Biohacking

A „biohacking” vagy más néven a „csináld magad biológia”, bármennyire is futurisztikusan hangzik, már a jelen trendjei közé tartozik.

Kezdjük a hiányzó alapoktól

Viszonyunk a saját testünkkel fontos pont volt az életünkben, még akkor is, ha olyan felfogásban nőttünk fel, hogy a szellem, a lélek vagy az intellektus a legfontosabb. A testünkkel való kapcsolatunk még ebben az esetben is a mindennapjaink része. Beszélhetünk arról, hogy milyen frizurát vágatunk magunknak, hogy hogyan próbáljuk megőrizni az egészségünket, hogy épp milyen diétával vagy edzésmódszerrel kísérletezünk nyári strandformába hozni magunkat, de akár arról is, hogy génmanipulációval belenyúlunk az öregedési folyamatainkba. Merthogy ma már akár az utóbbit is megtehetjük.

A „biohacking” vagy más néven a „csináld magad biológia”, bármennyire is futurisztikusan hangzik, már a jelen trendjei közé tartozik, holott még egy általánosan elfogadott, egységes és pontos definícióval sem rendelkezik a kifejezés. Hogy pontosan mit is jelent a biohacking, azt valószínűleg minden érintett máshogy fogalmazná meg, ugyanis rendkívül széles skálán öleli fel a viszonyunkat a testünkkel. Szerencsére azonban vannak közös és fontos pontok a meghatározásokban, így kapunk egy kis fogódzkodót. E pontok közül az egyik legfontosabb, hogy a biohackerek elsődleges célja: fejleszteni a saját fizikai és kognitív képességüket, valamint kitolni az emberi test jelenleg ismert határait és korlátait, mindezeket pedig nem a hagyományos gyógyászati szerek segítségével kívánják elérni.

A fenti elv zászlaja alatt azonban egy elképesztően heterogén közeg gyűlt össze. Vannak, akiknek doktori címük van a biológia valamely területéről és vannak, akik kétes internetes hírek és videók alapján csapnak fel házi biohackernek, mindenféle előképzettség és kritikai gondolkodás nélkül. Furcsa mód azonban még az utóbbi sem biztos, hogy feltétlenül probléma, ugyanis a biohacking módszereknek színes a tárháza. Ezek között pedig számos teljesen ártalmatlan van, mint például az, hogy valaki méri és monitorozza az alvásminőségét, valamilyen diétával vagy léböjt-, esetleg tisztítókúrával igyekszik javítani a testminőségét és erősíteni a szervezetét, esetleg sok meditációval igyekszik csökkenteni a szervezet stresszreakcióit. A problémák ott kezdődnek, amikor a biohacking már oda jut, hogy egy fiatalabb egyén vérét ömlesztjük át a saját testünkbe, hogy ezzel gátoljuk az öregedésünket vagy hogy egy speciális anyagot (Chlorin e6) fecskendezünk be a szemünkbe, hogy éjjellátásunk legyen. Na, többek között ezek azok, amiket talán kevésbé célszerű doktori cím és rengeteg tapasztalat nélkül, netes cikkek alapján otthon kipróbálni. És ez még csak a jéghegy csúcsa.

Fluimucil Ábel után szabadon: De miért?

A definíciós, valamint a felhasználói skálához hasonlóan a motivációs skálája is rendkívül széles annak, hogy valaki miért vág bele a biohacking izgalmas, bár talán sokszor ijesztő világába. Sokaknak mindössze egyetlen cél lebeg a szemük előtt: csak jobban akarják érezni magukat a testükben. Jobban akarnak aludni, egészségesebben akarnak élni, többet akarnak kihozni az adottságaikból, valamint sokan itt találják meg a választ olyan egészségügyi problémájukra, melyre a hagyományos medicina nem tud megoldást kínálni vagy szimplán számukra nem elérhető az. Persze ebben a kategóriában is találhatunk elsőre hajmeresztőnek tűnő dolgokat, mint például az eredetileg teljesen színvakon született Neil Harbisson esetét, aki ma már a világ első hivatalos kiborgja, hála a koponyájába ültetett mechanikus szenzornak, amelynek segítségével konkrétan hallja a színeket. Ez, mondjuk, elég extrém, de azért a többség megáll ott, hogy kevesebb cukrot eszik, többet meditál és (remélhetőleg) szakmai cikkeket olvas a témában.

A lépcső következő fokához is talán még könnyű kapcsolódni. Sokan egész egyszerűen egészséges emberi ambícióból vágnak bele a „csináld magad biológia” valamely szeletébe, hogy úgy érezzék, a lehető legtöbbet hozzák ki a testük és elméjük által adott lehetőségekből. Ezen kategória gyakorlói sem öntenek még magukba fiatal vért vagy cserélik le a belső szerveiket mechanikus verzióra (merthogy ilyen is van), pusztán különböző fizikai gyakorlatokkal, fizikoterápiákkal, célzott meditációval, sok-sok fiziológiai méréssel vagy épp különböző étrendkiegészítő csodavitaminok sokaságával próbálnak operálni, alapvetően egészséges kereteken belül. Ezzel sincs igazából semmi probléma.

A gond ott kezdődik, amikor ez az ambíció átlépi a józanság határát, és olyan mélységeit próbálja megpiszkálni az emberi testnek vagy épp olyan célt akar elérni a határok kitolásával, amely felidézi Bábel tornyának árnyát. Erre jó példa, amikor egy kínai kutató belenyúlt egy emberi embrió genomszerkezetébe, aminek következményeként végeredményben egy elvileg teljesen HIV-vírus-rezisztens ikerpár született a világra, ám az eljárás etikai vitatottságát remekül jelzi, hogy az állítólagos siker ellenére a szakma kiközösítette az orvost, aki ezután még börtönbe is került.

A másik tipikus ambíció az örök élet üldözése, de minimum a várható életkor radikális növelése. Egyes biohacker influenszerek meggyőződéssel hangoztatják: nemsokára elérjük, hogy az emberek akár ezer évig is élhessenek, ehhez pedig nincs másra szükség, mint mechanikusan előállított szervekre, számtalan hormonszabályozó anyagra, csodavitaminokra, valamint a tudomány féktelen habzsolására. Arról pedig majd egy külön fórumon lehet vitatkozni, hogy vajon jót tenne-e az emberiség kollektív egészének, ha tényleg bejönne a vakmerő jóslat, és eljutnánk az öröklét lehetőségéhez.

Mindezek mellett, a teljes kép érdekében még két speciális motivációról kell szót ejteni. Az egyiket elég nehéz besorolni, de talán felcímkézhetjük úgy, hogy annak motivációja, hogy valaki a testét abszolút a saját ízlésére formálja, ledöntve mindennemű határt, de enyhe rosszmájúsággal hívhatjuk radikális kitűnni vágyásnak is. Talán ide tartozik például az ausztráliai Stelarc professzor, aki bár eredetileg is rendelkezett két jól működő füllel, úgy döntött, hogy szeretne egy harmadikat is, így ki is növesztett egyet gyorsan, méghozzá az alkarján. Természetesen Stelarc professzor munkásságában van egy jó nagy adag tiszta tudományos kíváncsiság is, de a végeredményt talán helyezze el mindenki magában a megfelelő fiókba.

Természetesen nem feledkezhetünk meg egy olyan speciális motivációról sem, ami ahogy életünk számos területén, úgy a biohacking esetében is rendkívül erősen jelen van. Ez pedig nem más, mint a valahova tartozás vágya. Számos egyén egész egyszerűen egy közösséget talált a „csináld magad biológia” szerelmeseiben, akik befogadják, bátorítják, valamint motiválják őt, miközben úgy tartják, mint szociális kötelékek. Sokak számára ez a valahova tartozás pedig épp elég erős motiváció, hogy elmerüljenek a téma mélységeiben. Valószínűleg azért nem ezek az emberek lesznek azok, akik vérátömlesztenek vagy fület növesztenek oda, ahol egyébként nem kellene fülnek lennie, csak azért, hogy lenyűgözzék az új barátaikat.

De miért beszélünk minderről?

Aki veszi a fáradságot, és elmerül a biohacking világában, az nagyon hamar egy elég keserű felfedezésre fog jutni. Ez pedig egész egyszerűen az, hogy mindaz, amit eddig laikus fejjel egy homályosan futurisztikus, utópisztikus (vagy épp disztópikus), sokáig még elérhetetlen dolognak gondoltunk, az valójában már a vaskos jelen. A biohacking döbbenetes tényei már megtörténtek vagy épp most is történnek a világban, így mindenképp el kell jutnunk legalább odáig, hogy magunkban állást foglalunk a kérdésben.

Alapvetően elmondható, hogy mint oly sok minden másnak, úgy a biohackingnek is az egyik acélos mozgatórugója a Szilikon-völgy, ahol nemcsak a tőke adott arra, hogy a helyi techmilliárdosok szabadon játszadozzanak a különböző genetikai és egyéb beavatkozásokkal, de az általános attitűd is egyfajta pragmatikus „mérnökgondolkodást” képvisel, miszerint ahogy az életben minden, úgy az ember is bütykölhető, javítható, továbbfejleszthető. Pontosan ezt a vonalat képviseli például az orosz származású, Szilikon-völgyi techmilliomos, Serge Faguet is, aki az utóbbi időkben több mint kétszázötvenezer dollárt (mai árfolyamon több mint 77 millió forint) költött biohackingre. Állítása szerint megérte, mert bár két számjegyűnyi tablettát kell bevennie reggel és este, de azóta nyugodtabb, egészségesebb és boldogabb. A célja pedig bevallottan ugyanaz, mint oly sok társának: a lehető legtovább kitolni a várható élettartamát.

Faguet mellett számos egyéb techóriás mozog ugyanezen a csapásvonalon, csak többségük titokban vagy csendben teszi ezt. Annak egyébként, hogy maga a Szilikon-völgy hogyan viszonyul a kérdéshez, jó példája, hogy a helybéli Biocourious szervezet egy komplett közösségi labort tart fenn, ahova bármilyen hobbikutató, biohacker bemehet, és munkálkodhat saját határainak lerombolásán. Aki tehát unja a saját küllemét, az nyugodtan ellátogathat ide, és az eszközök segítségével megpróbálhat Stelarc professzor után szabadon mondjuk egy extra orrot növeszteni a térdére.

Oké, de miért érint ez minket, a Szilikon-völgytől távol? Egyrészt azért, mert a biohacking már hazánkba is eljutott, méghozzá több fronton is. Egyrészről a magyar kutatók a saját szakterületükön sok helyen a világelitbe tartoznak a témában, másrészről például már könyv is jelent meg Legyél te is biohacker! címen, két magyar tollából. Igaz, a kötet a könnyedebb vonalon mozog, és inkább életmódbeli tanácsokkal próbálja ellátni a „csináld magad biológia” hazai szerelmeseit.

Fontos azonban, hogy minden esetleges rossz érzés és etikai kétely ellenére a terület világszerte dübörög, és megállíthatatlannak tűnik. Bár ma még komoly szankciók érték az első génmódosított ikerpár mögött álló kutatót, a folyamat hömpölyög tovább. A biohacking nemcsak hogy létezik, de olyan trendnek tűnik, amely fenekestül fel fogja forgatni az emberiség jövőjét. A kérdés csak az, hogy ez vajon az emberiség elkerülhetetlen jövője, amibe be kell szállni minél hamarabb, vagy pedig a természet törvényeinek olyan megsértése, amitől az egészséges lélek érdekében el kell határolódni. A két szélsőség között persze van köztes út is. Ahogy a biohackerek társasága is hihetetlenül heterogén, úgy a témára adott válaszreakciók is kénytelen-kelletlen azok lesznek. Az biztos azonban, hogy érdemes foglalkozni vele.