Ütős felvételek a fiatal fotóriportertől

Végh László akár évekig is dolgozik egy-egy témán és sosem számolja azt, hogy anyagilag megtérül-e egy projekt vagy sem. Örömmel végzi a munkát, hiszen egyrészt érdekli, másrészt kiszakítja a napi, illetve heti körforgásból.

– Hogyan lett fotográfus?

– Arra konkrétan emlékszem, hogy a kezembe akadt a Fotó Mozaik magazin. A lapban szerepelt Kovalovszky Daninak a Szandzsák népe nevű fekete-fehér sorozata, amit Pécsi József ösztöndíj keretén belül készített. Nagyon megtetszettek a fotók, hosszasan nézegettem őket. A következő lapszámban Gárdi Balázs, Dezső Tamás, Benkő Imre képeivel találkoztam és akkor már világossá vált, hogy fotóriporter szeretnék lenni.

– Ön tagja a Pictorial Collective-nek. Mi köti össze a csapatot?

– A Pictorial Collective valójában egy kis szakmai műhely. Mindannyian máshogy fogalmazzuk meg a képi világunkat, de egységesen gondolkodunk a fotográfiáról. Mindig beszélünk a saját, illetve a többiek anyagairól is, közösen ötletelünk, motiváljuk egymást. Sőt arról is beszélgetünk, hogy egy-egy témát hogyan lehetne jobban kivitelezni.

– Mit tapasztal, mennyire érdeklődik a média a csoport tagjainak munkái iránt?

– Érdeklődésben nincs hiány. Ha közülünk valaki elismerésben részesül vagy közös kiállításon veszünk részt, akkor a média részéről mindig van megkeresés.

– Kit tart a példaképének?

– Dezső Tamás és Gárdi Balázs munkái mindig is nagy hatással voltak rám, ugyanúgy mint Kovalovszky Dani, Benkő Imre, Stiller Ákos, Móricz-Sabján Simon és Bácsi Robert alkotásai. Ott van még Brent Stirton, Sebastiao Salgado, Josef Koudelka és sorolhatnám még tovább a neveket. A mai napig az egyik kedvenc albumom Dezső Tamásnak a Notes for an Epilogue albuma. Egyszerűen megunhatatlan számomra.

– Munkáját több szakmai díjjal is elismerték. Melyikre a legbüszkébb?

– 2015-ben egy elég nívós amerikai pályázaton, a Picture of the Year Internationalon (POYi) első helyezést értem el a Feature Picture Story – Newspaper kategóriában. A sikert tovább tetézte, hogy a II., és III. helyezést is magyar fotóriporterek hozták el.

– Mennyire térül meg egy-egy témába fektetett munka?

– Nem szoktam utána számolgatni, de idővel biztosan megtérül. Alapból is a hosszú távú projektek iránt érdeklődöm, évekig foglalkoztat egy-egy téma. Nem számolom az anyagiakat, egyszerűen azért csinálom a munkát mert érdekel, kikapcsol, kiszakít a napi, heti rohanásból. Nem mellesleg új helyekre is eljuthatok, új élményekkel és persze fényképekkel is gazdagodom.

Szerencsére itthon sincs hiány fotográfiai ösztöndíjakban. így bátran lehet pályázni. Ha viszont nem jön össze, akkor is valahogy megteremtem a fényképezés lehetőségeit.

– Hogyan tud dolgozni a jelenlegi helyzetben?

– A vírus terjedése után nem jártam riportokra, a portréfotózás is mellőzve lett. Egyébként ekkor csináltam meg életem első címlapfotóját Kovács András Péterről a Magyar Hangnak, Facetimeon keresztül örökítettem meg őt. Persze mindannyian láttuk, hogy milyen anyagok vannak külföldön és valahol bennem is ott motoszkált folyamatosan, hogy valamit kellene csinálni és a Pictorial tagjaival is rengeteget beszéltünk erről.

Amibe belekezdtem, azt abbahagytam, mert túl erőltetettnek éreztem. Viszont jöttek újabb ötletek, hosszú távú projektek, melyeket meg kellene valósítani.

– Milyen témán dolgozik jelenleg?

– Igazság szerint majdnem egy hónapig fel sem emeltem a gépemet és hogy őszinte legyen, nem is hiányzott annyira. Kellett ez a kis szünet, egy kicsit belassultam. Ez az elmélkedős időszak azonban új ötleteket is adott.

A digitális technika miatt teljesen háttérbe szorult az analóg fotózás egészen eddig nem is nagyon foglalkoztam vele. Viszont a napokban vettem egy filmes középformátumú gépet, mert az egyik leendő témámat majd ezzel szeretném megörökíteni.