Liszt és Berlioz művei a Müpa zenei maratonon
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös szervezésében idén is megrendezik a népszerű zenei maratont, a vírushelyzetre való tekintettel online.
A február 6-ai rendezvényen tizenegy koncerten csendülnek fel Liszt és Berlioz művei. A közvetítés a Müpa Home felületén követhető. A különleges eseményről Káel Csabát, a Müpa vezérigazgatóját kérdeztük.
– Idén miért éppen a Liszt-Berlioz párosra esett a választásuk a Müpa zenei maratonján? Milyen koncepció mentén választották ki a darabokat?
– Ez a 14. zenei maratonunk, azaz meglehetősen nagy rutinnal, közel másfél évtizede választunk ki erre a különleges napra ikonikus zeneszerzőket, zeneszerzőpárosokat, akiknek a műveit az ország legkiválóbb együtteseinek és szólistáinak előadásában követheti a közönség reggeltől estig. Most Liszt és Berlioz személyében a romantika két forradalmi alakjáról, két olyan meghatározó zeneszerző-egyéniségről van szó, akik új színt és lendületet vittek a 19. századi zene történetébe. Liszt maga is egy nagyon erős brand, kulturális világmárka, akinek zsenialitását a világ számtalan koncerttermében ünneplik. Az a művészetté formált szenvedély, érzelmi telítettség, a kreativitás felfokozott intenzitása, ami Liszt és Berlioz műveit jellemzi a mai kor embere számára is sokat ad. Ez a két legendás alkotó pontosan arra mutat rá, hogy érdemes megélni ezeket az érzelmeket, mélységeket és magasságokat. Kompozícióikon keresztül világossá válik, hogy ez a teremtő erő az emberi létezés egyik legfontosabb eleme. A sorozat művészeti vezetőjével, Fischer Ivánnal mindig úgy választjuk ki a felcsendülő műveket, hogy a közönség minél teljesebb képet kapjon egy-egy alkotó életművéről, ez idén is így lesz, tökéletesen megfigyelhetjük a két szerző sokszínűségét, olykor egészen különleges, új megközelítésben, lesz például gyerekeknek szóló matinékoncert, sőt Liszt és Berlioz zenéjéből merítő jazz improvizáció is.
– Valóban maratonról lesz szó, hiszen reggel tíztől este tízig hallgathatják majd az érdeklődők a koncerteket egy-egy órás blokkokban. Ezek később részenként is visszanézhetőek lesznek?
– Nagy örömmel látjuk, hogy a közönség milyen szeretettel és lelkesedéssel követi a Müpa Home Live élő közvetítéséit, ugyanakkor rendkívüli érdeklődés övezi a Müpa médiatárának tartalmait is, ahol a korábbi előadás felvételek nézhetőek vissza. A koncertek rögzített anyagai mindig bizonyos idő elteltével kerülnek csak fel a médiatárunkba, így mindenképp érdemes ezen a szombaton ott lenni a képernyők előtt!
– Ez a program rendkívül népszerű volt a korábbi években, így biztosan lehetne vele jegybevételt generálni még az online közvetítésekre is. Az előadások azonban bárki számára elérhetőek lesznek. A Müpa miért teszi ingyenessé ezeket a koncerteket?
– A világjárvány a teljes kulturális élet számára komoly kihívást jelent és jelentett, minden előadó-művészeti intézmény más működési modellel reagál erre a helyzetre, mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai, a platformok és kreatív digitális megoldások is folyamatosan változnak-fejlődnek, ahogy az is, hogy milyen értékesítési rendszerben és formátumban streamel egy-egy együttes vagy koncerthelyszín. Mi, most, a maraton esetében azt szeretnénk, ha minél többen láthatnák ezt a sok kiváló együttest és szólistát, bízunk abban, hogy a hazai és nemzetközi közönség egyaránt örömét leli ebben az ingyenesen elérhető napban, szeretnénk ezzel is egyfajta támaszt és biztatást nyújtani ebben a nehéz időszakban a nézőinknek korlátok nélkül!
– Hogyan viselik a zenészek a hónapok óta tartó bezártságot, a fellépések hiányát? Mivel foglalják el magukat, már amikor nem egy online koncertre készülnek?
– Több interjúban fogalmaztam már meg, és mélyen hiszek benne, hogy minden krízis egyben lehetőség is. Ez az időszak mindannyiunk számára nehéz, hiszen az kétségtelen, hogy az élő koncertek varázsát, a közönség és a művészek élő, jelen idejű találkozását semmi sem pótolhatja. Ugyanakkor nagyon fontos eredménynek tartjuk, hogy a live streamek rendszerének köszönhetően számtalan művésznek tudunk fellépési lehetőséget biztosítani, ami egyszerre jelent számukra bevételi forrást, és felemelő koncertélményt, ami szintén rendkívül sokat jelent alkotói szempontból is. Ugyanez a gondolat - ebben a speciális helyzetben is alkotásra sarkallni a művészeinket és biztonsági hálót feszíteni ki a szakma köré - vezetett minket akkor is, amikor megálmodtuk a Müpa nagy sikerrel zárult Zenemű pályázatát. Tehát a helyzet valóban nem könnyű, de itt is a kreativitás és a rugalmasság a túlélés kulcsa.
– Készülnek-e valamilyen különleges eseménnyel arra, ha újra fogadhat nézőket a Müpa?
– Igen, az első, újra közönség előtt tartott koncert valóban egy várva-várt esemény. Azt senki sem látja pontosan, hogy ez mikor következhet be, de különlegességekben addig sincs hiány, csak épp a virtuális térben várjuk meglepetésekkel a közönséget.
A Liszt-Berlioz zenei maraton február 6-án 10 órakor kezdődik és a Müpa Home oldalán lesz követhető. A részletes program itt érhető el.