Demeter Szilárd: Jövőstratégia

Nagyon úgy tűnik, nagyszüleim életét fogom élni, már csak a tudást kell föléleszteni hozzá.

2018 nyarán – egyéves lett a kölök –  menekülő útvonalakat terveztem a belvárosi albérletből. Annyi pénzünk nem volt, hogy az agglomerációban keressünk házat. Mert ház kell, nem vitás, valószínűleg kevesebb van hátra nekem, mint amennyit eddig eléltem, elegem lett a tömbházakból, tömegszállásokból, a szomszédok vizslató tekinteteiből, én sem vagyok kíváncsi senki más magánéletére. Fogtam a térképet, és mivel a pestieknek Nyugat felé csavarodik a nyaka, keletre néztem. A Mátra, vagyis a Kékes hunyorítva hegynek tűnt.

Hegyi zsákfalu legyen, átmenő forgalom nélkül, ennyi volt a megfontolás, az se baj, ha gyümölcsösnyi telek jár vele. 

Nézzetek, fővárosi véreim, keletre. Annyi pénzért vettünk rendes falusi házat, nagy telekkel, melléképületekkel – víz, villany, gáz, optikai szálon vihargyors net  –, amennyiért Budapesten talpalatnyi helyet adnának hosszas alkudozások után. Így lett egy elöregedő zsákfalu zsákutcájának a végén hétvégi menedékünk  – gondoltuk még akkor, szusszanásnyi békelak, majd jól megírom itt a hátralévő műveket, szívtam tele a tüdőmet oxigéndús levegővel, gyümölcs- és egyéb fákat ültetek, együtt nőnek a gyerekkel, mindig akkorát esik róluk, amekkorát kell. 

Aztán beesett egy nagyobb munka, oda a liget, bár ahányszor csak tudtunk, kimenekültünk a hétköznapi tevés-vevésből. Amíg átjöttünk a mátrai szerpentinen, kisimultak az idegeink, a házunk kapujában állva már nem pöröltem az Urat, ő sem szólt hozzám, csöndes egyetértésben hallgatunk azóta is, néha felnézek rá, lenéz rám, minden elrendeztetett, ő tudja, én hiszem, ennyi elég is. 

A ledeszkázott kutat nézegetve azért eszünkbe jutott, hogy talán ki kellene tisztíttatni, napelem sem árthat a tetőre, mit lehessen tudni, mit hoz a mozgékony jövő.

És ez a félt jövő mára brutálisan elkezdődött. A járvány beindulásakor leköltöztettem a családot, innen járok munkába, ha nagyon muszáj, a végekről telefonnal, tablettel intézem a dolgaimat. Pihenésképpen sárkányt röptetünk a fiammal, elboronált, bevetett földek fölött repül, állunk gumicsizmával a rögvalóban.

Nagyon úgy tűnik, nagyszüleim életét fogom élni, már csak a tudást kell föléleszteni hozzá. Mert annak ott kell lennie a génjeimben, veszem szemügyre a házzal örökölt kerti szerszámokat, mindegyiknek tudom a nevét.

A Mátra Közép-Magyarország legmagasabb hegysége, melyen alul a sík Alföld terül el Szatmár, Nagyvárad, Temesvár, Kecskemét irányában s észak felé is másodrangú dombok, hegyek fekszenek jó távolig, okozza, hogy kivált dél felé már 300-400 m. magas fokokról korlátlan a látóhatár, s a gerinc magasabb pontjairól a liptószepességi hegyekre is nyílik kilátás.

Forrás: Turisták Lapja (1889)

Borítókép: Képeslapgyűjtemény – Vachott Sándor Városi Könyvtár