Kerekesszékesek Gördülő Tánccsoportja

Tánc, közösség, előre nézés. Sárai Rita vidám, pozitív energiái a telefonon keresztül is érezhetőek voltak a beszélgetésünk alatt. A Gördülő Tánccsoport egyik alapítója 29 évesen veszítette el a járóképességét ám két év lelki vívódás után a ritmus és az ebből fakadó harmónia vette át a főszerepet az életében.

– Hogyan alakult a tánccsoport?

– 1999. május 14.-én alakultunk. Egy rehabilitációs tábor záróestjén merült fel az ötlet, ahol a táborok utolsó estéjéhez méltón mi is buliztunk, nevetgéltünk és kerekesszékben táncoltunk a magunk módján. A táborszervezők tudtak arról, hogy külföldön már létezik kerekesszékes tánc, amiből versenyeket is rendeznek. Ők buzdítottak minket, hogy Magyarországon is kéne hasonlót csinálni, ami Nyugat-Európában már teljesen rutinszerűen működik. De hát előttünk ugye nem volt példa, itthon mi voltunk az elsők és akkoriban még Youtube sem volt, ahonnan könnyen és gyorsan tájékozódhattunk volna. Így videokazettákról néztünk táncokat, amiknél viszont egy egészséges profi táncos és egy kerekesszékes táncolt együtt. Azóta egyébként interneten rengeteg ilyen felvételt lehet találni. Mi is így kezdtünk táncolni, de hamar kiderült, hogy ez nem működik. Egy egészséges tánccsoport két tagját lökték be közénk, de igazándiból ők se tudtak velünk mit kezdeni, mi se velük, csak néztük egymást, mint macska meg az egér. Így nem lett belőle semmi, de akkor úgy éreztük, hogy ha már elkezdtük, akkor ne hagyjuk abba.

– Ki kezdte el végül betanítani nektek a táncokat?

– Én a balesetem előtt tanítottam koreográfiákat és úgy voltam vele, hogy egy próbát ez is megérne. Megkerestem a régi anyagaimat, az összefirkált koreográfiákat, kazettás magnón hallgattam a számokat és gyakorlatilag átültettem az akkori koreográfiákat kerekesszékre, az alakzatokat, a mozdulatokat meghagyva.

– Átlagemberként nehéz elképzelni, hogy kerekesszékkel akár táncolni is lehet. Már csak azért is, mert a ti tánccsoportotokban majdnem mindenki baleseti sérülés miatt kényszerült kerekesszékbe, és az ember úgy gondolná, hogy ettől mindenki magába zuhan. Ez a ti esetetekben egyáltalán nem így van, csupa életöröm, amit előadtok.

– A tánccsoportot azért hoztuk létre, mert azt a gondolatot szerettük volna elterjeszteni, miszerint egyáltalán nincs vége az életnek attól, hogy valaki kerekesszékbe kényszerül. Lehet, hogy vannak fizikai korlátaink, de azt lehet tágítani és lehet teljes életet élni. Ezt így gondoljuk mindannyian, akik a tánccsoportba járunk. Ennek a gondolatnak az érvényességét bizonyítja az is, hogy most már több olyan tevékenységünk, programunk is van, ami nem csak a tánc, a fellépések.

– Mik ezek?

– A Gördülő óra egy kulturális programsorozatunk, a Gördülő élménynapok pedig a fizikai aktivitásra, közös mozgásra, kirándulásra ösztönző programunk. Mondhatnám úgy is, hogy ezeken a saját szervezésű alkalmakon szerzünk nagyon sok új barátot. Hétköznapi emberek jönnek, megismerkednek velünk és sokan ráébrednek, hogy nem elkülönült, elszeparált csoport vagyunk, lehet és sokszor talán érdemes is velünk találkozni. A Gördülő Show a táncműsorunk címe, mellyel az egész országot körbeturnéztuk már.

– Milyen táncok szerepeltek a repertoárotokban?

– Nagyon színes repertoárunk volt a 20 év alatt, szinte minden táncstílusba belekóstoltunk - kánkán, rock and roll, néptánc stb.

– Eredeti szakmád óvónő és mesélted, hogy tartotok érzékenyítő foglalkozásokat kisgyermekeknek is. Mik a tapasztalatok?

– Sokszor távolságtartást, elfordulást tapasztalunk, ami minden bizonnyal az ismeretlenségből fakad. Az emberek hajlamosak megijedni valamitől, ami a megszokottól, az átlagostól eltérő. A gyermekek reakciója is hasonló. Elsőre riadalmat szokott tükrözni, de ez nagyjából 2-3 perc után átvált és csüngenek rajtunk. Azt gondolom ennek is, mint minden emberi kapcsolatnak az az alapja, hogy oda-vissza meg kell legyen a kölcsönös nyitottság. Amennyiben a mi részünkről azt tapasztalják nem sajnálattal fordulunk önmagunkhoz, hanem ugyan úgy tekintünk magunkra is mint bárki másra, akkor az elszigetelő gátak nagyon hamar leomlanak.

– A járványhelyzet titeket is elszigetelt a világtól. Milyen új célok fogalmazódtak meg benned ebben az időszakban?

– Ez az év minden szempontból a kihívások éve. A járvány is egy speciális és váratlan helyzet, de a tánccsoportunk tagjai közül is voltak, akiket elvesztettünk az elmúlt időben. Úgy látom, hogy most az újratervezés ideje van.  Céljaim között szerepel és talán most jött el az ideje, hogy magam is rekreációs táborokat szervezzek, hogy esélyt és támaszt adhassak olyan embereknek, akik újonnan kerülnek ebbe a megváltozott élethelyzetbe. Ahogy én kaptam egykoron.