Kolumbán Juliska néni

Egy 102 éves asszony titka és egyéb történetek

Bármelyik hazai celeb, sőt, a legnagyobb tévécsatornák is elégedettek lennének azzal a nézettséggel, amit Kolumbán Juliska néni produkált. A 102 éves, bardóci asszonyról szóló Facebook videó pár nap alatt átlépte a milliós megtekintést. 

A koronavírus-járvány egyik ritka áldása, hogy sokaknak megadta azt a szabadidőt, amit régen dédelgetett tervek megvalósítására fordíthattak. Így volt ezzel a Deák András, Szőcs Szilárd és felesége, Szőcs Edit alkotta trió is, akik idén áprilisban indították el Erdővidék nevű Facebook oldalukat. A teljesen civil, önszerveződő oldal célja az, hogy minél több emberrel megismertessék Erdővidéket, ezt a romániai, Kovászna megyében fekvő, nagyjából 30.000-es lélekszámú, szinte színmagyar területet. A két férfi eredetileg esküvői filmek készítésével foglalkozik, azonban az elmúlt pár hónapban ők sem dolgozhattak. Helyette elkezdték leforgatni az Erdővidék 100 arca portréfilmeket, amelyek mindegyike már bőven százezres megtekintés fölött van. A váratlan sikerről az egyik készítőt, Szőcs Szilárdot kérdeztük. 

– Ennél szebb indulást szinte elképzelni sem lehet. Ön szerint mi lehet a kiugró nézettség oka?

– Mi is meglepődtünk azon, hogy ennyire gyorsan ilyen sok emberhez eljutottak a videóink. Nyilván nem lehet kiszámítani, hogy mit kap fel az internet, de törekedtünk arra, hogy a tőlünk telhető legjobb minőségben hozzuk létre az anyagokat. Mivel Deák Andrással esküvőkön filmezünk, így a technikai, szakmai feltételek adottak voltak, a feleségem pedig a szövegeket gondozza. Értéket szeretnénk átadni, és valószínűleg ezt a nézők is érzékelik. Valamint szerintem kellett az is, hogy sikerült olyan idős embereket megszólaltatni, akiknek a bölcsessége, élettapasztalata sokakat megérint. 

–Őket hallgatva az ember szinte elszégyelli magát, hogy mi, modern emberek milyen dolgok miatt vagyunk képesek panaszkodni, aggódni. Hogyan találtak rájuk? 

– Ismerősök, barátok ajánlása nyomán kerestük meg őket. Bár az Erdővidék 100 arca sorozatban nemcsak idős embereket szeretnénk bemutatni, őket akartuk minél előbb megszólaltatni, hogy még átadhassák azokat a titkokat, amiket tudnak. Azt, hogy a számunkra szinte felfoghatatlanul nehéz életkörülmények ellenére miként maradtak ilyen kitartóak és életvidámak. Idővel majd szeretnénk fiatalabbakról is forgatni, helyi mesterembereket, zenészeket, művészeket is felkeresni. 

– Eddig négy videót láthattunk a sorozatból, mindegyik nagyon nézett volt, de a Kolumbán Juliska néniről szóló film már lassan a másfél milliós megtekintésnél jár. Neki mi a titka?

– Az egyik ok, hogy 102 éves és még mindig kiváló szellemi állapotban és korához képest remek fizikai kondícióban van, például még mindig gondozza a kertjét. Azért ez nagyon ritka, ez mindenképpen különlegessé teszi őt. Az első világháború végén született, átélt számos rendszerváltást, elnyomó és felszabadító hatalmakat, kisebbségi létet. Ha ez nem volna elég, a magánélete sem volt könnyű, a férje révén négy örökbefogadott gyereke lett, és ő is szült még négyet, azaz nyolc gyerekről kellett gondoskodnia. Őt a nagyon mély hit segítette át az élet nehézségein, amiből bőven kijutott neki. Ahogy Juliska néni mondja:

Ember a Földön nem tud adni esőt sem, nem tud adni semmit. Ő neveli meg a terményt, mindent a Jó Atya, Ő neveli meg... Bízni kell és hinni kell, hogy az van. Az létezett és létezik.

Erdővidék-Kolumbán Juliska néni
Kolumbán Juliska néniFotó: Erdővidék

– A filmben az látszik, hogy a nehézségek ellenére mindvégig megőrizte derűjét, ahogy ma mondanánk, pozitív gondolkodását. Ez sokaknak segíthet most, akik a járvány miatt veszteségekkel szembesültek. 

– Igen, szerintem ez is az egyik oka annak, hogy ilyen sikeres lett a róla szóló videó. Olyan egyszerű, mindenki számára érthető, viszont nagyon fontos életbölcsességeket mond, amiket mi is hasznosíthatunk az életünkben. Ráadásul példát is mutat, szorgalmával, értékrendjével, jó kedélyével. A kemény élethelyzetei ellenére nem volt ideje depressziósnak lenni, ettől egyrészt megvédte az istenhite, másrészt hogy mindig valamivel foglalkozott, valamit dolgozott. 

A dolog van a fejemben állandóan, hogy menjek dolgozni. Hogy üljek én a fenekemen, ha megvénültem, akkor is? Valamit kell csinálni.

– A többi szereplő is igazán értékes gondolatokat oszt meg a nézőkkel, élvezet őket nézni, hallgatni, remélem, hogy hamarosan újabb videók érkeznek majd. Miket várhatunk a közeljövőben?

– Természetesen folytatjuk ezt a sorozatot, de még számtalan más témát is tervezünk. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy bemutassuk Erdővidék szépségeit, hagyományait a nagyvilágnak. Hetente szeretnénk egy-egy videót közzétenni, hiszen annyi, sokak számára ismeretlen természeti, épített és emberi kincsünk van. 

Beliczay László-A felújítás elõtt álló XVI. században épült Kálnoky kastély a Kovászna megyei Miklósváron, 2014. június 17-én.
A felújítás elõtt álló XVI. században épült Kálnoky kastély a Kovászna megyei Miklósváron, 2014. június 17-én.Fotó: Beliczay László

Fotó: Erdővidék
Galéria

Ajánló | Film

A nagy sikerű Hazajáró sorozat három része is foglalkozik Erdővidékkel. Az első a fehér karácsonyt mutatja be Bardócszéken, a második Miklósvárszék településeit ismerteti meg a nézőkkel, a harmadik pedig a Baróti-hegységbe kalauzolja őket. 

Fotó: youtube.com

Erdővidék