Somlyó György: Párizsi kettős – könyvajánló
A francia főváros bizonyos értelemben az európai kultúra egyik bölcsője, így nem meglepő, hogy Somlyó Györgyre is nagy hatással volt. A Párizsi kettős című könyve akár egy útikalauzként is felfogható.
Biztos franciatudás nélkül némileg elveszettként, idegenként érezhetjük magunkat Párizsban. Sorbonne-ösztöndíjjal a birtokunkban a francia fővárosban mégis akkora lehetőség kapujában állhatunk, ami csak keveseknek adatik meg. Bár először furcsán hangzanak a chapeau, szileindre és a hasonló idegen szavak, mégis magától értetődő, hogy az ott eltöltött idő alatt valamelyest magunkba szívünk némi nyelvtudást és megismerkedünk a francia művészettel.
S ezek az élmények mind Somlyó Györgytől származnak: a fiatal költő a második világháború után érkezett francia földre és hosszú hónapokat töltött el a fővárosban. Nem meglepő, hogy személyes vallomásai, sorsszerű élményei a fő forrásai a Párizsi kettős című regényének, a sorokat olvasva megérthetjük, hogy mit jelentett számára Párizs. Nem egy egyszerű metropoliszt és egy régi épületekkel teli várost, hanem egy olyan közegként tekint rá, ami beszippantja a gazdagon áradó, színes és eleven élet atmoszférája, annak minden jó és rossz hozadékával együtt.
S hogy mi a mű erőssége? Somlyó György folyton elemzi önmagát, megmagyarázza az írói eszközeit, emellett pedig a könyv egyik fejezetében „megengedi”, hogy az olvasó is szóhoz jusson. Ugyan a „francia magyar irodalomnak” több, emblematikus alkotása is van, de a Párizsi kettős kiemelkedik közülük.
Hol olvashatom el a könyvet? A Digitális Irodalmi Akadémia jóvoltából ingyenesen IDE KATTINTVA olvashatjuk el a könyvet!
Így vélekednek az íróról:
„Somlyó fáradhatatlanul ír, napról napra lép tovább, nem ölti magára a „nagy öreg” maskaráit, ellenkezőleg: szinte élete végéig egy örökifjú faun könnyed varázsát árasztotta. Művészete egyfajta mérlegszerepet tölt be; kétségtelen, hogy az elmúlt tizenöt évben az ő versei kínálták az egyik legmélyebb létértelmezést. Utolsó versei – a klasszikus költői formavilág tükrében – egy minden újat megismerni mohó szellem belátásait, örömeit és fájdalmait rögzítik.” – Báthori Csaba
Így vélekednek az alkotásról:
„Vallomás is, napló is, önéletrajzi elemekkel, esszészerű részekkel – a különböző műfajokból létrejövő regényben a változatosság eredendő feladata az lenne, hogy a különnemű részek kölcsönösen felerősítsék egymást, itt azonban – a szerkesztés erőssége ellenére is – inkább egymás ellenébe hatnak.” – Tarjányi Eszter
Ezt gondolja egy olvasó a műről:
Egy olvasó – akinek Párizs és úgy en bloc Franciaország a kedvence – a következő véleményt fogalmazta meg: „Somlyó akár idegenvezetőként is megállná a helyét. Örömmel és élvezettel olvastam el a könyv minden betűjét.”
Idézet a könyvből:
„Irányíts!”,
kiáltotta, és máris nekiindult, irányítás nélkül, a rossz irányba. De te se tudtad igazán a jó útvonalat. Sose voltál még a Bois-ban, messze eset tőled, párizsi életed körétől is, érdeklődési körödtől is. De a térképről kiderült, hogy nyílegyenesen odavezet az út, Párizs legszélesebb útján, amelyik még a Champs-Élyées-nél is szélesebb, Foch marsall sugárútján, ahol a fasorok mögött szinte elvesznek a kétoldalt húzódó házsorok, s olyan, mintha máris a ligetben suhannátok. Percek alatt ott is voltatok, ha nem is a szabadban, de a ligeti sűrűben, ahol a tömör illatok és a tömör homály szinte falakat vont körétek.” – Eszter könyve című fejezet
