A Székely Gyors Rákóczi-mozdonya befut az ezer éves határhoz Gyimesbükkben a csíksomlyói búcsú másnapján.
Dénes Adél | 2020.05.06. | Aktuális

A székelység, mint szupererő

Dénes Adél megható vallomása székelységről, magyarságról, családról, önmagáról.

Régen kényelmetlenül éreztem magam, ha bemutatkozáskor szóba került, hogy erdélyi magyar vagyok, jöttek az idillikus elképzelések Erdélyről és patetikussá vált a hangulat.

Kamaszként zavartak az erdélyi magyarságot körülvevő zűrzavarok, az, hogy nem lehettem önmagam  – mindig valamihez viszonyítva voltam az, aki  – ahhoz képest, hogy Magyarországon vagy Romániában voltam, vagy éppen magyarokkal vagy románokkal beszélgettem.

A tősgyökeres székely családomban is konfliktusokat okozott ez. Nekik az volt a fontos, hogy megmaradjanak magyarnak, nekem pedig a falak döntögetése, a tinédzserszárnyalás kellett.

Beliczay László-A Székely Gyors utasai a gyimesi hegyek között, útban az ezer éves határhoz a csíksomlyói búcsú másnapján.
A Székely Gyors utasai a gyimesi hegyek között, útban az ezer éves határhoz a csíksomlyói búcsú másnapján.Fotó: Beliczay László

Az otthoni védett közegben – Székelyudvarhely 89%-ban magyarlakta terület  – „könnyű” magyarnak lenni. Amikor kiröpültem a fészekből, Nagyváradra kerültem egyetemre, akkor kezdődött el igazán forrni bennem ez a kérdés. Amikor az etnikailag kevert városban – 25 % magyar – kellett boldogulnom és barátokra lelnem. Óhatatlanul csorbulnia kellett a büszke székely öntudatomnak.

Zabolázatlan szabadságomban sok mindenen keresztülmentem: hagyományok szerint élő, hitét gyakorló keresztényből kozmopolita, nyitott szellemiségű, nagyvilági lány lettem. Végigjártam a lázadás összes lépcsőfokát. Meg akartam találni önmagam. Azzal kezdtem, hogy leromboltam minden addigi értéket, eltávolodtam anyukámtól, a családomtól. Fojtogattak az elvárások, szoros lett minden kötelék. Elindultam egymagam a vadidegen utakon, és belekóstoltam minden újba, ruhaként próbálgattam a hitrendszereket – meg akartam tudni, ÉN ki vagyok.

Beliczay László-A Székely Gyors érkezése Gyimesközéplokon a csíksomlyói búcsú másnapján
A Székely Gyors érkezése Gyimesközéplokon a csíksomlyói búcsú másnapjánFotó: Beliczay László

Öt éve szűk lett a város, lépni akartam tovább. Jött egy lehetőség és egyik napról a másikra Budapesten kötöttem ki. Egyedül boldogulva teljesedtem ki szakmailag, és értem felnőtt nővé. Ez az időszak nagyon sok mindenre lehetőséget nyújtott. Lehettem független, szabad, érezhettem magam sikeresnek.

De mégis egyedül voltam. Mert bár minden tudás az enyém volt, tartalma mégsem volt az életemnek. A nagy szabadságomban távol rúgtam magam a gyökereimtől.  Nem voltak az életemnek keretei és szabályai. Mindegy volt, hogy milyen nap van, milyen évszak. Nem számítottak az ünnepek, és nem volt miben hinnem. Távol kerültem mindattól, ami megtartott volna: a hitrendszer, amiben felnőttem, a hagyományok, és az értékrend. Bár látszólag minden rendben volt körülöttem, mégis fojtogatott a magány, nem voltam boldog.

Beliczay László-Gyimesi lakosok üdvözlik az elhaladó Székely Gyors utasait, útban az ezeréves határhoz.
Gyimesi lakosok üdvözlik az elhaladó Székely Gyors utasait, útban az ezeréves határhoz.Fotó: Beliczay László

Elkezdtem keresni, hogy mi az, ami ősi ösztöneim szerint legbelül megnyugtat.

Elkezdtem a természetet járni. Újra felfedeztem, amit apukám kiskoromban tanított, a nyírt, a lucot, a mogyorót, az akácot, a somot, a bodzát, a vadcseresznyét, a kökényszilvát  – ez mindig megszúrta a kezem. A cinegét, az ölyvet, a rétisast  – ez egyszer elvitte nagyanyám kisbárányát. Elővettem nagymamám receptjeit: főztem reszelt levest, dinsztelt káposztát, ribizli levest, hajában sült pityókát.  Pénteken nem ettem húst.  Újra tartottam az ünnepi szertartásokat: karácsonyfát díszítettem csuhéangyalokkal, szaloncukrot főztem, piros tojást festettem. Újraolvastam az Ábel trilógiát, Pilinszky, Szabó Lőrinc és Nagy László verseit, amiket az irodalom tanárommal elemeztünk.

Beliczay László-Gyimesbükk, a Rákóczi vár az ezeréves határnál
Gyimesbükk, a Rákóczi vár az ezeréves határnálFotó: Beliczay László

Újra közel kerültem a családomhoz. Megtaláltam a helyem kívül is, belül is. Már itt van bennem az alap, a családom, a hovatartozásom, a kultúrám  – ami meghatároz  – és ott a sok szín, amit még hozzá gyűjtöttem az évek során. Így zárult be a nagy kanyar, és tértem vissza oda, ahonnan elindultam.

És hogy miért kellett nekem ennyire megtalálni önmagam? Talán mert abban nőttem fel, hogy megkérdőjelezték, akadályozták. A magyarságomat, a jogaimat, a hagyományaim gyakorlását.

Ma már jó érzés, ha valahol felmerül, hogy székely vagyok, mert tudok szelíden büszkének lenni rá. A sajátom lett. Szupererő. Megdolgoztam érte.

Beliczay László-A Székely Gyors Rákóczi-mozdonya befut az ezer éves határhoz Gyimesbükkben a csíksomlyói búcsú másnapján.
A Székely Gyors Rákóczi-mozdonya befut az ezer éves határhoz Gyimesbükkben a csíksomlyói búcsú másnapján.Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László
Névjegy
Fotó: Dénes Adél
Dénes Adél

Székelyudvarhelyi születésű, szociológusi tanulmányait Nagyváradon végezte. Az elmúlt 10 évben volt színházi szervező, Erdély egyik legfontosabb undergound kulturális színterének, a nagyváradi Moszkva Kávézónak a programszervezője is. Az Anna and the Barbies zenekar menedzsere és több fesztivál szervezésében is közreműködött. Újabban ezek mellett a Hajónapló videós tartalmaiért felel, a Beállás zenei rovat elindítója, valamint irodalmi ihletésű ételeket is főz a Karanténban minden nap vasárnap sorozatában. 

Fotó: Beliczay László
Beliczay László

Beliczay László – A Hajónapló képszerkesztője. 1967-ben született Budapesten, diplomáját a Zsigmond Király Főiskola kommunikáció és média szakán szerezte. Harminc éve dolgozik sajtófotósként. Pályafutását az Esti Hírlapnál kezdte, majd a Népszava munkatársa, később a Magyar Nemzet fotósa, majd ugyanitt rovatvezető. 2005-től 2015-ig a Magyar Távirati Iroda fotóriportere, ezt követően fotószerkesztő a Magyar Nemzetnél. Az utóbbi két évben az erdélyi Székelyhon lapcsalád fotórovatát vezette. Pályafutása során több díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton: többek között 1998-ban elnyerte a legjobb kollekciónak járó Munkácsi Márton díjat, 2006-ban és 2013-ban a legjobb hírképnek járó Escher Károly díjat. Riporteri munkája mellett színházaknak és a Magyar Építőművészet szakfolyóiratnak is dolgozott.


Kapcsolódó cikkek

Gyimesbükk
Székely gyors és a Csíksomlyó expressz