Elhunyt Kő Pál Kossuth-díjas szobrász

A nemzet művészére emlékezünk. Életének nyolcvanadik évében távozott.

Tizenegynéhány éves lehettem, amikor szüleimmel valahogy Mohács környékére keveredtünk, s mint afféle értelmiségi famíliának, fontos dolgaink közé tartozott, hogy az akkor egy-két éves történelmi emlékhelyet megnézzük. Hogy pontosan milyen előzetest kaptam a szoborparkról, azt nem tudom, de arra emlékszem, hogy apám hosszan magyarázott az évfordulóról – 1976-ban volt 450 esztendeje annak, hogy Szulejmán megsemmisítette a magyar hadakat –, a húszezer mártírról és persze arról is, hogy az ő emlékükre valami egészen különös, sosem látott monumentumot alkotott egy fiatal magyar szobrász.

Megrázó volt. Letaglózó és szörnyűséges. Fejfák, keresztek, kopjafák, de valahogy mind olyan, mint egy-egy élőhalott, csontváz, amely indulni akar ebből a tömegsírból, mert mennie kellene, mert dolga van, mert várják odahaza. Ám nem mozdulhat. Ide szögezte szpáhi dárda, janicsár bárd, török ágyúgolyó, egy rettenetes ütközet tragédiája, egy fél évezred kínja és keserve. Az a park, azok a szobrok, azok a fából, csontból, fém dirib-darabból összerótt jelek ma is a megnyomorított világ jelképei számomra.

S, ha most, negyven év távlatából végigpillantok Kő Pál műveinek során, újra azokat a fejfákat látom számtalan művében. A Szent András-szobor, a budavári Kolduskapu, a Aba Sámuel különös büsztje, Podmaniczky Frigyes szobra, mind annak a hajdani parknak a késői utódai. Kőből, bronzból, lemezből, fából, mindegy miféle anyagból, királyokról, hőseinkről, szentjeinkről, szerelmeinkről, mindegy miféle tárgyban mindig újra és újra eleven erő szorul Kő Pál szobraiba. Szakadozott valóság, kiteljesedő álomvilág, népmesei motívumkincs, egyéni mitológia, egy kivételes alkotó nagyszerű életműve.

Az alkotás „egy kicsit olyan, mint a gyermekvárás. Áldott állapotban vagy, és 9 hónapig várod-várod a gyermek születését. Én ugyanígy várom egy szobor születését” – nyilatkozta 75. születésnapján a Hevesi Híreknek, s ebből a vajúdás-vallomásból kicsit talán megérthetjük, miért lehetnek annyira egyediek, alkotásai

Kő Pál halála éppen olyan letaglózó, mint amilyen megrázóak szobrai.

Nyugodjon békében!