Ő Szinyei Merse Pál ükunokája
Szinyei Merse Pál festőművésznek idén kettős évfordulóját ünnepeljük: 175 éve született a felvidéki, Sáros megyei Szinyeújfalun, és 100 éve halt meg jernyei kúriájában, miután a budapesti Képzőművészeti Főiskola igazgatói székéből 1919-ben már csak útlevéllel térhetett haza szülőföldjére.
A festő egyik ükunokája a hét közül, Bajza Zsófia kedves barátom, szerteágazó érdeklődési köre mindenre kiterjed, sose unalmas a vele való találkozás.
– Sosem akartál festő lenni? Miért választottad az idegenvezetést?
– Sosem gondoltam arra, hogy festő lehetnék. Egészen gimnazista koromig persze szerettem rajzolni, de mivel húgom pici kora óta művészi pályára vágyott, szüleink igyekeztek engem más irányba terelgetni. Érettségi után végeztem el az idegenvezetői tanfolyamot, aztán az egyetemi tanulmányaim alatt már dolgoztam is mint idegenvezető, illetve tolmács. Akkoriban még kultúrdiplomáciai pályáról álmodoztam... Később rájöttem, hogy a szabadúszó életforma inkább nekem való, változatos megbízásaim vannak: mint olasz-magyar tolmács a legkülönbözőbb szakmákba betekintést kaphatok. Idegenvezetőként pedig olasz turistáimnak mutatom be szeretett hazámat, illetve magyar csoportokkal járom a nagyvilágot, hiszen az olasz mellett németül, spanyolul és angolul is beszélek.
– Mesélted, hogy útjaid során sokszor meghatódtál, amikor különböző váratlan helyeken találkoztál ükapád festményeivel. Hogyan kerül például egy Szinyei Merse festmény a Sotheby's aukciósházba, vagy a léggömbös kép egy olasz könyv borítójára?
–Tényleg döbbenetes élmény volt az egyetem után, amikor friss diplomámmal a zsebemben Londonban felismertem egy szuvenírboltban ükapám egyik festményét, az Anya és gyermekeit több tárgyon: fényképtartó albumon, levelező készleten, hasonlókon. A Sotheby’s aukciósháznál bukkant fel ez a festmény. Egy másik utamon, Szicilía szigetén, Cataniában bementem egy könyvesboltba, hogy a városról keressek jól szerkesztett útikönyvet, amikor megakadt a szemem ükapám Léghajó című festményén. Természetesen megvettem a könyvet és felkerestem telefonon a szerzőt: egy cataniai báróné választotta regénye borítójára több felajánlott kép közül, és őszinte érdeklődéssel kérdezgetett Szinyei Merse Pálról... Ezt a festményt választotta plakátjára és katalógusa címlapjára az a nagy vatikáni kiállítás is (Az ember munkája a festészetben - Il lavoro dell’uomo nella pittura da Goya a Kandinskij), amit 1991-ben rendeztek a híres szociális enciklika, a Rerum Novarum századik évfordulójára. Róma utcáin akkor mindenki nagy méretben csodálhatta Szinyei festményét...
– Milyen Szinyei Merse ükunokájának lenni? Vannak előnyei, esetleg hátrányai? Lelked mélyén hogyan éled meg ezt a rokoni köteléket? Van-e küldetésed azon érték mentén, amit ükapád hagyott a családra?
– Büszke vagyok, hogy ebbe a családba születtem, de ez semmiféle előnnyel nem járt életemben: gimnáziumi, sőt még az egyetemi tanulmányaim elején is inkább hátrány volt. Kommunista tanáraim gyűlöletet éreztek a nemesi családok iránt, és mindig dupla teljesítményt vártak tőlem, gúnyolódva meg is aláztak osztálytársaim előtt. Természetesen sosem tudtak megtörni, és őseinkhez hasonlóan egyenes gerinccel élek. Küldetésem a magyar kultúra és nagyszerű múlt megmutatása a jövő generációinak és utazóimnak, bármerre is járok a nagyvilágban.
– Adott-e bármikor elköteleződést a név?
– A név kötelez természetesen, hiszen mindkét felmenőm neves családba született. Édesapám a híres Bajza József költő, lapszerkesztő, színházigazgató testvérének a leszármazottja, és mind az ő, mind édesanyám családjában még számos neves személyiség öregbítette családjaink hírnevét. Hálás vagyok szüleinknek, akik nagyon sok figyelmet fordítottak az otthoni beszélgetésekre, a történelmi tények helyretételére. Maradandó értékeket létrehozó alkotó értelmiségiként is példamutatóan szerény, de büszke emberek mindketten, ezt a mentalitást nekünk is átadták. Otthonunk intenzív, olykor nemzetközi kulturális társadalmi élet színhelye is volt. Szüleim baráti körében ragyogó elmék között mozgolódtunk.
– Mint idegenvezetőt, hogyan érint a pandémia? Van-e másfajta munkád, amivel át tudod vészelni ezt az időszakot?
– Sajnos a vírushelyzet a mi szakmánkat is komolyan sújtotta, a turizmus teljesen leállt! Március 9-én landoltam haza Miamiból, és 13-án már nem repülhettünk ki következő csoportommal Dubajba egy perzsa-öbölbeli hajós útra... Hetente mondták le az irodák az egész évre beprogramozott ki-és beutazó csoportjaimat november végéig... De ez az időszak a Kárpát-medence csodáira való felfigyelésé is, és olyan tematikus túraútvonalakat dolgozok ki, amik várhatóan megtalálják igényes közönségüket.
– Nemrég jártatok Jernyén, ahol a festő halálának centenáriumára emlékező ünnepségen vettetek részt a sírjánál és az uniós forrásokból szépen restaurált családi kastélyban. Milyennek látod a kiállítást?
– A polgármester körülbelül 6–7 éve a Magyar Nemzeti Galériától kérte el az ott őrzött Szinyei festmények digitális reprodukcióit. Az eredeti méretben kinyomtatott és szépen bekeretezett mintegy 50 képpel 2014-ben nyílt meg az első állandó kiállításuk az emeleti termekben, Szinyei műterme elnevezéssel. Annyiban találó ez a meghatározás, hogy például a Lila ruhás nő című festményét is valóban itt festette 1874-ben a Münchenből hazatért művész. Pár évre rá, amikor legfiatalabb öccse örökölte a nagy kastélyt, a hatalmas park szélén ükapám saját kúriát építtetett, és gondosan tervezett kertet telepített köré. A pár évtized múlva kifejlődött, színpompás bokrok, fák, virágok aztán bőséges témát nyújtottak tájképeihez. A kert mélyén külön kis műteremházat is létrehozott, hogy nyugalomban alkothasson, ennek maradványait azonban széthordták a szocialista időkben. De áll a kúria, amelyben most roma iskola, illetve egy kocsma is működik. A nagy kastélybeli Szinyei kiállítás bővítésének pár évvel ezelőtti második, illetve mostani harmadik fázisa édesanyámnak köszönhető. Vitrinek sorát töltötte meg régi családi dokumentumok, fényképek, a művész rajzainak reprodukcióiból. A festmények digitális másolatainak immár nagyjából 100 darabosra növekedett gyűjteményével valóban alaposan tanulmányozható Szinyei Merse Pál élete és életműve.
– Eddig édesanyád gondozta a Szinyei hagyatékot, aki számos könyv szerzője. Hamarosan te veszed át az örökséget. Felelősségnek éled meg?
– Édesanyám szerencsére teljesen feldolgozta dédapja hagyatékát: sok egyéb munkája mellett megírta Szinyei nagy monográfiáját, összegyűjtötte érdekfeszítő levelezését, több kiállítást szervezett, és ezekhez katalógusokat is készített, így az én feladatom inkább a kapcsolatok ápolása, gondozása lesz a különböző helyszínekkel, természetesen bevonva a többi ükunokát is. Úgy hiszem, fontos, hogy mindig, minden körülmény között az igazat, az értéket, a példamutatót adjam tovább. A minőségi munkát szeretem szakmámban is.
