Mivel szemben áll a Kontra?

Zöldmezős beruházásként indult a Kontra. Az újszerű, merész hangvételű folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk.

– Jól megragadható karaktere van az új médiumnak, nem is könnyű beilleszteni a magyar sajtóvilágba.

– Ez cél is volt. Van egy rossz felfogás a magyar médiában: „Olyat akarunk, mint…" Mi direkt úgy indultunk neki, hogy ez nem valamely már létező felület másolata. A Kontra inkább tekinthető blognak, mint bármi másnak.

– Hol lesz a helye az új lapnak a jobboldali médiapalettán?

– Vannak lapok, amelyekhez hasonló a hangütésünk, de azért többé-kevésbé minden más oldal hírportálként működik. A Kontra vállaltan nem hírportál. Akik ide írnak, nem beszámolnak, hanem kommentálják az eseményeket. Persze a világ jelenségeit mások is értelmezik, magyarázzák, és főleg a balliberális médiumok közben azt hazudják, hogy híreket közölnek. A hosszabb, tartalmasabb, kifejtősebb elemzéseink a Mélyfúrás rovatba kerülnek, a gyakran szatirikus, gúnyos vélemények a Firka rovatban találhatók. Amikor indultunk, volt egy krónikaszerű, gyorsreagálású felületünk, amely az amerikai választás történéseire reflektált. Ezt folytatni fogjuk, de megint csak nem hírközlésre, hanem kommentárok közlésére használjuk. Ha van valami, amire tudunk gyors reakciót adni, itt fogjuk közzétenni. Az írott tartalmakon kívül külön rovatot kaptak a podcastok és a videók.

– Ezt az irányt a havilapok, folyóiratok szokták művelni.

– A folyóiratok azért lassabban emészthető tartalmakat közölnek. Nálunk is vannak persze ilyenek, de a folyóiratoknál alacsonyabb absztrakciós szinten – legalábbis az esetek többségében. Ugyancsak újdonság, hogy nem a szakmából válogattunk munkatársakat. Szerzőink a privát – vagy, mondjuk azt: „civil“ – szférából jönnek, olyanok írnak ide, akik nem dolgoztak sem a sajtóban, sem a politikában. Ezért a hangvételben van valami meglepő frissesség.

– Ha szétnézünk az oldalon, azt látjuk, hogy a témák között vezet a politika.

– A témák alapvetően közéletiek. Nem szorosan politikaiak. Arról akarunk beszélni, hogy hogyan alakul a közélet, milyen kulturális hatások érik a magyar társadalmat. Szeretnénk a napi politikai spektrumnál kicsit szélesebb kitekintést adni. Utána akarunk menni olyan témáknak, amikkel a napi politika nem foglalkozik, de ugyanakkor mégis érdekes, fontos, tartalmas. Persze nem tudományos értekezéseket vagy végtelenre nyúló folyóiratcikkeket akarunk közölni, hanem olyan tartalmakat, amit az olvasó könnyen megtalálhat és könnyedén elolvashat, meghallgathat, megnézhet.

– Szembetűnő, milyen erősen fókuszba emeltétek az amerikai elnökválasztás kérdését. Miért tartottátok ezt ilyen fontosnak?

– Úgy döntöttünk, ezzel kezd a Kontra, jó apropó volt az induláshoz. Várható volt, hogy az idei nem lesz egyszerű választás. Trump már a kezdet kezdetén azzal vádolta ellenfelét, hogy csalásra készül, a demokratáknak pedig volt egy önleleplező elszólása, amely szerint felépítették a világtörténelem legnagyobb választásicsalás-rendszerét. Szóval messziről látszott, hogy nagy cirkusz fogja övezni a választást. Több államban kell újraszámlálni a szavazatokat, perek indultak, elképesztő esetek derültek ki, olyanok, amelyekről azt gondoltuk, hogy előfordulhatnak Észak-Koreában vagy Lukasenka Fehéroroszországában, de nem Amerikában. Az Egyesült Államok nagyon nehéz időszakon megy keresztül. A folyamat, aminek tanúi vagyunk, sötét árnyékot vet az USA-ra, akárhogy végződik is a választás.

– Most úgy tűnik, hogy az elmúlt években zajló konfliktusok – a szobordöntések, a BLM-aktivitások, az LMBTQ-kampányok, de talán még a #metoo mozgalmak is – tulajdonképpen előrehozott választási kampányelemek voltak.  Elképzelhető, hogy hirtelen véget érnek az amerikai csatározások?

– Igen, ha megszűnnek a tüntetések és fosztogatások, akkor igen, ez volt a demokraták hosszú kampánya. De az is lehet, hogy Biden már nem tudja megfékezni az ultrabalos tömeget, amit szabadjára engedett, és folytatódnak az összecsapások. És végül még az is elképzelhető, hogy mégis csak Trump fog nyerni, és akkor új erőre kapnak a megmozdulások. Azt már látjuk, hogy a két jelölt tábora között nem túl nagy a különbség. Akár így, akár úgy, lesz az Egyesült Államokban bő hetvenmillió nagyon dühös ember, akik szörnyen csalódottak lesznek. Kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni.

– Hihetetlenül polarizálódott az amerikai – és nem csak az amerikai – közélet. Minek köszönhető ez? Miért csúsztunk ennyire a szélsőségek felé?

– Én nem aggódom emiatt. A politika ilyen. Az embereknek van véleménye, vitatkoznak, akár üvöltöznek is egymással. Negyven évig azt szoktuk meg, hogy a politikai témákat kerülni kell. Abnormálisnak tartjuk, hogy a szemben álló felek így küzdjenek egymással. Amerikában nem példátlan, hogy agresszív kampány keretében vetélkednek a jelöltek. „Minden idők legdurvább kampánya“ mindig az, amelyikben éppen benne vagyunk. Az Egyesült Államokban már a XIX. században is nagyon durva kampányok voltak. A vita a szabadság velejárója, minket negyven évig szoktattak le erről a szabadságról.

– Ez igaz, de azért még nem is olyan nagyon régen a nagy pártok, például a masszív európai demokráciákban, majdnem mindenben egyetértettek. Stabil rendszerekben kicsiny kérdésekről vitatkoztak: adókulcsokról, sebességkorlátozásokról és óvodai fejkvótákról… Mi változott azóta?  

– Valójában Európa országaiban ma is hasonló a helyzet. Amit érzékelünk, az az amerikai viták hullámverése. A német politika egyébként nagyon jó példa, mert Németország végső soron továbbra is egy megszállt ország. Ott nem is túl elevenek a politikai viták. Ez a helyzet nem azt tükrözi, hogy szabadok lennének a viszonyok. Az nem így nézne ki. Amikor felbukkant a migráció kérdése Németországban, azt a vitát elfojtották, mert egyébként nem biztos, hogy a fősodratú politika pártjára álltak volna az emberek. Németországban a Bertelsmann konglomerátumé a média túlnyomó része, vezetői rendszeresen reggeliznek együtt a kancellár asszonnyal. Ez persze arrafelé nem ad okot aggodalomra. Ellenvélemény nehezen válik nyilvánossá. És persze törvények is korlátozzák a szólásszabadságot.  Hasonló viszonyok vannak, mondjuk, Franciaországban, Angliában. A nyugati országokban meghatározó befolyása van az uralkodó elit által irányított médiának, a kulturális hegemónia átkerült a baloldalhoz, így aztán nincs tere a lényeget érintő vitáknak, illetve csak azokon a határokon belül, amelyeket ők kijelölnek. A bevándorlásról, az LMBTQ-jelenségről valódi vitát nem lehet folytatni, mert azokat, akik vitatkoznának, kiszorítják a szélre. Marginális páriákkal meg, ugye, nem kell foglalkozni. Az európai renitens államokat – minket, akik felszabadultunk a kommunista uralom alól – azért nézik rossz szemmel, mert mi elég nyíltan vállaljuk a véleményünket. A vélemény egyenes vállalása pedig a nyugati „ne szólj szám“, a minden húsba vágó ügyet a szőnyeg alá söprő udvariasság felől nézve bunkóság. Az USA-ban Trump hatalomra kerülése jelentette a kilépést ebből a rendszerből, és most az a veszély fenyeget, hogy a nagy pénz, nagy tech, nagy állam szövetsége – az a koalíció, ami Bident hatalomra segítette – ismét véget vet a politikai vitáknak.

– Milyen lesz ránk nézve ez a bideni világ?

– Biztosak lehetünk benne, hogy lesznek elvárásaik azoknak, akik hatalomba segítették. Egyfelől az ultrabalos utcai csoportoknak, amelyek az évek óta zajló hisztériakampányokkal támogatták a demokratákat. Hogy mennyire kell kiszolgálnia őket, mennyire tudja lekenyerezni őket, vagy éppen ezek kényszerítik rá Biden elnököt, hogy valósítsa meg a radikális baloldal programját, ezt ma még nem lehet tudni. A másik támogatói csoport a nagytőke. Mindkét jelölt mögött állnak tőkések, de Trump mögött a patrióta tőke, a kisebb, nemzeti, tőkeszegény cégek, Biden mögött a globális nagytőke áll. A Microsoft, a Facebook, a Google és a többi óriás súlyos pénzekkel támogatta Biden kampányát. Gondolom, előbb-utóbb benyújtják a számlát.

– Úgy látod, hogy Biden hatalomra jutása nyomán felerősödhet például nálunk is az a vita, amit az amerikai ultrabaloldal gerjeszt? 

– Hogyne! Számíthatunk arra, hogy nagyobb pénzekkel, komolyabb háttérrel fognak fellépni céljaik érdekében.

– A kultúrharc mellett lehetnek itt érdekei Biden másik támogatói körének, a multinacionális tőkének is?

– Igen, de ezt már korábban is láthattuk. Én nem tekintem tragédiának a változást, bár nyilván nekünk jobb, ha Trump marad. Vele kölcsönösen jó kapcsolataink vannak. De az elnök személyétől és a mögötte álló lobbiérdekek céljaitól függetlenül Amerikának és Magyarországnak élénk kereskedelmi kapcsolatai, erős katonai szövetsége van. Ezek nem fognak változni. Túl fogjuk élni a Biden-érát, igaz, nehezebb pályán kell helytállnunk.

– Összefügg az amerikai helyzettel az éppen most kiéleződött európai konfliktuscsomag?

– Az a vita, ami az Egyesült Államokban meghatározza a frontvonalakat, Európában is megjelenik. Nem véletlenül bontakozott ki súlyos ellentét az európai szuverenisták és a brüsszeli globalisták között. Kicsit leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a visegrádi országcsoport ugyanazt a harcot vívja, mint az amerikai farmerek, munkások, középosztálybeliek, azaz Trump szavazói. A kulturális témákban és a gazdaságpolitikai kérdésekben velük állunk egy platformon.

– Gondolom, a Kontra is valahol itt keresi olvasótáborát. Hogyan fogjátok megtalálni a közönségeteket?

– Az biztos, hogy nem a globalista elit és a „woke“ óriások nézőpontját fogjuk közvetíteni. Közvetítik azt elegen. A Kontra feltétlenül egy szuverenista jobboldali pozíciót képvisel, amely pozíció nemcsak pártokon túli, de úgy tűnik, paradox módon globális jelenség is. Tartalommal lehet megszólítani a közönséget, még akkor is, ha a közösségi média nyilvánvalóan nem lesz a barátunk. Biztos nem mindenkinek lesz ez a kedvence, de nem aggódom. A tartalom kiválasztja a közönséget, a közönség kiválasztja a tartalmat.