Az 1001 pszichológus meséje

Volt egyszer, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiúlány és testvére, egy lánykisfiú. Mindenkit szerettek és elfogadtak.

Szerették az elnyomottakat, a romákat, a melegeket, a bevándorlókat, még a cukros bácsikat is szerették.

És szerették a fákat, az Antarktiszt, de még az Amazonast is.

Csak a szüleiket nem szerették, mert ők fehér, keresztény, középosztálybéli életet éltek, még nemzeti identitásuk is volt. A kirekesztés mintapéldái.

A szülők ettől még szerették a kisfiúlányt és a lánykisfiút.

Valahol ez természetes, nyugtatgatták egymást, hogy nem a mi életünket akarják élni, lám, mi sem maradtunk falun, és összekapaszkodtak a panellakásukban.

Sokat dolgoztak azért, hogy fizetni tudják a szivárványoviban szivárványóvónéni által rendelt szivárványmesekönyveket, fizették a szivárványiskola utáni érzékenyítő különórákat. Fizették a szivárványszínű zászlókat, minden tüntetésre külön csináltattak egyet. Előfizettek a Spotifyra, a Netflixre és az összes ilyesmire, jó drága telefont vettek a kis ügyeseknek minden évben. Fizettek az 1001 pszichológusnak, akik megpróbálták kigyógyítani gyermekeiket abból a traumából, hogy élnek.

És közben folyamatosan aggódtak.

Aggódtak, mert a gyermekeik csak tüntetéseken hallatták a hangjukat, otthon egy árva hangot nem szóltak.

Aggódtak, mert a gyermekeik csak olyasmiket ettek, amiket korábban legfeljebb a díszpintyeknek szórtak a gazdáik.

Aggódtak, mert sem a lányfiú, sem a fiúlány nem tudott és nem akart megjavítani semmit. Ha elromlott valami, újat kértek helyette. Sms-ben.

Aggódtak, mert minél szivárványszínűbbek lettek a gyermekeik, annál halványabb lett a körvonaluk. Lassan nem látszottak ki a sok szín alól.

Aggódtak, hogy mi lesz a kisfiúlányból és a lánykisfiúból, ha ők már nem lesznek.

Így is haltak meg egy öregotthonban, aggódva.

A kisfiúlány és a lánykisfiú azóta is tüntet, harcol, felháborodik, jobbá akarják tenni a világot.

Esténként a szülői panelben átszámolják az alapjövedelmet, megölelik a vasalótársat, felteszik a szivárványszínű alvószemüveget, és arról álmodnak, hogy eljő az a kor, amikor majd a farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere.

Fogalmuk sincs, honnan van ez a kép, de mindketten ezt álmodják.