Térey János hazáról, Trianonról
Éppen egy esztendeje, június 3-án hunyt el Térey János, s mivel lapunk az első világháborút lezáró békediktátum századik évfordulójára készülve magyar alkotóktól kért személyes élményeket, gondolatokat arról, hogy mit jelent számukra a trianoni tragédia, arra kértük Harmath Artemiszt, az író özvegyét, segítsen összeválogatni pár mondatot: hogyan vélekedett Térey János a szülőföldről és Trianonról.
Lokális dimenziók
Térey a Jeremiás avagy Isten hidege című drámája kapcsán 2013-ban beszélt a trianoni béke által ketté vágott szűkebb hazájáról a Magyar Narancs újságírójának, Vári Györgynek:
"Szülőföldem, a hajdani Hajdú vármegye furcsa módon jót is köszönhetett az ország szétaprításának, míg Bihar a trianoni trauma abszolút vesztese volt. Elég csak az egyik legintenzívebben fejlődő és kulturálódó, színmagyar nagyváros, Nagyvárad odaátra kerülésére gondolni. Hogy ezt világosan lássuk: Csonka-Bihar lett az egyetlen olyan vármegye, amelynek nem volt városa egyetlenegy sem. Berettyóújfalu csak később fejlődött várossá: amikor Konrád György ott töltötte a gyermekkorát, még aligha volt az. Én a Hajdúság szülötte vagyok; Bihar világa földtanilag, arculatilag és társadalmilag is más, csak közigazgatási okból lettünk egy megyévé, Bihart én kívülről nézem. A Hajdúságban létezik egy homokbuckás erdőség, Erdőspusztáknak hívják. Külsőre mintha valahol az Őrségben lenne a Vadása-tó környékén. A debrecenieken kívül alig ismeri valaki, nekem viszont első és meghatározó tájélményem. Volt egy szőlőnk, később málnaföldünk a halápi erdő szélén, a román határ közelében. Nagyon erősen rögzült bennem, hogy valamiért soha nem mentünk át Romániába, a Partiumba, pedig semmit sem kellett volna külön tenni ezért, elég lett volna egyszer nem leszállni a vonatról. Nem tettük meg soha, nem is tudom, miért. Apámmal nehéz volt utazni, talán úgy volt vele, hogy ő már járt ott, Váradon mintha barátnője is lett volna legényemberként. Hogy anyám járt-e ott valaha, abban nem vagyok biztos. Apám alighanem nem kockáztatott, járta csak a saját szűk köreit, mint arrafelé az emberek általában. Nem hiszem, hogy a miénknél sokkal brutálisabb román diktatúrától tartott volna, Rákosi alatt volt katona, ’56-ban meg nemzetőr. Borzongatóan hideg táj, mondom, miközben nagyon szeretem. Éppen ezért állítom, hogy a sajátjaim nem közéleti versek, sokkal inkább tájversek, amelyekben megjelenik a történelem eróziójának nyoma. A haza földrajzi fogalom is, legyenek pillanatnyi lakói bármilyenek.”
„Nagyon fontos tézise az új könyvemnek, hogy ezek a világok és ezek az emberek elpusztíthatatlanok. Vegyük például Budapestet, amely eddig minden ostroma során elesett, és még mindig a helyén áll. Szemben Berlinnel vagy Varsóval nem cserélődött ki az épületállomány háromnegyede. Budapest 1945 után is főnixként támadt föl, Debrecennek még a címerében is a főnix szerepel. Erőt ad, különösen alkotóként, hogy most épp egy rosszkedvű ország rosszkedvű fővárosában élünk, bizonyos területeken mégis erős szellemi pezsgést érzékelek. Ennek a városnak aránylag fiatal kora ellenére is volt mit elherdálnia a dualizmustól kapott örökségéből, és volt mit újjáépítenie. Romjai, föltámadásai mindig erről az örökségről tanúskodnak. De nem csak Pesttel van így, a Fürdőhely, futtában című, a kötetben is szereplő verset például a Balaton déli partja, Fonyód-Bélatelep magasztos leépülése íratta. Tragikum és megőrzés, megörökítés kettőse, ezek érdekelnek elsősorban. Ezért és nem másért foglalkoztatnak a katasztrófák, most éppen a vulkánkitörések. Egyik fő törekvésem húszéves korom óta az emlékállítás volt: az engem érdeklő alakokról mindig tudni akartam, hová jártak és mit fogyasztottak – ahol mi most ülünk, az a hajdani Víg Agglegény vendéglő, Babitsnak volt itt az eljegyzési vacsorája –, melyik templomban keresztelték őket. Utóbbi nekem azért is fontos, mert bár templomban engem leginkább ünnepekkor látni, a kálvinizmus számomra mégis megtartó közösség és kulturális hátország. Az ízlés alkalmankénti szigorúságát, puritanizmusát és az írás – egy általam napi rendszerességgel gyakorolt, teljesen irracionális tevékenység – spirituális támogatását jelenti. A líra József Attila számára logika, de hétköznapi ember szemében a szépírás, valljuk be, logikailag bajosan megokolható tevékenység; nehéz belátnia, tulajdonképpen mi értelme, pláne haszna lehet bármiféle transzcendens elemnek. Akárhogy is, a művészet iránti érdeklődésemnek mindig marad egy amolyan lokális dimenziója. A képzeletem is ilyen, először a helyek rendeződnek be a fejemben akkor is, ha drámát írok, aztán népesülnek karakterekkel. És bár izgat a környezetem, mégsem vagyok kisrealista szerző.”
Trianoni Hamlet
Trianon kérdését egészen különös módon ragadta meg Térey a Káli holtak című regényében. A történet főszereplője egy 28 éves színész, aki a képzeletbeli Füst Milán budapesti színház tagja. A fiatal Hamletet alakítja, amely 1918–1920 között játszódik „az összmagyarságot sújtó veszteség egyik reprezentatív helyén”, Kolozsváron. A készülő regényről így nyilatkozott a Helikonnak 2017-ben:
„Színházközelben maradunk még mindig, mert egy Hamlettel kapcsolatos történetet hallottunk tőled a legutóbbi kolozsvári felolvasásodon. A Hamlet-előadásoknak ráadásul Janovics Jenő színházában volt egy külön története, ezért nagyon is releváns a Kolozsvár–Hamlet összekapcsolás. Hogy találtál rá egy részben Kolozsváron játszódó regény témájára, honnan jött az ötlet?
Menet közben tudtam meg a Janovics-történetet, hogy 1919-ben egy megcsonkított Hamlettel búcsúzik a színház épületétől a magyar társulat, majd 1941-ben, Janovics távollétében a Hamlettel tér vissza az épületbe a társulat, a Hamlet-történetet a magyarságra vonatkoztatva. Ezt utólag az elkezdett munkám megerősítéseként éltem meg. Egyébként nem az erdélyi sajátosságokra összpontosít a regényem. Az egyetemes magyarság sorsának egyik jelképét látom Kolozsvárban. Egyébként láttam mindig is, csak nem fogalmaztam meg a magam számára.
Epizódszerepe lesz Kolozsvárnak a regényedben, vagy főszerepe?
Múlt októberben Kolozsváron még csak gondolkodtam azon, amit aztán megírtam, és megjelent az áprilisi Székelyföldben. Ez az a bizonyos részlet, amikor megszületik a rendező agyában a „trianoni Hamlet”-koncepció, és a figura, az én regénybeli hősöm ezzel a szereppel lesz híres, erre kap Jászai Mari-díjat. De ez még nem a miáltalunk ismert, átpolitizált Jászai-díj, hanem valódi szakmai kuratórium osztja. Nem sokkal később szerepet kap a Saul fiában, ott egy náci tisztet kell játszania, aki jelen van az emblematikus kisfiú halálakor, de nem ő a gyilkos. Jelen vagy egyéb menthetetlen helyzetekben is, és nem sokkal később elvállal egy szerepet egy tévésorozatban, egy manapság annyira népszerű inváziós horrorban. A színészem első meghasonlása a Saul fia, és csak a második a zombiapokalipszis. Mindenesetre annyit látok, vagy látni vélek, hogy az előadás, az a bizonyos „trianoni Hamlet” el is jut Kolozsvárra. Lehet, hogy technikai akadály miatt lemondják, de egyszer mindenképp eljut. Azért sétáltam fel ma helyszínelni a Fellegvárra, hogy jobban lássam az egészet madártávlatból – onnan jól látszik a Magyar Színház.”
Megnyerő ötlet vagy eszelős provokáció
Végül ide idézünk egy rövid részletet A Hamlet, nekem címen megjelent Bárka online cikkből, ahol Térey, regénybeli hőse, a Hamlet szerepét is eljátszó fiatal színész története kapcsán így beszél a maga Hamlet-értelmezéséről:
„Hamlet számomra a határhelyzet embere, a fordulaté és az alkonyé. Az ő összeomlása „a korszak” –bármilyen korszak – beomlása is, hiszen halála után megszálló hadsereg érkezik a hazájába. Sokszor hivatkozik ez a regény Goethére. A Wilhelm Meister elemzésében sem a transzcendens távlat, sem a közösségi cél nem válik elkerülhetetlenül azonossá a személyes lényeggel. Sőt e kettő, a Hamletre szabott sors és a személyiség összeütközésbe is kerül. Hamlet nem született cselekvésre.
Alkalmatlan, folyton ki akarna bújni, de mert képtelen rá, lehetetlen helyzetekben viselkedik lehetetlenül. A Sulyok-rendezésben nem ilyen: alkalmatlan ugyan, de nem feminin. Csak eleinte habozó, és igenis van elgondolása a közösségről. Ráadásul itt jelen van a prófétáló Ady, az ő jóslata Erdélyről és az ő privát tragédiája, utolsó mohikán mivolta. A Káli holtakban Hamlet „konzervatív, egészséges fiatal, aki hisz a család egységében, az adott szó hatalmában, a barátságban, a szerelemben és Istenben. Művelt és világlátott fiatalember, aki elsőnek fogja föl, hogy a Monarchiának vége, és Erdély a magyarság számára elvész.” Igen, direkt értelemben a Hamlet egyetlen sora sem beszél Trianonról, vagyis mindent a szcenikának és a színészi játéknak kell láthatóvá tennie. A Hamlet mint az ezeréves királyság megrendítő bukása? Mint a magyar varázsbirodalom tragikus vége? Micsoda őrültség… Úgy tapasztalom, ez az elgondolás vagy elsőre megnyer valakit, vagy eszelős provokációnak veszi, és dühöng rajta. A Sulyok-féle elképzelésben a Hamlet impériumváltozása Trianonra vonatkoztatható, és fordítva, Trianon tragédiája is rámásolható a Hamletre. Fortinbras pedig románul veszi át a széthullott országot, mert miként is máshogyan?"
