak. Lengyelországi idegenvezetéseim idén egyáltalán nem voltak a vírushelyzet miatt. Egyénileg sem jártam lengyel földön, mert semmi kedvem abnormális körülmények mellett, maszkkal az arcomon időzni például Krakkó főterén.
– Négy évig élt Krakkóban. Művészi pályafutását tekintve hogyan tekint vissza ezekre az évekre? Mennyiben más külföldön alkotni, mint az ember saját hazájában? Az elhíresült lengyel–magyar barátság valóban olyan szoros, mint ahogy itthon emlegetjük?
– Krakkói életem afféle irodalmi szabadegyetem és önfeledt ifjúkori lubickolás volt. Hálás vagyok, hogy megadatott. Külföldön alkotni szerintem rövid ideig jó, mondjuk négy évig… Egy kis nyelvet beszélő költő nem szakadhat el hosszabb távon az anyanyelvétől, szüksége van a saját nyelvi közegére. (Egy angol anyanyelvű költő a külföldre költözést nyilván másképpen éli meg.) A lengyel–magyar barátságnak napjainkban is van érzelmi töltete, a lengyelek részéről nagyobb, mint magyar oldalról, de konkrét ismeret csak kevés kapcsolódik hozzá. Ezért is fontos, hogy Kelet-Közép-Európa népei többet tudjanak egymásról.
– Műfordításait tekintve leginkább lengyel költőket ültet át magyarra. Miben látja a lengyel líra sajátosságait, vannak-e olyan állandó, netán visszatérő nemzeti jegyei, amelyek alapján elkülönül más európai népekétől?
– A kortárs lengyel líra nagyon erős: sok izgalmas, egyéni hangú szerzőt tud felmutatni. Szubjektív értékelésem szerint a lengyel versek lényeges vonása a szláv lélekre jellemző lágyság, egyfajta szelídség, valamint az, hogy a katolicizmusból fakadóan gyakran tartalmaznak vallási fogalmakat, bibliai utalásokat.
– Milyen szempontok alapján választotta/választja ki a fordítandó lengyel költőket? Személyes ismerősök, barátai is vannak közöttük?
– Elsősorban kortárs költőket igyekszem fordítani, vagyis magyar nyelven népszerűsíteni: olyan fontos, többségükben idősebb szerzőket, akik valamilyen okból az elmúlt ötven évben elkerülték a magyar fordítók figyelmét, kimaradtak a „szórásból”. Szívem csücske az 1945-ben született Adam Zagajewski, akinek verseiből már két önálló kötetet fordítottam. A sorrend nálam mindig az, hogy előbb a költő verseire találok rá, és azután következik a személyes találkozás, a megismerkedés.
– Ha választania kellene, a vers-, a prózaírás vagy a műfordítás áll legközelebb a szívéhez? Lehet-e egyáltalán kedvesebb az egyik a másiknál?
– Csoóri Sándor kissé keserűen állapította meg élete alkonyán, hogy mindig csak verset kellett volna írnia. Attól tartok, néhány évtized múlva én is ezt fogom gondolni. Úgy vélem, egy költő számára végső soron a vers a legfontosabb. A dobogó második fokán nálam a műfordítás áll, és a prózáé, esetemben kisesszéké és publicisztikai írásoké a bronzérem.
– Milyen aktuális műveken dolgozik mostanában? Várhatunk a közeljövőben új megjelenést öntől?
– Jelenleg határidős könyvszerkesztési munkák kötnek le, a Magyar Napló Kiadó számára folyamatosan végzem kéziratok szöveggondozását. Karácsonyra fog megjelenni a 2017-ben elhunyt Vasadi Péter összes versének első kötete, mintegy hatszáz oldalon – az anyag jelentős részének begépelését is magamra vállaltam. Ami a saját műveimet illeti, minden hétfőn megjelenik egy tárcám az Olvasat című online folyóiratban. Ezek az írások talán egy-két év múlva majd kötetté rendeződnek.
