Walczer Patrik
Walczer Patrik

Alaposság, kompromisszumkészség, önzetlen segítségnyújtás. Talán ez az a három legfontosabb érték, melyet „magammal hoztam otthonról”. Bár gyakran mondják – és ezzel én is egyet értek –, hogy a szülőkön múlik, hogy milyen felnőtté válunk, mégis a kemény nagybetűs élet formál minket emberré.

Mindig is csapatjátékos voltam, a középiskolában és az egyetemen is megtaláltam a közös hangot többiekkel, ám a munkahelykeresés és az álmok megvalósítása terén már nem remekeltem. A sorsnak hála visszatértem a földre, lefaragtam egy kicsit a túlzott büszkeségemből és megtanultam értékelni a legapróbb sikereket is. Vajon mire lehet képes egy frissen végzett közgazdász-asszisztens a kőműves mellett?

A nyakkendőt festékes pólóra, a laptopot pedig malteroskanálra cserélve előbb az évtizedes építőipari sztereotípiákat küzdöttem le, majd - immár segédmunkásként – újabb értékekkel gazdagodtam. Az egyenesen beütött szög, a pontosan a vonal mentén elvágott járólap is mind „pótapám” érdeme, aki mindvégig hitt bennem.  Bár azóta már messze járok az építkezésektől, mégis azt vallom, hogy szakmailag és emberileg is a legtöbbet Szabó Péter kőműves mestertől tanultam, aki rámutatott: mondhat bárki, bármit, ha kitartó vagy, segítesz másokon és beismered hibáidat, akkor jobb emberré válhatsz.

A szerkesztő cikkei:
Szabados Gábor Hajónaplós karanténkoncertje
Szabados Gábor Hajónaplós karanténkoncertje
Szabados Gábor, a Madrapur zenekar egyik frontembe...
Antares Hajónaplós karanténkoncertje
Antares Hajónaplós karanténkoncertje
Az Antares zenekar is megfordult március 21-én, szombaton...
Hangácsi Márton Hajónaplós karanténkoncertje
Hangácsi Márton Hajónaplós karanténkoncertje
Hangácsi Marci utcazenészként kezdte, ma már sik...
Rekamié Hajónaplós karanténkoncertje
Rekamié Hajónaplós karanténkoncertje
A Rekamié zenekar is ott volt március 21-én, szombaton az...
Szekeres & Barbaró Hajónaplós karanténkoncertje
Szekeres & Barbaró Hajónaplós karanténkoncertje
A Szekeres & Barbaró duó Junkies dalokat adtak...
Fangler’s Hajónaplós karanténkoncertje
Fangler’s Hajónaplós karanténkoncertje
A Fangler’s is tiszteletét tette március 21-én, szomba...
Czutor Akusztik Hajónaplós karanténkoncertje
Czutor Akusztik Hajónaplós karanténkoncertje
A Czutor Akusztik közismert művekből álló, könnyed...
Piros Cipellők a Hajónapló karanténkoncertjén
Piros Cipellők a Hajónapló karanténkoncertjén
A Piros Cipellők csajbanda is élőben játszott m...