Herczku Ágnes
Kun Mónika | 2020.09.21. | Aktuális

A negyedévszázados Fonó

Idén 25 éves a Fonó. A járvány alatt a ház vezetése megpróbálta kellő fegyelemmel és higiéniai feltételek mellett, különleges válogatással megünnepelni  a kerek évfordulót. A jubileumi születésnap a szeptember 16-19-közötti színes eseménysorozattal indult Folkfőváros címmel. A ház ismert zenészei, énekesei és muzsikusai mellett a fiatalabb generációnak és igazi különlegességeknek is megpróbáltak helyt adni.

– Szeptember 16-án Szalonna és bandája kezdte a sort. Majd a fiatalabb generáció képviselői közül izgalmas és mindenképp közönségvonzó eseménynek számított a Dalinda és a Babra koncertje, akik felejthetetlent alkottak ezúttal is. Majd pénteken Lakatos Róbert és ifj. Csoóri Sándor „Sündi” közös fellépése követte a sztárparádét. Szintén a szeptember 18-ai duóválogatásban volt látható és hallható együtt Szokolay Dongó Balázs és Geröly Tamás, ők akár a 25 évet is szimbolizálhatják, ahogy a két Misi: Borbély Mihály és Dresch Mihály kettőse is. A sort pedig Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomművész követte szombaton – foglalta össze az ünnepi sorozatot Horváth László, az intézmény vezetője. A Fonó igazgatója elmondta, hogy ugyan nem volt részese mind a 25 évnek, de amióta itt van, fantasztikusan élménygazdag helynek lehet az igazgatója. Az alapító Lukács József 1995-ben egy olyan helyet akart létrehozni Budapesten, ahol jó zene mellett lehet összejönni, beszélgetni és jót táncolni. Sikerült olyan helyet létrehozni, amely nemcsak közösségi tér, de nívós Zeneház is. Horváth László hangsúlyozta, céljuk a jövőben is, hogy aki a Sztregova utcai létesítménybe belép, megtalálja azt a zenei világot, amelyet magáénak tekint. Az elmúlt három évben sikerült mindezt vidékre is elvinni. Így ma már nagyon népszerű a Fonó Klub Szegeden és Mezőkövesden, de tervezik a jövőben a Balaton-felvidéken is „megvetni a lábukat”. A Folk-közönség fiatalodik, és egyre nagyobb szükség van országosan a Fonó klubokra.

A Fonó nemcsak helyt ad a zenészeknek, énekeseknek, de számos CD-t és egyéb hanganyagot is készít a házban fellépőkkel. Ma már több száz album jelent meg a Fonó gondozásában. A legutóbbi termés közül az egyik legsikeresebb a Besh o droM 20 című albuma.

Sajnos a karantén mellett nem lehet szó nélkül elmenni, hiszen tavasszal közel egy hónapra leállt a ház. A zene mentette meg a házat, hiszen hanganyagok a szabályok betartásával is készülhettek a stúdióban. Majd a nyáron ismét kinyitottunk – tette hozzá Horváth László. Az ősz, hogy még mit tartogathat, azt egyelőre nem lehet tudni. Fontos, hogy kerthelyiség is van színpaddal. Ugyanakkor a pajta oldalát is „kirúgták” a nyári felújítás során. Így a vezetőség reméli, hogy a négy napos ünnepség után még december 31-ig számos koncert és egyéb zenei sorozat is Fonó 25 néven kerül majd be a műsorfüzetbe.

Herczku Ági: A Fonó második otthonom

– Aki néptáncolt, az rögtön megtudta, hogy megnyílt a Fonó Budai Zeneház, egy régi gyárépület terültén, Budapesten a XI. kerületben – emlékezett vissza a kezdetekre a többszörös Fonogram- és eMeRTon-díjas Herczku Ági népzenész. - De akkoriban még szélesebb volt a kínálat, hiszen volt az Almássy téren és a Molnár utcában is egy hely, amit nemcsak a fellépők szerettek, de volt egy törzsközönsége is. Ezt a kínálatot színesítette a Fonó a népzene szerelmesei számára. Ugyanakkor valami mást is nyújtott szinte azonnal, hogy aki ide belépett, akár énekesként vagy táncosként és zenekedvelőként azonnal megszerette.

– Hamar a munkáim része és egyben a második otthonom is lett. Ide jó bejönni akkor is, ha nincs stúdiómunka, vagy nem készülök fellépésre. Számos CD-t köszönhetek a Fonónak. Sőt, most is egy új autentikus népzenei anyagban gondolkozom, amelyet semmi pénzért nem vinnék máshova. Remélem, tavasszal a táncháztalálkozóra megjelenhet a vírus ellenére is - mondta Herczku Ági, hozzá téve: - Egy olyan bázisa a népzenének és a jazznek, hogy aki ma ismert zenész vagy énekes, az biztos, hogy valamilyen szállal kötődik ehhez a helyhez.

Németh Gabriella-Herczku Ági és Nikola Parov
Herczku Ági és Nikola ParovFotó: Németh Gabriella

Branka Trió: A Fonóba mindig történik valami

Básits Branka, Junior Prima díjas énekesnő 2018-ban alapította meg saját Trio formációját. Az ifjú hölgy már a feltörekvő nemzedék egyik jeles képviselője. A fiatal énekesnő számos világzenei formációban megfordult már, többek között a Zűrös Banda zenekarban énekelt. Fantasztikus magyar és szerb népzenei összeállítással lepték meg ezúttal is a közönséget.

– Nagyon szeretem ezt a helyet. Ha van egy kicsi üresjáratom, akkor is szívesen beugrok, mert itt mindig történik valami, és biztos, hogy a büfében összefutok valakivel, amíg egy jót eszem – fogalmazott Básits Branka.

Németh Gabriella-
Fotó: Németh Gabriella

Porteleki László: sok közös emlék fűz ide a fiammal

Porteleki Lászlót, az első népzenész generáció legkiválóbb prímásai között tarják számon. A Téka valamint a Poros zenekarok alapítója és prímása. 1996-óta pedig a Kossuth-díjas Muzsikás együttes hegedűse.

– Ahogy megnyílt, azonnal ide találtunk, és valahogy olyan családiasan fogadtak, hogy bármikor jó érzéssel jövünk akkor is, ha csak próbálunk – meséli Porteleki László. - A Fonó nemcsak helyet ad és befogadja a népzenészeket, de egyfajta mecenatúrát is kínál, ami a fiatalok számára is biztonságot ad - fogalmazott a népzenész. - Ha visszagondolok az elmúlt évekre számos emlék jön elő. A fiammal is nagyon szeretek itt fellépni. Áron dobosként indult ezen a pályán, de ma már zenét szerez, és számos modern táncprodukció fűződik a nevéhez – mesélte. - Örömből zenélünk, és ebben a jókedvben a Fonónak is nagy szerepe van – tette hozzá.

Németh Gabriella-
Fotó: Németh Gabriella

Csoóri Sándor már gyerekként is otthonosan mozgott a Fonóban

– A Fonó fogalom a népzenészek körében. Ezt a rangot pedig igen hamar kivívta magának – magyarázta a népszerű kontrás-tamburás-énekes, Csoóri Sándor „Sündi”.

– Gyerekkoromban, ahogy a népzene, úgy a Budai Fonó is beépült az életembe. Nagyon hamar otthonosan mozogtam itt, ami a helynek volt köszönhető – mondta „Sündi”. - A zenélés során átélt élmények meghatározóak számomra, és ha itt vagyok, akkor ez a hely is megjelenik a muzsikámba. Jó ide bejönni, a barátokkal összefutni. A büfés pedig már tudja, hogy mi a szokásos – fogalmazott mosolyogva a népzenész.

– Számos CD-t köszönhetek én is ennek a helynek. Ősszel pedig folytatódik ez a sorozat, hiszen a legújabb hanganyagot is itt készül majd az Ötödik évszak zenekarral - tette hozzá. - A lemezbemutató koncertek sem lehetnek máshol, csak itt, remélhetőleg tavasszal már a járvány sem akadályoz meg ebben minket – fogalmazott, hozzá téve, hogy jó lenne a következő 25 évet is együtt tölteni a Fonóban.

Fotó: Németh Gabriella
Névjegy
Fotó: Fonó Budai Zeneház

A Fonó Budai Zeneházat 1995-ben alapította Lukács József. Eredeti küldetését az azóta eltelt időszakban mindvégig megőrizte, vagyis bemutatkozási lehetőséget biztosít a magyar és határon túli népzenének, illetve néptáncnak, emellett az (etno)jazz és világzenei irányzatok is szerephez juthatnak. Nem csak koncert- és próbahelyszínként ismert a Fonó, hanem rendszeresen otthont ad táncházaknak, valamint lemezkiadó és fesztiválók szervezőjeként is működik.

(Forrás: fono.hu)


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön járt már a Fonó Budai Zeneházban?