A megújuló Amber Smith

Húsz év nemcsak egy ember, hanem egy zenekar életében is nyomot hagy. A 2000-ben alakult Amber Smith szép sikereket ért el külföldön és itthon egyaránt, mondhatjuk, hogy a banda tagjai elégedetten dőlhetnének hátra. Poniklo Imrével a zenekar frontemberével az indie stílusról, David Bowie-ról és a második aranykorról is beszélgettünk.

– Első hallásra párhuzamot vélek felfedezni az Amber Smith és az indie rock Franz Ferdinand, Muse, The Moog együttesek között. Mindegyik hasonló stílusirányzatot képvisel?

– Mondhatjuk úgy is, hogy közös gyökerekből, az úgynevezett angolszász brit gitárzenéből táplálkozunk. Ebben az értelemben visszamehetünk egészen a The Beatles-ig, vagy a nyolcvanas-kilencvenes évek előadóihoz. Az említett banda tagjaival együtt nagy valószínűséggel hasonló zenéken nőttünk fel. Ugyanakkor szerintem túlzás az indie rock kategóriába besorolni ennyi zenekart, ugyanis van különbség közöttük. A keményzenének is van sok fajtája, de hát nem lehet minden stílushoz értelmező kislexikont párosítani.

– Egy korábbi interjújában úgy nyilatkozott: olyan zenésznek vallotta magát, akinek határozott elképzelése van arról, hogy mit szeretne megvalósítani. Ez az Amber Smith esetében mennyire valósult meg?

– Nem vagyok frusztrált, nincs okom panaszra. Nem állítom azt, hogy nem örülnék még nagyobb sikernek, még szélesebb közönségnek. Azt gondolom, hogy amit ezzel a stílussal angol nyelvű dalokkal és Magyarországon el lehetett érni, azt el is értük. Rengeteg külföldi helyszínen játszottunk, díjakat nyertünk és ami a legfontosabb, hogy még mindig érdekli az embereket a zenekar.

– Egyes vélemények szerint Önnek köszönhető, hogy a budapesti indie zenei élet hanyatlásnak indult. Mi erről a véleménye?

– Abszolút nem miattam van, ez több, rajtam kívülálló tényezőnek tudható be, a zenei iparban ugyanis megfigyelhetők trend és divatirányzat-váltások. Egyes stílusokat felkapnak, majd szinte teljesen feledésbe merültek. 2005-től 2010-ig szárnyalt itthon a Franz Ferdinand és a Muse nevével fémjelzett indie rock, nem meglepő, hogy akkor volt mindkét együttes csúcspontja. Akkoriban az volt az elvárás, hogy jöjjenek létre olyan magyar zenekarok, melyek megállják a helyüket a nemzetközi porondon. Bemutattuk, hogy mi is tudunk nyugati zenét készíteni. Aztán jött egy váltás és előtérbe kerületek a magyar nyelvű dalokat játszó bandák. Nincs ezzel semmi baj, de ez is egy ok, amiért az indie stílus egy kicsit lefutott.

– Ilyen értelemben az Amber Smith esetében nevezhetjük kvázi aranykorként a 2005-től 2010-ig tartó időszakot?

– „Kereskedelmi” értelemben, illetve sikerek értelmében igen, zeneileg nem feltétlen. Azt gondolom, hogy azóta kiadtunk legalább olyan jó lemezeket. A most márciusban megjelent Rekord című album benne van a top háromban. Csak már sokkal kevesebb emberhez jut el.

– Egyes kritikák szerint nem tudnak semmi újat nyújtani húsz év után. Mit gondol erről?

– Olvastam ezt a kritikát és eléggé felületesnek tartom, hiszen abban a pár sorban pont azokat a zenekarokat említik, akikkel egyébként semmi bajom, de egyáltalán nem hatottak ránk. Egy együttes próbál albumról albumra, korszakonként fejlődni, de ha megtalált egy bizonyos, rá jellemző hangot, akkor az egy idő után egy kívülállónak unalmasnak tűnhet. Például ott van a Radiohead, ami az elmúlt tizenöt évben nem nagyon újított semmit. De én ezt nem rovom fel nekik, mert szerintem nem minden esetben kell iszonyú innovatívnak lenni. Nem mindenki tudja ezt meglépni, ezért szerintem ugyanolyan értékes lehet egy mostani album is.

– Mennyire várják el az Amber Smith-től a rajongók a folyamatos változást?

– Amikor kijön egy új lemez, akkor a pozitív dicséretek mellett olyan véleményeket is kapunk, miszerint korábbi albumokat jobban kedvelték. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az innovációra törekvés a legfontosabb. A kiadványokon szereplő dalok nem jelenhettek volna meg egy másik korszakban, mivel a születésükkor mindig más és más hatások értek minket. Éppen ezért szeretek innovatív lenni és törekszünk a változatosságra.

– Dolgoznak már az újabb albumon?

– Újabb lemezt egyelőre nem tervezünk, lehet csak egy EP-t jelentetünk meg, ami átmenet album és egy dal között. Az alkotási folyamat sokszor önmagát alakítja, sokszor függ attól, hogy hány új szerzemény születik, milyen gyakran tudunk próbálni. Nem szaladunk ennyire előre.

– Ön David Bowie tribute koncerteket is szervez, aki hitt a töretlen megújulásban. Mennyire inspirálta önt?

– Teljes mértékben. Róla csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nemcsak jó zenész volt, hanem egy igazi művész, akinek az egyetemes kultúrtörténelemben Leonardo és Michelangelo mellett lesz a helye. Nem ismert kockázatot és az is párját ritkítja, hogy hogyan zárta le a pályafutását. Bizonyos értelemben ő a példaképem.

– Térjünk vissza az együttesre. Eddig nyolc albumot jelentettek meg, a Recordot viszont a koronavírus-járvány kellős közepén dobták a piacra. Tudatosan döntöttek így?

– Tavaly tűztük ki az idei megjelenési dátumot. Január végén fejeződtek be a felvételek és elgondolkodtunk, hogy kihozzuk-e a lemezt. De azt gondolom, hogy hónapokkal később sem kapott volna nagyobb figyelmet. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy egy adott lemez egy adott kornak a lenyomata, így máskor kevésbé lett volna aktualitása.

– Az Amber Smithnek is van karanténdala?

– Nem igazán, de nem is akartam erőltetni ezt, mivel olcsó figyelemfelkeltésnek tartom ezt a mozgalmat. Nincs is konkrétan olyan dalunk, ami a járványhoz kapcsolódna. Törekszünk az időtlenségre és a kortalanságra, pláne azt is tudjuk, hogy a pandémia és a bezártság sokak életében negatív élményként marad meg.

– A járvány alatt léptek fel az A38-as hajón. Milyen élményekkel távoztak a fedélzetről?

– Furcsa, de egyben meghittebb hangulata volt a koncertnek és egyáltalán nem volt rossz élmény, én kifejezetten élveztem. Azon túl én két szobakoncertet is adtam, mindhármat nagyon szerették a rajongók. Egyébként július 21-én lépünk fel legközelebb és augusztusra, szeptemberre is tervezünk koncerteket. Bízunk benne, hogy nem jön egy második hullám.

– Mit gondol, a zenekar életében beköszönthet egy második aranykor?

– Éppen azért, hogy ne legyen csalódás, nem ez a gondolat éltet és hajt minket. Reménykedem benne, de leginkább az alkotás, a stúdióban közös zenélés motivál engem, bennünket. De dolgozunk rajta és adott esetben nem utasítanánk vissza.