Egy művésztanár online zeneoktatást tart egy család salgótarjáni otthonában 2020. március 19-én.
Palkovits Edina | 2020.10.29. | Zene

Theodor, a sörényes hangyász felszippantja a dallamot!

Mesés app készült kicsiknek a belső hallás, a zenei memória, a ritmus- és az íráskészség játékos tanulásához.

„Ha sikeresen szeretnénk bevezetni a gyerekeket a zene világába, és elsajátíttatni velük a zenei írás-olvasást, mindenképpen be kell hozni azokat a digitális technológiákat az órákra, amelyek a mai generáció számára már teljesen természetesek ”– mondta az itbusiness.hu-nak Furka Beáta, a Zeneakadémia Kodály Intézetének nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője arról, miért is vágtak bele a Megérint a Zene projektbe, amely idén elnyerte az ITBUSINESS Award díjat.

Kodály Zoltán-
Fotó: Kodály Zoltán

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”  Kodály Zoltán

A Kodály Intézet régóta foglalkozik azzal, hogy a digitális technológiákat miként lehetne bevonni az alapvetően konzervatív, sokszor nem túl gyerekbarát iskolai ének-zene oktatásba. Kodály koncepciójának alaptétele, hogy a zenetanítás elmélete és gyakorlata nem válnak ketté, hanem egymást segítik. A gyerekek közös énekléssel, játékokkal, tánccal szinte észrevétlenül szívják magukba a gyakorlati és az elméleti tudást is. Szerették volna, ha a zeneoktatás bizonyos elemeit kiválthatják digitális technológiával. Egyrészt élményszerűbbé tehetik az órákat, másrészt pedig több idő szabadul fel a közös játékra. A Kodály Intézet az Autosoft segítségét kérte a fejlesztéshez, akik nem a nulláról indultak: pár éve Madárszó néven már készült egy kísérleti alkalmazásuk a Zeneakadémia zenetanáraival, amely a kottakép kialakítását mutatta meg játékos formában kisgyerekeknek – és az is kiderült, hogy az Autosoft üzletfejlesztési igazgatója maga is 11 évig fuvolázott.

A kész megoldás egy webalapú, keresztplatformos alkalmazás lett, amelyet a tanár tölt le a saját eszközére, ebbe az alkalmazásba veszi fel a diákjait, akik utána QR-kód segítségével tudnak csatlakozni az applikációhoz – utóbbira azért van szükség, hogy az írni és olvasni még nem tudó kicsik is tudják használni. Az alkalmazás számos témakör feladattípusait tartalmazza: ritmus, dallamos füledzés, belső hallásképzés, jelölés, látványolvasás, tempóérzék, tempó tartása, zenei emlék, zenei koordináció, polifónia, relatív szolmizálás, hangjegyek közötti kapcsolatok.

Minden feladattípushoz tartozik egy szerkesztőfelület, ahol a tanár végtelen számú különféle feladatot hozhat létre, azokat elmentheti és bármikor használhatja, megváltoztathatja. Az órai munka során azonnali visszajelzés jön a gyerekektől, így egyből látszik, ha egy feladat túl könnyű vagy túl nehéz, és rögtön lehet módosítani. Az is könnyen megoldható, hogy az egyes diákok felkészültségüktől, tehetségüktől függően más-más feladatot kapjanak, így a saját tempójukban haladhatnak a tananyaggal.

Move mi Music-
Fotó: Move mi Music

Az alkalmazás grafikája olyan, mint egy akvarellel illusztrált mesekönyv. A Move mi Music főhőse Theodor, a sörényes hangyász, aki nagyon ügyesen szimatolja a képernyőn a jegyzeteket, és esetlen, dörmögő állatkából a kották felszippantásával és a gyerekek fejlődésével párhuzamosan egy vidáman és szépen éneklő figurává válik. Aranyos madárkák, süni, kacsa, dalhoz igazodó játékos-rajzos kottafejek (tulipán, cica, gyűrű, labda, alma) is segítenek a gyerekekhez megtalálni az utat.

Az alkalmazás még friss, de a visszajelzések pozitívak, és már külföldön is érdeklődnek iránta. Máris 150 iskola igényelte, közel  400 szolfézs- és énektanárt sikerült bevonni a továbbképző programba.  Az applikáció Move mi Music néven elérhető a Google Play áruházban és az App Store-ban angol nyelven is.