Itt nincs hátrafelé, csak támadás van

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának (KMI) küldetése - a kortárs magyar szépirodalom és az olvasás minél szélesebb körű népszerűsítése határon innen és túl; ennek érdekében ősztől alkotók bemutatását, irodalmi produkciók közvetítését vállalja, ösztöndíjprogramot indít, s tervei szerint minden évben kiválaszt 8 senior és 4 junior szépirodalmi alkotót, hogy segítse írói arculatuk építését, műveik népszerűsítését. A Hajónapló szerkesztősége szeretne hozzájárulni ez utóbbi program sikeréhez, ízelítőt nyújtani a KMI 12 szereplőjének művészi, aktuális terveiből. Ezt szolgálja az alábbi interjú is.

– Hogyan telt az utóbbi időszakod? Milyen a karanténban költőnek lenni?

– Nem tudom, mert nem költőként éltem meg, hanem egy frusztrált apukaként, aki mellesleg szakdolgozott. A munkáimmal nem haladtam, mert a gyerekemmel voltam, viszont a kislányommal türelmetlen voltam, mert nem dolgozhattam. A feleségem hajnalban kezdett a kórházban, és általában miután hazajött, nekiláthattam egyebeknek. Végeláthatatlan sivatagnak tűnt leginkább. Tehát az első két hét után taktikai váltás következett. A mentoromtól, Horváth László Imrétől eltanult machiavellizmussal hajtottam magam tovább: óriási fegyelemmel hónapok alatt tanári portfóliót, doktori jelentkezést, pályázatokat írtam. De ha minden borul, a váz mindig megvan. 

– Milyen ez a váz?

– Az embernek szerintem nem kell olyan rengeteg döntést meghoznia, ha olyan pozícióba születik, mint én. Keresztény családban, negyedik gyerekként 2000 év szisztémáját kaptam készen a fejembe. Ettől persze kis ministránsfiúként szabadulni akar az ember. Érdekes, rendkívül komplex bűntudathálózat épült ki körém. Azóta végül is valamennyire minden erről szól. Ellenszegülés és visszatalálás folyamatos játéka. Most épp a Bazilika mellett lakunk. Úgyhogy a kedvenc vasárnapi programom a templom a kislányommal, a vége mindig fagyizásba torkollik.

– Van még egy stabil mentőöved: a tanítás. Mi volna az, amit megtanítanál a gyerekeknek tanárként?

– Biztosan nem Csokonai születési dátumát – amit jómagam, remélem, legalább évszázadra pontosan be tudok lőni. Azt nem szeretem, amikor a nevelésnek valamilyen kész cél az alapja. A gyerek akarata kell, hogy alap legyen. Nincs vitakultúra, beszédkészség. Klisésen hangzik, hogy ebből kellene kiindulni, mert mindenki hangoztatja, de a gyakorlatban kevéssé történik meg. A sorok közé nem mennék be, nem akarok a diákok barátja lenni. Erőltetem még azt is, hogy írjanak mindenfélét – úgymond kreatív írást szorgalmazok, ami egy furcsa fogalom, mert hát az írás önmagában kreatív alkotó tevékenység. Huszadik-huszonegyedik századi irodalmat adok a kezükbe, ahhoz viszonyíthatnak.

– Te mibe tudsz kapaszkodni?

– Az írásba. Ha komolyan csinálom, rendszer kell. Ezt a kislányom adja meg nekem. Akármi van, nem gondolkodhatom azon, hogy jaj istenem, én ki lehetek, hanem azon tanakodom, hogy mit adhatok oda neki. A gyakorlatban pedig az időbeosztás az, amit  kapok tőle. Úgyhogy az egyik kezem ő fogja.

– A másikat pedig?

– A másikat a választott belső kritikusaim, a mentorom, néhány barátom. Például a verseket, bizonyos egyéb szövegeimet Bék Timurnak szoktam megmutatni. Szeretem Timurban, hogy pőrén tud bánni a nyelvvel. Kijátszhatatlan rímekről, alkalmazott technikákról órákig tudunk nagyon egyszerűen beszélni. Kedvelem a katonásságot, ha a nyelvet engedik nyers valójában megmutatkozni. Ha pattognak a szavak, mint a focilabda.

– Azért elég hamar eldőlt, hogy nem futballista leszel…

– Na igen, amikor először ért a lábamhoz a labda. De vicc nélkül, ez kiskamaszként eldőlt. Némileg militáns elképzelésem van az írói pályáról – ezt is Horváth Lacitól kaptam. Kivonulások, rohamok, veszteségek. Itt nincs hátrafelé, az biztos, csak támadás van. A csatába el kell menni, mert hiába birtokol valaki egy egész arzenált, ha nem veti be a fegyvereket. Amit egyébként nagyon szeretek, a dalírás nem jár ekkora kockázatokkal. Kis harcok. Kompozíció kell, nagy terv a versciklusokhoz és a prózához is. A Patyik Fedon témája nagyon elkapott, két hónap alatt írtam meg. Hogy a következő egység mikor jön, azt nem tudom. Most jelenik majd meg az első regényem, az a címe, hogy Tiki. Ifjúságról, Kőbányáról, katolikusokról, fociról és barátságról szól.

– A gyerekkor nem nagyon ereszt téged.

– Egy darabig még biztosan nem. A felnőtté válás groteszk dolog. Egyébként terveztem a barátaimmal, írótársaimmal elindítani egy gyerekeknek szóló írótábort. Tematikus napok, mesés-verses foglalkozások lennének, fontos és komoly témákkal. A szervezői csapatról az az elképzelésem, hogy igen változatos; szeretnék világnézetben is sokszínű embereket gyűjteni magam köré ehhez. Erről a tervről egyébként még nem mondtam le, csak hát a rendkívüli helyzet miatt elhalasztottam.

– Most minden kérdéses.

– Egy dolog azért nem. Az írás. Nehéz odadobni az életedet, nem kellene belehalni. De amíg ezen dilemmázom, marad a tűz, a vas és a fegyelem.