Túl sokat kotlunk a Facebookon
Frohnen: Mi lesz velünk a járvány után?
Valódi és hamis közösségek küzdelméről, értékek és indulatok viaskodásáról írt tartalmas esszét Bruce P. Frohnen, amerikai egyetemi tanár, konzervatív író, gondolkodó. Az ohiói jogászprofesszor a Real Clear Policy hasábjain megjelent cikkében két veszélyes folyamatot kapcsolt össze: arra figyelmeztet, hogy a járvány elleni védekezés okán elrendelt karantén csökkenti a természetes közösségek jelentőségét életünkben, miközben a hamis kapcsolatok indokolatlanul nagy jelentőségre tesznek szert.
Az amerikai konzervatív mentalitás erősen épít a szabadság eszményére, elsősorban az egyéni szabadságra. A mindenkori kormánynak ebben a szemléletben az a legfontosabb feladata, hogy megvédje az egyén szabadságát. Az amerikai konzervativizmus másik pillére a helyi közösségekre támaszkodik. Ha nagyobb probléma üti fel a fejét, ami nemcsak az egyént, hanem a közösséget is érinti, akkor a leghatékonyabb védekezés és válaszlépés a kis, lokális közösségektől érkezhet. Frohnen azt is kiemeli, hogy ezek a valós közösségek igazi emberi kapcsolatokon és bizalmon alapulnak. A közös élettérből és a személyes érintkezésből fakadó élmények bizalmat alakítanak ki az emberek között és erre a bizalomra építve segítik át egymást a nehéz helyzeteken.
Ilyen helyzet a koronavírus járvány, amikor a legfontosabb feladatunk az lehet, hogy segítsük azokat, akikkel amúgy is megosztjuk életünk kisebb-nagyobb kérdéseit – családtagokat, szomszédokat, munkatársakat, vagy egyházközségünk, de akár golfklubunk tagjait.
Ugyanakkor Frohnen rossz szemmel néz a koronavírus miatt bevezetett kijárási korlátozásokra, mert ezek erősen erodálják a lokális közösségeket. Nem állítja persze, hogy fel kéne oldani a kijárási korlátozásokat. (Noha vannak olyan ultra-konzervatív hangok az Egyesül Államokban, akik – például egy tüntetésen – azt hirdetik, inkább meghalnának, minthogy ne mehessenek el a fodrászukhoz, Frohnen józan belátással tekint a járványra.) Ő csak azt szögezi le: mindenki legyen segítségére a közvetlen környezetének, hiszen végső soron a kormányzat is az emberi közösség és együttműködés széles formája, az élet megszervezésének fontos szintje. Így a kormányzati intézkedéseket is el kell fogadnunk, meg kell azokban látnunk a közösség-megtartó erőt.
Ezzel együtt azonban szerzőnk arra is rámutat, hogy a közvetlen emberi kapcsolatok hiánya miatt keletkező űrt bizonyos hamis közösségek töltik be. Ezek szerinte már egy ideje életünk részét képezik elsősorban a közösségi médiában és az egyetemi kampuszokon. (Fontos megemlíteni, hogy az Egyesült Államokban az egyetemek ma már igazi liberális fellegvárakká váltak, így Frohnen itt igazából a liberális identitásközösségeket tekinti hamis közösségeknek.)
Okfejtése szerint a hamis közösségek attól hamisak, hogy igazi emberi kapcsolatok helyett csak a közös félelemre, közös sértődöttségre és az épp aktuális ellenségkép gyűlöletére építenek. A pszeudo-közösségeket nem az egyéni gondolatok tartják össze, még kevésbé az életfeladatok megoldása során kialakuló alkotó, teremtő együttműködés, hanem pusztán a közös negáció, valamiféle kollektív tagadás, ami természetesen nem tűri meg az kritikus, kételkedő gondolatok. Az ilyen közösségekben az embernek fel kell adnia egyéni gondolkodását és így végül az egyéniségét is: felolvad a jelszavakat ismételgető tömeggel. Ráadásul, folytatja szerzőnk, a hamis közösségeknek megvan az a csapdája, hogy miközben megfosztják tagjaikat a személyiségünktől, megadják a ’valahova tartozás’ érzését. Minden tag csak egy tégla a falban.
Mivel manapság kénytelenek vagyunk elkerülni a személyes érintkezést, nem marad más emberi kapcsolatunk, mint a közösségi média, ám Frohnen szerint észre kell vennünk, hogy itt is csak hamis közösséget találhatunk. Amint lehet, térjünk vissza a valódi emberi kapcsolatokon alapuló lokális közösségünkbe, javasolja az amerikai gondolkodó, és ha állításaiban nagyon erős amerikai zamatot érezhetünk is, végkövetkeztetésével nyugodtan egyetérthetünk.
A cikk forrása a Real Clear Policy-n jelent meg Coronavirus and Our False Communities címmel.
