Itt a koronavírus-vakcina fejlesztési terve
Gábor Bálint | 2020.09.18. | Aktuális

Itt a koronavírus-vakcina fejlesztési terve

A betegeknek és a tudományban kételkedőknek is üzen a két gyógyszergyártó cég.

Úgy tűnik, aprócska reménysugár pislákol a koronavírus-alagút végén, ahogy a vakcina-verseny két éllovasa, a Moderna és a Pfizer is meghajoltak a társadalmi nyomás előtt, és mind a ketten nyilvánosságra hozták a koronavírus elleni védőoltás fejlesztésének kutatási terveit. A gyógyszercégek prognózisa szerint jövő év közepére lesz elérhető a védőoltás, bár eleinte csak korlátozott számban. A kutatások nyilvánosságra hozatala több szempontból is fontos lépés lehet, hiszen egyrészt örömmel fogadunk minden olyan információt, ami a járvány végét jövendöli, valamint a hír az emberek tudományba vetett hitét is segíthet visszaállítani.

Az ütemtervek

A két gyógyszercég most készül belevágni a tömeges tesztelésbe, amelynek során fejenként 30.000 és 44.000 emberen próbálják ki a kísérleti védőoltást. A kutatási tervek szerint a két cég idén év végére, illetve a következő év elejére tudja majd megmondani, hogy hatásos-e a vakcina. Addig sem lesz majd teljes a csönd a két vállalat körül, hiszen ígéreteik szerint minden fontosabb részeredményről igyekeznek tájékoztatni a publikumot. A Moderna által kiadott ütemtervben a vállalat december végére ígért részletesebb eredményeket az első kísérleti fázisról, majd később a sajtónak már novembert mondtak. Kérdés, hogy ezek az adatok mennyire lesznek megbízhatóak. A Pfizer ugyan nem árulta el, hogy mikorra tervezik befejezni a kísérleteket, de az ügyvezető igazgató reméli, hogy már októberben választ adhat erre a kérdésre.

Nem csak az ütemterveket mutatták be ország-világnak, de a kísérletek részletes menetét is ismertették. Gyógyszeripari berkekben nagyon ritka az ilyen magas fokú transzparencia, hiszen ilyen adatokat általában csak akkor közölnek a cégek, ha már elvégezték a kísérleteket és konkrét eredményekkel tudnak előállni. Lehet, hogy a két gyógyszercég ezzel egy trendet is elindított. A világon ugyanis még további hét vállalatot bíztak meg hivatalosan azzal, hogy vakcinákat gyártson, melyből egy már jelezte, hamarosan ők is (az AstraZeneca) felfedik a kutatási terveiket. Emellett további két vállalat közölte, hogy a közeljövőben ők is több információval fognak szolgálnia Covid-vakcinával kapcsolatban.

Megrendült bizalom

Az Egyesült Államokban a koronavírus lassan politikai kérdéssé válik, és sajnos az összeesküvés-elméletek sem kerülték el a járványt. Az emberek úgy érzik, hogy tavasszal mindenki túlreagálta a kialakult helyzetet, ami sokak szerint közel sem olyan súlyos, hogy emiatt fenekestül felforgassuk az életünket. Az emberek bizalma megrendült mind a médiában, mind a politikában, és a gyógyszeriparban is. A két cég azért döntött a kísérleteik nyilvánosságra hozatala mellett, mert remélik, hogy el tudják nyerni azon emberek bizalmát, akik esetleg nem lennének hajlandóak beoltatni magukat. 

A gyógyszergyárak ezzel nem csak az amerikai covid-szkeptikusoknak üzennek (bár valószínűleg nekik csak ez volt a céljuk), hanem minden tudomány-szkeptikus embernek a földön. A lépéssel ugyanis nem csak a védőoltások beadása felé próbálják terelni az embereket, hanem a tudományos gondolkodás felé is. Az emberiség tudományba vetett hite az elmúlt években jelentősen megrendült, amely a járvány alatt csak még jobban kidomborodott, a Moderna és a Pfizer pedig most tűzoszlopként mutatja az utat, hogyan is kell megbirkóznunk ezzel a problémával.

Fotó: unplash
Kapcsolódó cikkek

A kísérletekről röviden

A tömeges tesztelések szakasza az utolsó pont, mielőtt piacra dobhatják a cégek a védőoltásokat. A tesztelések során a tesztalanyok felét placeboval oltják be, ők lesznek a kontrollcsoport. A Moderna és a Pfizer is kettőször adja be ugyan azt az oltást az alanyoknak, mert úgy néz ki, hogy csak ezután alakul ki a megfelelő számú antitest. Ha az oltások 74-77%-ban sikeresnek bizonyulnak, akkor a cégek a való életben is elkezdik az oltások beadását, először a veszélyeztetettebb csoportok körében. A beoltott tesztalanyokat persze mindvégig szoros megfigyelés alatt tartják esetleges kellemetlen mellékhatások után kutatva, és készek azonnal lefújni a kísérleteket, ha valami súlyos melléktünetet találnak.