Kriterion: a nemzetiségi könyvkiadás zászlóshajója
A Kriterion kiadó ötven éve, nevében hordozott, sokszínű, többnyelvű értékteremtő és kulturális tevékenysége már önmagában is történelmi jelentőségű. H. Szabó Gyulával, a kiadó vezetőjével beszélgettünk.
– Ha a Kriterionról van szó, akkor kihagyhatatlan, hogy beszéljünk a múltról, hiszen a patinás könyvkiadójuk immáron ötvenéves.
– A történelmi kontextus megértése miatt korábbra kell visszatekintenünk, mint a megalapítás. 1948-ban Romániában államosították a magánkézben lévő nyomdákat, kiadókat, és nagy mamutkiadókat hoztak létre, bukaresti központtal, miniszteri alárendeltséggel. De már ekkor kialakultak helyi szerkesztőségek a nagyobb városokban, például Kolozsváron, Marosvásárhelyen (munkatársaik sorában több magyar, német, szerb munkatárssal), így amikor a hatvanas évek végén átszervezték az Állami Irodalmi Könyvkiadót, akkor főként a bukaresti túlméretezett központból, illetve ezekből a szerkesztőségekből kerültek át a munkatársak az újonnan létrejövő 17 kiadóhoz. Így volt ez a Kriterionnál is, az 1970-es induláskor a korábbi állami kiadó nemzetiségi szerkesztősége adta a törzsgárdát.
– A megalakulástól a rendszerváltásig eltelt húsz évet Domokos Géza alapító igazgató neve fémjelzi. Vezetése alatt igazi aranykor köszöntött be a nemzetiségi könyvkiadásban.
– Hát aranykort ne emlegessünk, mivel a Ceausescu-korszakban előszeretettel beszéltek nekünk aranykorról, így az én korosztályom számára mást jelet ez a kifejezés. De a kérdés lényegét tekintve, valóban az volt, hiszen nemcsak rengeteg magyar, de jelentős számú német alkotás is megjelent nálunk, valamint ukrán, szerb, jiddis, szlovák, de még orosz török és tatár művek is. De tematikailag is fejlődött a nemzetiségi könyvkiadás (is) az addig is jelentős szépirodalom mellett nagy teret kapott az ismeretterjesztés. Domokos Géza ízig-vérig politikus alkat volt, aki falusi származásával, moszkvai egyetemi tanulmányaival jó kádernek tűnt a politikai vezetés szemében, és ezt ki is használta arra, hogy a romániai nemzetiségi könyvügynek motorja, szószólója legyen. Álljon itt egy gyorsmérleg, hogy igazgatásának húsz éve alatt mi minden jelent meg a Kriterionnál, amely így kiemelkedően fontos kultúramegtartó tényezővé vált, és ez igaz volt a többi nyelv esetében is.
• magyar nyelven 1974 cím – 22,9 millió példányban
• német nyelven 623 cím – 2 millió példány
• szerb nyelven 206 cím – több mint 100 ezer példány
• ukrán nyelven 154 cím – 66 ezer példány
• román nyelven 151 cím – több mint 1 millió példány
• jiddis nyelven 53 cím – 19 ezer példány
• szlovák nyelven 53 cím – 27 ezer példány
• török–tatár nyelven 7 cím – 12 ezer példány
• orosz–lipován nyelven 3 cím – 4100 példány
Nincs is nagyon más, hasonló kiadó Európában, amely ilyen széles nyelvi palettán adott volna ki könyveket. Még fontos megemlíteni az Állami Nyomdaipari Vállalatot is, amelynek két, az államosítás során bekebelezett egysége, a kolozsvári Minerva Nyomda és Kiadó és a nagyváradi Sonnenfeld Nyomda nagyszerű szellemi közösségként működött, kiváló szaktudással, a magyar nyelvű könyvek 99%-ban ezekből a nyomdákból került ki. Ilyeténképpen talán nem túlzás azzal dicsekednem, hogy e két rangos műhely hagyományait építettük tovább.
– Mi volt a Ceaușescu rezsim célja egy ilyen erős és jelentős nemzetiségi könyvkiadóval?
– Kirakatintézményként mutogatni lehetett a Kriteriont. Hogy lám, milyen jól bánnak a kisebbségekkel Romániában. Ugyanakkor, ha nem is jelentős mértékben, de valutát is tudtunk behozni az országba, a nálunk megjelenő német nyelvű könyveket ugyanis értékesíteni tudtuk az NSZK-ban sokat érő márkáért. És nemcsak az itt élő szászok alkotásait, de németre fordított román szerzők műveit is exportáltuk, és ezzel bekapcsoltuk őket is a világirodalomba. Ezen kívül voltak együttműködéseink magyarországi könyvkiadókkal és terjesztőkkel is, mi is vettünk át tőlük műveket kiadásra, és mi is megismertettük velük a romániai magyar irodalmat, például Szilágyi István, Beke György vagy Szabó T. Attila könyveit. Ahogy a románokkal is, hiszen a húsz év alatt több mint 150 művet fordítottunk le és adtunk ki románul. A kiadó nyelvi sokszínűsége egyébként előny volt, nem mindig tudták követni, mivel foglalkozunk. Bár létezett cenzúra, de így is nagyon sok értékes művet meg tudtunk jelentetni. A Kriterion kolozsvári szerkesztősége viszonylag szabadon dolgozhatott, hiszen nem a helyi elvtársaknak volt alárendelve, hanem a bukaresti központnak.
– A rendszerváltás milyen változásokat hozott?
– 1990-től én vettem át a vezetést Domokos Gézától, aki a politika felé fordult, az RMDSZ alapító elnöke lett. Számos, addig betiltott művet kiadtunk, Cs. Gyimesi Éva, Szilágyi István, Pusztai János, Mózes Attila és mások index-könyveit. A felszabadulással együtt azonban nemcsak pozitív változások következtek be: a romániai terjesztő hálózat nagyon gyorsan összeomlott, városok maradtak könyvesboltok nélkül. Ez természetesen negatívan hatott a kiadók működésére, és a szerzők ismertségére is. A Kriterion is – bár sokáig igyekeztünk megőrizni a többnyelvűséget – fokozatosan átalakult, veszítettünk piaci pozícióinkból azért is, mert egyre több, kisebbségi szövetség által alapított könyvkiadó jött létre, amelyek gondozták saját irodalmi, nyelvi értékeiket. Ma már, egy-két kivételtől eltekintve szinte csak magyar nyelvű könyveket adunk ki. Az 1999-es privatizáció óta a székhelyünk pedig már nem Bukaresten, hanem Kolozsváron van. Ez nyilván a magyar könyveket tekintve előny, de már teszem azt a törökök, tatárok dobrudzsai közösségétől elég távol esik. Távol esett Bukarest is, de az ottani egyetem tanárai közül sok munkatársunk került ki.
– Hogyan működik a jelen Kriterionja? Milyen típusú könyveket adnak ki, mekkora példányszámban? Honnan érkeznek önökhöz a művek?
– A fő profilunk a tudományos-ismeretterjesztő, de kisebb arányban szépirodalommal is foglalkozunk. Történelmi, irodalomtörténeti, néprajzi, helytörténeti témájú könyveinkről ismernek minket leginkább, de természetesen nem zárkózunk el más kötetek megjelentetésétől sem. A művek többféle módon is bekerülhetnek hozzánk: korábbi alkotóink új munkáira és ajánlásaira is nyitottak vagyunk, de új szerzők is gyakran megkeresnek minket. És természetesen a szerkesztőink is figyelik, hogy mit lenne érdemes kiadni. Évente egyébként mintegy 20-25 címet jelentetünk meg, általában 300-500 példányban, de szerencsére több kötetünknél szükség van az utánnyomásra, ami a digitális nyomtatás korában már viszonylag egyszerű. Természetesen ezek a számok eltörpülnek a rendszerváltás előttiektől, de nem is igen lehet összehasonlítani az akkori viszonyokat a maiakkal. Annak idején sokkal szervezettebb terjesztőhálózat működött és jóval kevesebb kiadó rivalizált, mint ma, az egyre szűkülő könyvpiacon. Megváltoztak a fogyasztói szokások is, a könyveknek már más szórakozási formákkal is versenyezniük kell. Így a korábbi több tízezer példányos kiadások ma már csak szép emlékek.
– Ilyen kis példányszámok mellett miből finanszírozzák a megjelenéseket? Milyen értékesítési csatornákat használnak és hogyan próbálnak eljutni az olvasókhoz?
– Sok más kiadóhoz hasonlóan mi sem tudnánk fennmaradni pályázati segítség nélkül, működési költségeinket csak az eladásokból előteremteni. Magyarországról a Nemzeti Kulturális Alapon és a Bethlen Gábor Alapon keresztül érkezik hozzánk támogatás. Romániából az RMDSZ által irányított Communitas Alapítványtól kapunk anyagi segítséget, amelynek többek között feladata a román költségvetési pénzek elosztása, például a könyvkiadás támogatása. Van még néhány romániai pályázat, de ezeket a szörnyen bürokratikus folyamatok miatt inkább hanyagoljuk. Időnként, eseti jelleggel magánszemélyek, cégek is támogatnak minket, főleg, ha egy-egy nagyobb évfordulóra, eseményre szeretnénk valamilyen művet megjelentetni. Ami az értékesítési csatornáinkat illeti, a könyvesboltokon túl természetesen nekünk is van honlapunk, Facebook oldalunk, saját webshopunk is, valamint ott vannak köteteink a nagyobb magyarországi webshopok kínálatában is. Olvasóinkkal író-olvasó találkozókon, a különböző városokban megrendezett magyar napokon és a Facebook-on tartjuk leginkább a kapcsolatot. Szintén fontos találkozási pont még a két magyarországi könyvseregszemle: az Ünnepi Könyvhét és a Nemzetközi Könyvfesztivál. De természetesen a bukaresti, kolozsvári, marosvásárhelyi könyvvásárokon is jelen szoktunk lenni.
– Mely könyveik voltak mostanában a legsikeresebbek? Ajánlana, említene néhányat?
– Fóris Ferenczi Rita De Anyu! kötete nagyon népszerű volt, ahogy De Gerando Antonina Nőtan, avagy amit egy leánynak tudni kell műve is. De a történelmi könyveink közül is érdemes néhányat említenem, például John Paget Magyarország és Erdély című művét. Az angol orvos komoly szakszerűséggel, ugyanakkor élvezetes stílusban ábrázolja a 19. századi Magyarország és Erdély gyönyörű tájait, gazdag, de ki nem használt természeti kincseit, derék lakosait. Ugyanígy helyi fókuszú Auguste de Gerando Erdély és az erdélyiek könyve is, ami szintén keresett könyvünk.
– A Kriterion értékteremtő tevékenysége, kultúramegőrző jelentősége páratlan, fennállásának ötven éve alatt folyamatos változtatásra, alkalmazkodásra volt szükség. Milyen irányba szeretnének tovább fejlődni, hogy meglegyen a száz is?
– A szokásos online platformokon mi is ott vagyunk, de azért van még mit fejlődnünk ezen a területen, például frissíteni kellene a honlapunkat és Facebook-os tevékenységeinkre is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni. A koronavírus-járvány egyébként ilyen szempontból hasznos volt, mert rákényszerített minket arra, hogy gyakrabban kommunikáljunk ezeken a felületeken. Már pár e-könyvet is kiadtunk, és azt gondolom, hogy ebben még nagy potenciál rejlik, különösen a szakkönyveknél. E-könyv formában ugyanis folyamatosan lehet fejleszteni a tartalmat – például egy szótár, lexikon esetében – könnyebb is bennük keresni és több kiegészítő funkciót, tartalmat hozzájuk csatolni. Nálunk például a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon pont egy jó példa arra, hogy amíg egy-egy kötet megjelenik nyomtatásban, addigra már elavulttá is válik, míg online felületen folyamatosan lehet szócikkeket frissíteni, aktualizálni. Arról nem is beszélve, hogy így nem kell több ezer oldalt nyomtatni, kötni, tárolni, szállítani, stb. Sokan nem szeretnek még online olvasni hosszabb szövegeket, de én azt gondolom, hogy ebben lesz a jövő. Sajnálni fogjuk a nyomtatott könyveket, de lassacskán szerintem áttevődik a hangsúly az e-könyvekre. És ehhez nekünk, kiadóként és olvasóként is alkalmazkodnunk kell.
