Emlékművet a koronavírusnak?
Még egy éve sem tart a koronavírus-járvány, máris számos irodalmi alkotás született róla. Egyesek azonban emlékművet követelnek a vírussal szembeni helytállásnak. Vajon megvalósul?
Korábbi járványok emléke
Nyilvánvalóan nem a Covid–19 az első járvány, amivel az emberiségnek szembe kell néznie. A történelem nagy pandémiái ráadásul olykor még súlyosabbak is voltak, mint a koronavírus, így érdekes lehet megvizsgálni, hogy a történelem hogyan állított emlékművet ezeknek a kegyetlen betegségeknek. Ha egy kicsit utánanézünk, kiderül, hogy a bubópestisnek, a kolerának, a spanyolnáthának, az AIDS-nek, de még a SARS-nak is állítottak emlékművet, mégha ezen helyek száma elenyésző a háborúknak, politikai rezsimeknek és a más nagy tragédiáknak szentelt emlékművek számához képest.
Az első, Justinianus-pestisjárvány után a fekete halál még több mint egy évezreden át kísértette az emberiséget. Ennek elsősorban festők műalkotásai állítanak emléket (Szent Rókus kultuszát például számos festmény örökíti meg, melyeken a Google készségesen végig is vezet minket). A festmények mellett megannyi templom is épült kifejezetten a pestis hatására, mint például a velencei Il’Redentore („A megváltó”) templom, melynek megépítését az 1575–77-es velencei pestisjárvány idején rendelték el. A templomokon túl persze konkrét emlékművet is emeltek ezen betegség áldozatainak – ilyen a bécsi pestisoszlop is.
A pestisről talán nem túlzás azt állítani, hogy az emberiség egyik legnagyobb ellensége volt több mint ezer éven át. Ennek fényében nem is csoda, hogy sokkal több műalkotás és szobor örökíti meg a hozzá köthető tragédiákat, mint a többi járványét.
A kolerának nagyon kevés emlékhelyet emeltek, ezek közül talán az egyetlen figyelemreméltó a sheffield-i koleraemlékmű. Az 1918-as spanyolnáthában elhunytaknak viszont igazán illett volna legalább egy emlékfalat emelni, hiszen az emberiség történetének egyik legsúlyosabb járványáról beszélünk – egyes becslések szerint körülbelül százmillió halottal (a becsléseknek nagyon nagy a kilengése: 21 és százmillió közöttiek). Ez járvány csak kis arányban jelenik meg a kor művészetében sem. Ez vélhetően két dolognak köszönhető: egyrészt éppen a járvány kitörésekor ért véget az első világháború, melynek utóhatásai még évekig okoztak fegyveres harcokat az átalakuló országokban (Szovjetunió, Magyarország, Németország, Törökország stb.), a másik ok pedig az lehet, hogy a legjobban sújtott térségek a fejlett világon kívül estek. Ugyan Európában sokan belehaltak a járványba (2-2,3 millióan), ám a halálozások nagy részét elfedték a háború utóhatásai. A legjobban sújtott térségek a Távol-Keleten voltak, például Indiában, ahol körülbelül 12-17 millióan hunytak el, valamint a mai Indonéziában, ahol másfél millióan haltak bele a járványba. Mindezek ellenére viszont, ha beírjuk a Google keresőjébe, hogy „spanish flu memorial”, akkor emlékhelyek helyett csak cikkeket találunk, amelyek azt firtatják, hogy miért nem állítottak a spanyolnáthának semmiféle emlékművet.
Na és a koronavírus?
A koronavírust semmiképp sem fenyegeti az, ami a spanyolnáthával történt – biztosan nem fog a feledés homályába merülni. A spanyolnáthával a kor emberei sem igen foglalkoztak, ez viszont a Covid–19-re a legkevésbé sem igaz. Miközben lényegesen kevesebben haltak eddig bele, mint a spanyolnátha első évébe (bár egyik járvány kapcsán sem tudjuk biztosan a halálesetek számát), addig a közvélemény kora tavasz óta mással sincs elfoglalva, mint a koronavírussal. A járvány, a korlátozások és a lezárások, a halálesetek mind rányomták a bélyegüket a társadalmunkra, amit biztosan nem fogunk könnyen elfelejteni.
Ennek fényében fontos lehet lassan elkezdeni azon töprengeni, hogy miként nézzen majd ki egy Covid-emlékmű, ha egyszer véget ér a járvány. A The Atlantic össze is szedett néhány érdekes elképzelést, amelyek mind egyedi szempontból közelítik meg a pandémiát.
Refik Anadol Studio: Emlékbolygó
Az első megközelítés a járvány terjedése során elkövetett hibákra hívná fel a figyelmet – elsősorban a hiányos adatgyűjtésre. Refik Anadol szerint „arra kell ráirányítani a figyelmet, hogy mit is csinálhattunk volna jobban a Covid alatt. Jobban kellett volna jelenteni, és egy nagy adatarchívumot kellett volna létrehozni.” Anadol műemlékének központi eleme tehát az adat lenne, hiszen elmondása szerint egy járvány narratívája ezekben rejlik. Az adatok azonban nagyon heterogének voltak, és a sok dezinformáció is akadályozta azok rendes gyűjtését – ez a kudarc ihlette Anadol ötletét is, aki szeretné láthatóvá tenni a vírus terjedését a világ körül, egy monumentális, LED-izzókkal telerakosgatott földgömbbel. A földgömb hat méter átmérőjű lenne, és egy lassan forgó talapzaton állna. A LED-fények a föld felett „lebegnének”, amik egy-egy gócpontot szemléltetnének és akkor villannának fel, ha a járvány elérte a gócpontot (majd ki is aludnának, ha sikerült azt megfékezni).
Az alkotás mérete egyben szemléltetné, hogy milyen kicsik is vagyunk mi ehhez a járványhoz képest.
Rael San Fratello: 29CuCV–19
Ronald Rael egy egészen más szemszögből közelítené meg a Covidnak állított emlékművet: a járvány hatására az emberek elveszítik az érzékelésüket: a betegek elveszítik a szaglásukat és az ízérzékelésüket, a karantén hatására pedig elveszítjük az embertársainkkal való fizikai kontaktusunkat. Rael tehát az érzékelés, azon belül is az érintés felől közelítené meg a járványnak szánt emlékművet. Egy olyan emlékfalat emelne, melynek kitüremkedései a fal megérintésére késztetnék a látogatót. A fal ráadásul rézből lenne, ami egyrészt szimbolikusan antivirális, másrészt pedig az összetapogatott részek nem is zöldülnének el úgy, mint ahogy azt a rézszobrok is teszik a szabadban. Ez az összetartozás élményét szemléltetné – minél többen érintik meg a falat, azon része kevésbé fog elzöldülni.
Rael viszont az emlékfalat meglehetősen klisésnek gondolja. Ötletnek ugyan nem rossz, de szeretné sokkal személyesebbé tenni az emlékművet. Nagy álma, hogy a Földön mindenkihez eljuttasson egy kis réztalizmánt, egy kis amorf tárgyat, ami kényelmes a kéznek, és az érintés hatására változtatja a formáját – ami így mindenki kezében más formát venne fel. Rael szerint ez azért fontos, mert a járvány minden embert személyesen is érintett. A kis réztárgyak világszintű disztribúciója viszont egy logisztikai rémálom lenne. Raelék számára így ez még egyelőre csak álom marad, azonban a felvetése rendkívül érdekes.
Sekou Cooke: Ellenemlékmű
Végül, de nem utolsósorban pedig tekintsük át Sekou Cooke egészen egyedi megközelítését. Cooke nagyban merít a nyári Black Lives Matter-tüntetések szobordöntögető szellemiségéből, hiszen ő maga sem szereti az emlékműveket.
Cooke szerint az emberek még húsz-harminc év múlva is érezni fogják a Covid hatását – még bele is halhatnak sokan, így Cooke úgy gondolja, hogy bármikor is emelnénk egy emlékművet, az nem ragadná meg kellőképpen a járvány hatását, hanem annak csak egy pillanatnyi állapotát. Cooke szerint tehát fölösleges azon gondolkodni, hogy miként is nézne ki egy Covid-emlékmű: „Ahelyett, hogy egy Covid-emlékművet terveznénk, akár alapjaiban is megkérdőjelezhetjük az emlékművek természetét.”
Cooke a BLM szobordöntései mellett az úgynevezett hip-hop építészetből merít, melynek lényege nem maga a végtermék (az épület), hanem a folyamat, amelynek során az épület felépült. Az ő sajátos koronavírus-emlékműve az emlékmű-ellenességet vegyíti a hip-hop építészet spontán, közösségelvű megközelítésével.
Cooke ellenemlékművei már meglévő szobrok és emlékművek köré épülnének. A projekt Lee-tábornok szobránál kezdődne (amit a sok graffiti már így is átfestett), mely köré állványokat emelnének. Az állványokat a helyi közösség tagjai dekorálnák ki a saját koronavírus-emlékeikkel, így a műalkotást végül maga a közösség hozza létre, a saját élményei alapján.
GIF (LEE TÁBORNOK)
A projekt aztán vírusszerűen terjedne tovább, és egyre több emlékműnél tűnnének fel az állványok – Cooke a Lincoln-emlékművet és a Time Square-t is megcélozná (utóbbi szerinte a kapitalizmus szimbóluma).
Cooke megközelítése bizonyára nagyon megosztó lesz. Az emlékmű-ellenesség sokaknak jogosan nem fog tetszeni, viszont szép az a gondolat, hogy az emlékművet a helyi közösségnek kell felépítenie és kidekorálnia.
Borítókép: Koronavírus tematikájú fotókat vetítenek a teheráni Azadi (Szabadság) tér szobrára 2020. március 31-én.
