A Daft Punk nincs többé
Rendkívül stílusosan, egy kisfilmben jelentette be a zenekar, hogy vége.
Hétfőn reggel az Electroma című filmjükből kivágott részlet felelevenítésével jelentette be a Daft Punk, hogy a 28 év után visszavonul. A francia duónak olyan alapslágereket köszönhet a világ, mint az Around The World, a Da Funk, a One More Time vagy a Get Lucky – és varázslatos űrbukósisakokat. Az Epilogue című videót pár napja töltötték fel a YouTube-csatornájukra, később a zenekar sajtósa, Kathryn Frazier megerősítette, hogy a sivatagos kisfilm valóban a duó feloszlását jelenti, azonban a szokásosan szűkszavú páros további részleteket nem árult el sem a visszavonulás okáról, sem a jövőről.
A nyolcperces videóklip a Daft Punk 2006-os Elektroma filmjének jelenetével indul, amelyben a Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo páros – akik sok éven át egy robotkoncepció mögé rejtették arcukat – némán mennek, mendegélnek egy sivatagban. Pár perc elteltével a menetelés közben egyikük egyre jobban lemarad, leveszi az ikonikus bőrdzsekit, és fel is robban. Másikuk egyedül folytatja útját a naplementébe, miközben a Touch című daluk kórusváltozatát hallhatjuk.
Bangalter és De Homem-Christo az 1980-as évek közepén, tizenéves korukban ismerkedtek meg, egy suliba jártak Párizsban, és nem sokkal később el is kezdtek közösen zenélni. A fiúk először a Darlin’ rockzenekart alapították meg Laurent Brancowitz barátjukkal, amit az azonos című Beach Boys-dal ihletett. 1992-ben a Stereolab Duophonic kiadó ki is hozta egy dalukat, amit a kritikusok csúnyán lehúztak, a Melody Makerben „döcögő, punkos thrash”-nek nevezték. Bangalterék nem várták meg, hogy ez a negatív vélemény megadja karrierjük további részének alaphangját, inkább azonnal megváltoztatták a bandanevet és az irányt. Brancowitz kilépett a csapatból, ketten maradtak hát, és úgy döntöttek, hogy arcukat az elektromos zene felé fordítják.
A Daft Punk az 1994-ben kiadott első kislemezével, a The New Wave -vel adta meg az új duó hangszínét. A következő évben ezt a Da Funk követte, amely szinte azonnal európai slágerré vált. A Homework 1996 végén jelent meg. Az album az 1990-es évek közepének elektronikus táncalbumainak egyik legjobbja volt, azonnal a nemzetközi sztárok közé emelte az ekkor még álruhák nélkül fellépő duót. Sokat turnéztak, külső és egyéni projektekben vettek részt, és kiadtak egy sor innovatív videót.
2001-ben a duó egy komikus történettel rukkolt elő arról, hogy rondán megsérültek egy robbanásban, ezért robotmaszkok mögé kell bújniuk, ettől kezdve soha többé nem jelentek meg nyilvánosan jelmezek nélkül.
A Daft Punknál a zene mellett a vizuális megjelenés, a robotsztíló is alapvető fontosságúvá vált: ha valaki meglát a két bukósisakos fickóról egy képet, talán még akkor is megmondja, hogy ez a Daft Punk, ha soha nem hallotta a zenéjüket. A mai napig igen keveset lehetett tudni ezekről az ikonikus műalkotásokról és arról, hogyan is készültek. Minden bizonnyal nem véletlen annak az izgalmas twitteres posztsorozatnak az időzítése, ami bemutatja, hogyan készültek az űrsisakok a vázlatoktól kezdve egészen a megvalósításig. Láthatjuk a komplex elektronikát, a sisakok első formáját, és a fotózások kulisszái mögé is betekintést engednek. A gyártásban részt vevő cégekről is csepegtetnek némi információt. Az első példányokat az Aterian készítette, a legújabb darabokat pedig az Ironhead Studios. Mindkét cég leginkább a filmes világból ismert, azonban az Ironhead egyéb munkáit biztosan sokkal többen látták már, hiszen a Marvel-filmekhez készítették például Pókember, a Fekete Párduc vagy éppen Thanos jelmezeit és maszkjait is.
2001-ben a One More Time és a Harder, Better, Faster, Stronger című Daft Punk-számok megkerülhetetlenné váltak, anime is készült a zenéjükkel, az utóbbi slágerből pedig 2007-ben Kanye West is fazonírozott magának egyet. A duó kiadott egy harmadik albumot is, a mérsékelt figyelmet kapó Human After All-t. Megjelent egy élő felvétel a legendás, Coachella-fesztiválos fellépésükből (Alive 2007), és a Tron című sci-fi folytatásához is készítettek filmzenét.
A búcsúvideóba beúszó Touch a páros 2013-as Random Acess Memories lemezéről származik, amelyet sok szempontból karrierjük csúcsának is nevezhetünk. A Get Lucky világslágert is tartalmazó nagylemez 2014-ben elnyerte az év legjobb lemezének járó Grammy-díjat. A Get Lucky körül pár éve volt egy kis cirkusz is, élénk vitát eredményezett, hogy gyanúsan hasonlónak vélték egy koreai zenész YouTube-ra feltöltött, Robottánc című gitárdalához. Én is annak vélem, de csak érdekességképp említem, ám ítélkezés helyett a patinás bostoni Berklee College of Music egyik professzorát idézném, aki szerint az utóbbi években dalok ezreinek van hasonló hangzása, és ha szigorúan vennék a szellemi jogokra vonatkozó szabályokat, csak nyolc dal létezne a világon.
Ezek után kiemelkedő volt még 2016-ban a Weekenddel való együttműködés, a Starboy lemez címadó dala, aminek a nézettsége csaknem 1,9 milliárd, és az I feel come it.
Egyelőre titok övezi, hogy a duó folytatja-e a közös munkát más néven vagy esetleg külön utakon, a Daft Punk híresen ellentmondásos és a konvenciókat gúnyoló történetét figyelembe véve valószínű, hogy Bangalter és De Homem-Christo a jövőben is adnak ki zenéket, videókat vagy felbukkannak bármilyen más projektben. Elképzelhető, hogy ez az epilógus egy szólóprojekt kezdetét is jelenti, hiszen attól, hogy az egyik sisakfej elfáradt, a másik tovább sétál egyedül a fény felé, és ez bizony folytatást sejtet!
