Ha feje tetejére áll a világ, akkor mi megtanulunk kézen járni
A Petőfi Irodalmi Múzeum, körül csoportosuló intézményhálózat eredményeiről, a felgyorsított digitális átállásról és a magyar kultúra erejéről nyilatkozott az Origonak Demeter Szilárd, mint a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a PIM főigazgatója.
A főigazgató az Origónak elmondta, hogy a PIM-et és társintézményeit rendkívül kellemetlenül érintette a járvány. „El lehet képzelni: mint amikor full gázzal megy az ember, és valaki hirtelen behúzza a kéziféket.” Az irodalmi múzeumban két kiállítás is elkészült, azonban „egy kiállítás látogató nélkül olyan, mint a könyv olvasó nélkül – szép, de értelmetlen” – fogalmazott. A múzeumban tehát átütemezték, amit át lehetett és korábbra hozták az amúgy is tervezett virtuális bummot. „Napi 24 órában gyártjuk a tartalmakat, online platformokat építünk, emellett adatokat szolgáltatunk a minisztériumoknak, adminisztrálunk, újratervezünk, stratégiákat gyártunk. Napok alatt átálltunk távmunkára, az informatikusaink heroikus munkát végeztek, nekik köszönhetően teljes értékű otthoni tevékenységet tudunk végezni. Ez ilyen: ha feje tetejére áll a világ, akkor mi megtanulunk kézen járni.”
A részletekkel kapcsolatban elmondta: „Rohamtempóban létrehoztuk a Digitális Bölcsészeti Központot, amire elkülönítettem egy több tízmilliós keretet. Magyarország egyik legjobb digitális bölcsészének, Bánki Zsoltnak a koordinálásával felállt egy összközgyűjteményi csapat, összehangolják az informatikai fejlesztéseket. Ők a jövő deszantosai, próbáljuk utolérni a ránk szakadt virtuális valóságot.”
Demeter Szilárd arra is felhívta a figyelmet, hogy minden válság egyben lehetőség is. „A kijárási korlátozás jó lehetőséget biztosít arra, hogy minőségi tartalmakkal célozzuk meg a magyarokat. Most kiderül, mennyire versenyképes a magyar kultúra a globális álomgyár professzionális marketinggépezetével szemben. Más közgyűjteményi kollégákkal beszélgetve azt kell mondanom, hogy jól állunk. Lehet, hogy Szent Istvánnak nem volt fénykardja, de mégiscsak a mi hősünk.”
A nehéz helyzetbe kerültek könyvkiadók zenei fesztiválok művészek, kivált az előadóművészek kormányzati megsegítésének lehetőségeivel kapcsolatban a miniszteri biztos két irányt vázolt fel:
„Az egyik, ami adja magát, a hangoskönyv. A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) keretén belül összeállítottunk egy kortárs irodalmi remekművek-listát. A héten igyekszünk elindítani a szerzői és kiadói jogok megszerzése kapcsán a folyamatokat, hogy jogszerűen tudjuk egy nyílt pályázat keretében meghirdetni színészek számára az otthoni fölmondás lehetőségét. Egy rendesebb hangoskönyv felvétele átlag 20 munkaóra, ezért nettó 200 ezer forintot fogunk fizetni az adott művésznek. Azért ennyit, mert a keretünk véges, és minél több művésznek szeretnénk lehetőséget biztosítani.”
A másik program a zenészeket célozza. Az elképzelés szerint az EMMI kulturális államtitkárságával, az MTVA-val és az A38 Hajóval közösen pályázatot hirdet a PIM és a Petőfi Irodalmi Ügynökség otthon készülő zenei és társművészeti produkciók számára. A programra Demeter Szilárd 50 millió forintot tudott elkülöníteni, de vélhetően Fekete Péter államtitkár úr is hozzá tud tenni ugyanennyit. Az MTVA pedig a Petőfi TV infrastruktúráját és műsoridejének egy részét ajánlotta fel. A pályázatokat szakmai zsűri bírálja majd el.
A főigazgató hozzátette: „Mindkét programnál előnyt élveznek azok az előadóművészek, akik gyesen, gyeden vannak, vagy legkevesebb két gyermeket nevelnek. Ez egyébként minden általunk indított programra érvényes szempont.”
Az előadóművészek mellett az írókról sem feledkezik meg a könyvszakma fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Elmondása szerint április 11-én, a magyar költészet napján indul a regionális lapok mellékleteként már évek óta működő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet gyűjtőportálja. „Ide is átcsoportosítottam egy méretesebb honoráriumkeretet, gyorsított ügymenetben fizetünk a napi frissítésű közlésekért egységesen 25 ezer forintot. Ez is egy folyamatos és nyílt pályázat, a szerkesztők naponta bírálnak, teszik közzé a beérkező pályaműveket. Egy szerző többször is pályázhat, de a logika itt is ugyanaz, mint amit az előbb már jeleztem: azért a szabott honoráriumkeret, hogy minél több írónak segíthessünk.”
A támogatási rendszerrel kapcsolatban végül azt is megemlítette, hogy a könyvkiadók megsegítésére is összeraktak egy nagyobb csomagot, de ahhoz már nem elegendőek a PIM-PIÜ forrásai, ezért annak kapcsán kormányzati döntésre vár.
A főigazgató azt is megemlítette, hogy komolyabb együttműködést szeretne kiépíteni a nagyobb közgyűjteményekkel. Elmondta, hogy a lapunk, a hajónapló.ma gyűjtőportálként igyekszik a közzétett digitális tartalomegyüttest megmutatni, ám sokszor nehézségekbe ütközik.
„A leghasznosabb az lenne, ha egy nagy közgyűjteményként, konszenzuális dramaturgia szerint, egymást erősítő módon tennénk közzé a digitális kulturális örökséget, de ehhez mentalitásváltásra van szükségünk. El kell fogadnunk, hogy nincs több közgyűjtemény, hanem csak egyetlen nagy közgyűjtemény létezik, ami a magyar nemzet tulajdona. Mi a különböző intézményekben ennek a közös kultúrkincsnek csak gondozói vagyunk. Én ezt már hónapok óta mondogatom, a főigazgató kollégák helyeslően bólogatnak, majd mindenki visszamegy a maga végvárába, kapu le, zászló kitűzve. Valahol megértem őket, a politika hátországából érkező zöldfülű főigazgatóként nem mondhatom meg a közgyűjteményi lófőknek, hogy merre van az előre. Úgyhogy inkább próbálom érdekeltté tenni őket az együttműködésben. Ezért hoztuk létre a Digitális Bölcsészeti Központot.”
Az együttműködés, sőt tulajdonképpen a vesztegzárhoz kötődő széleskörű kulturális tartalomkínálattal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Olyan produkciókat szeretnék látni, olvasni, hallani, amelyek engem is lekötnek, a képernyő előtt tartanak. A mentálhigiénénk szempontjából ránk fér egy kis minőségi kikapcsolódás.” Végül leszögezte: „átalakult a vélelmezett kultúrharc, visszatértünk a „szekértábor” eredeti, illyésgyulai gondolatához: most a magyar kulturális szcéna egy szekértábor, ami a nemzetet védi, a nemzeti kultúrát erősíti. A tágabb értelemben vett kultúra a mi immunrendszerünk.”
A cikk forrása az Origon jelent meg Az öncélú művészkedésnek nem most van itt az ideje címmel.
Borítókép: Origo
