Vasárnapi Iskola 8. – Újabb tíz zenekar a színpadon
Dénes Adél | 2020.06.24. | Zene

Vasárnapi Iskola 8. – Újabb tíz zenekar a színpadon

Ezen a héten is újabb tehetséges zenekarok mutatkoznak be az A38 színpadán. Most vasárnap is tartsatok velünk.

10:30 Negyvenkettő

Nagy Balázs Krisztián, a zenekar frontembere az ezredforduló környékén lépett színpadra első saját zenekarával, de mostanáig nem jelentetett meg önálló albumot. Most Negyvenkettő nevű zenekarával kiadta az évek során összegyűlt legjobb dalait. A dalokat összefogó Járat a Holdra című EP 2018 októberében jelent meg. A négy számot és egy bónusztracket tartalmazó középlemezen ráadásként a szórakoztatóipart fricskázó Szórakoztatóipari gyár című dal kibővített verziója hallható, amelyben a csapat több zenész barátja is szerepel vendégénekesként: Kardos-Horváth János (Kaukázus, Kafkaz), Borovitz Tamás (Malacka és a Tahó), Kovács „Indigó” Pista (Indigó Utca).

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:


11:40 Dirty Canvas

A zenekar 2017-ben alakult. Irányadó műfaja a klasszikus rock, a blues rock, és úgy összességében a '60-as, '70-es évek életérzése saját szájízükre formálva. Fontos számukra a modern hangzás, de keresik az arany középutat a vintage és a modern között. Koncertjeik fő célja, hogy a közönség kiszakadjon a mindennapok szürke világából.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

12:50 Rák Béla Combo

A Rák Béla Combo nevű zenekar 2004-ben alakult. Virtuóz gitárjátékon alapuló elegáns, dallamos jazzt takar. A különböző irányzatok keverése mellett, egyre inkább próbálják kialakítani az egyéni hangzás– és dallamvilágunkat. Az elmúlt időszakban számos hazai és külföldi felkérésük volt. Játszottak fesztiválokon és klubokban, volt önálló és közös koncertjük más zenészekkel, zenekarokkal.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

14:00 Hesz Ádám

A zenekar Ádám saját dalait és ismert feldolgozásokat visz színpadra, a dalok stílusát tekintve közel állnak az indie, indie-folk és a pop műfajokhoz.2018 elején a Magneoton kiadóval léptek kooprodukcióba és született meg a 'Micsoda lány' valamint idén májusban a ’Bódító’ című dal. A csapat célja, hogy meghatározó szerepük legyen a hazai zenei életben és a nagy fesztiválok állandó fellépői legyenek.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

15:10 Szekeres András

A Junkies zenekar 1994-es alapítása óta igen nagy utat járt be, és gyakorlatilag egész idő alatt aktív maradt. A megalakulás után elért gyors budapesti klubsikerek hatására a zenekar 1995 decemberében jelentette meg első lemezét, amely meghozta az országos ismertséget is. Az igazi áttörésre azonban az 1997 nyarán kiadott "Nihil" albumig kellett várni, amit már a multinacionális Warner Records gondozott. Azóta számos hazai sikerlistát és teltházas buli tudnak maguk mögött. A Junkies a karrierje során többször játszott külföldön is, a környező országokon kívül eljutott Angliába, Írországba, Németországba, három ízben Franciaországba, sőt a távoli Dél-Koreába is. A zenekar 2019-ben 25 éves jubileumot ünnepelt, új dalokkal kiegészülő best of lemezt jelentetett meg, illetve nagyszabású születésnapi koncertet tartott. ősszel pedig a hazai turné mellett az USA-ban is koncertezett.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

17:00 Alma Latina

Latin-Amerika zenei kincsei –100 esztendő legszebb dalai a dél-amerikai kontinensről, autentikus előadótól, élő előadásban.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

18:10 Váczi Dániel Glissonic Trió

A 2001-ben alakult szaxofon-bőgő-dob trió 2019-ben jelentős átalakuláson ment keresztül: a már csak néhány darabban megjelenő szaxofont a saját fejlesztésű glissotar váltotta fel, a bőgő helyett megjelenő zongora és analóg szintetizátor pedig a basszus funkció mellett harmonikus és polifonikus struktúrákkal is gazdagítja a hangképet. A repertoár a Trió néhány régi darabjának újraértelmezéséből, új szerzeményekből és improvizációs koncepciókból valamint  komolyzenei témák gyökeresen átformált feldolgozásaiból áll össze. A kompozíciókat és feldolgozásokat Váczi Dániel készítette, de végső formájukhoz a trió másik két tagja is aktívan hozzájárult.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

19:20 Kalus akusztik trió

Akusztikus zenei műsor. Kalauz Attila „Kalus" gitár ének  Szász Ferenc gitár, ének  Görgei Zoltán cajon  saját dalok illetve feldolgozások előadása.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

20:30 Lantos Zoltán / Andrew J „Violectrik”

A különleges felállású duo olyan zenei határokat feszeget amik a hegedű elemi kifejező ereje és a live elektronika gazdag színvilága és virtuális univerzuma között húzódnak. A két muzsikus interakciója a kézzelfogható hangszereken és a digitális valóság senki földjén zajlik, olyan zenei megszólalást teremtve, amit a megkomponált szövetek és a szabad zenei párbeszéd tesz teljessé. Az elektromos hegedű olykor live samplinggel, ének- és beszédhang-effektekkel dúsított lebegését a DJ psychedelikus groove- jai, élőben manipulált hangmintái és nagyzenekari struktúrái egészítik ki. Izgalmas és kísérletező hang-költészet ez, valahol a Nu Jazz, a klasszikus zene, az indiai Rágák, a Dubstep, a Minimal Techno és a Dn'B határvidékén.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

21:40 Molnár Tamás Trió

Molnár Tamás énekes, dalszerző több mint egy évtizede van jelen a színpadon és a háttérben is. Szövegíróként dolgozott már a hazai popszcéna krémjével, de földalatti zenekarokkal is. 13 éven át működött rockzenekarban az Anti Fitness Club-ban, de újfent egyre többet hallani róla elektropop formációjával is a JETLAG-gel. Volt énektanár kereskedelmi tévés talentshowban, dalszerzőként hazánkból elsőként vett részt a Stockholm Songwriting Camp-en, játszott a legnézettebb televíziós showműsorokban épp úgy, mint a legmenőbb fesztiválok színpadain. Molnár Tamás lett A Dal 2020 legjobb dalszövegírója és ugyan ebben az évben a Petőfi Zenei Díj - Év dalszövegírója elismerést is megkapta.

Kövesd a koncertet élőben a képre kattintva:

-

Fotó: A38