Az Index visszatér

Valamikor az ország legjobb online felülete volt: friss, érdekes, tartalmas, szellemes és okos. Lassan átalakult. 

Észre sem vettük araszolgatását egy furcsa, idegen és nem szerethető világ felé, csak amikor kis szünet, mondjuk, néhány hét nyaralás után ismét oda kattintottunk, akkor döbbentünk meg: egy szenzációhajhász ideológiai brosúrát nyitott meg a böngésző. Most, hogy óriási felhajtás, botrány és csatazaj után megint megváltozott, gyanakodva nézegetjük felületeit: mi lesz az Indexből? Lehet, hogy újra megjelent egy igényes közéleti napilap a magyar sajtópalettán?

Csúszós lejtőn

Hetek teltek el azóta, hogy az Index körül kirobbant, majd nyugvópontra jutott a nagyszabású médiabotrány, amelynek egyik következménye a ma már szintén megnyitható Telex, másik eredménye pedig az újra olvashatóvá változott Index lett. A felmondott szerkesztőség vitte magával mindazt, ami a weboldalt az utóbbi években jellemezte, az újraalakított kollektíva pedig elkezdte visszaépíteni az Index eredeti arcát vagy valami ahhoz hasonlót.

A két lap szétválása a történet rövidsége ellenére is tele van meglepetésekkel. Én például döbbent csodálkozással böngészem a Telex unalmas és szegényes felületeit. Pedig az impresszum szerint vagy ötven zsurnaliszta veri a klaviatúrát nap nap után, hogy érdekes, tartalmas, igényes cikkekkel lássák el olvasóikat.

Ehelyett azonban a régi Index hagyományait folytató kombattáns propagandát olvashatunk. Tényfeltárás helyett agitációt, információk helyett tendenciózus hírválogatást, érvek helyett impulzív odamondogatást tartalmaz a lap. A közelmúltban érdekes interjú jelent meg a hajdani Index népszerű szerzőjével, Tóta W. Árpáddal. A publicista némi bűntudattal mesélt arról, hogy „a hirtelen, brutális és tisztán indulati minősítésekkel az akkori Indexnél elfogadhatóvá tettük azt, hogy nem kell érvelni, és nem kell helyet hagyni az ellenvéleménynek, hanem oda lehet vágni, hogy hülye vagy, anélkül, hogy levezetnénk” . Ez a nyegle nagyképűség a kétezres években még talán eredetinek tűnt, érdekesnek, újszerűnek, sőt talán kicsit bátornak is tetszett, de valójában csúszós lejtőre lökte a lapot.

Persze – a sajtót szorongató kényszereket ismerve – tudok én megértő lenni… egy határig. Mert jó, hogy verseny folyik az olvasók figyelméért, de van olyan figyelem, amit már nem érdemes kiszolgálni. Szerintem. A régi Index és az új Telex szerint azonban minden másodperc számít, amit az olvasó a felületen tölt, s ezért kötésig bele kell állni a linkversenybe.

Hogy a 2000-es évek vége, a 2010-es évek eleje óta olyan vetélytársak jelentek meg a médiatérben, amelyekkel gyakorlatilag nem lehet, erkölcsi szempontból pedig nem is szabad versenyezni, azt nem vették észre a kiadók és a tulajdonosok. Így a legtöbb online felület a nem szerkesztett, nem kontrollált, nem hiteles, viszont végtelen (ál)hírfolyammal rendelkező és viharos indulatok hullámain lovagló közösségi médiumok nyomába eredt.

A sajtótörténet legnagyobb tévedése

Ha a neves publicista szavaira most újra rápillantunk, fel fog tűnni, hogy, amit ő és újságírótársai akkoriban képviseltek, az pontosan az volt, ami elárasztotta és azóta is fojtogatja a közbeszédet: a tények nélküli minősítések, az irracionális indulatok, a szélsőségekre kihegyezett figyelem, a botrányokra fókuszált objektív.

Nem sok kellett ahhoz, hogy a média után a nyilvánosság magányos aktorai: bloggerek, politikusok, aktivisták, közszereplők is eltanulják az új kommunikációs technikát. S emiatt a kritikus sajtó kritikátlanul ugrott rá mindenre, ami a közhangulat felheccelésére alkalmas volt vagy egy picit is alkalmasabbnak látszott, mint a nyilvánosságot éppen uraló téma. A kattintásverseny élén a hajdani Index állt, de mellé felsorakozott sok ellenzéki lap – köztük ma már ott van az új Telex is – és persze jó néhány kormánypárti médium.  

Közben ne feledkezzünk el arról sem, hogy a nyilvánosság ilyetén eltorzulása a legsötétebb szellemi nyomorúságok gazdag televényét vetette elénk. Mindenki tud ma már olyan állításokról, amiknek létét korábban fel sem tételezte józan ember. Laposföldhívők, oltásellenes csoportok, chemtrail-szorongók, ultrabaloldali bozótharcosok, gendergerillák, vállalhatatlan ügyek hű fundamentalistái jelentek meg látóterünkben, sőt e rémalakok láthatóvá válása azzal a tragikus következménnyel járt, hogy egymást is meglátták az ütődöttek, s csoportokká, olykor meghökkentő arroganciával fellépő mozgalmakká szerveződtek. Egyik-másik kompánia valódi erővé lett. Előbb az amerikai, európai és hazai pártélet szélsőségeiként pozicionálták magukat, ma már azonban a centrumok elfoglalására törekvő tényezőkké válhattak. S a marginalitások megdöbbentő karrierje – aminek ténye szembemegy minden korábbi tapasztalattal és szemben áll a józan ész valamennyi racionális feltevésével – pusztán annak köszönhető, hogy a média jelentős része minden morális és intellektuális aggályt félretolva elfogadta a közösségi médiumok felől érkező kattintáskihívást.

Azt hiszem, a sajtótörténet legnagyobb tévedése volt, amikor majd minden komolynak tűnő lap bekanyarodott ebbe az utcába. Hiszen amióta ezen az úton jár, a hajdani újságolvasók tömegei kerülik a nagy médiumokat. Tudom, nem csak én hagytam fel a valamikori Index és sok hozzá hasonlóvá lett weboldal olvasásával, s nem csak én döntöttem úgy, hogy a bolondok farsangjáról tudósító lapok helyett inkább a kicsiny, de számomra valóban érdekes médiumokat fogom böngészgetni. Úgy tűnik, a régi Index és a nyomdokain járó új Telex néhány százezer stabil bulvárfogyasztó izgatott klikkelgetésének reményében lemondott az el nem kötelezett, kritikus, de kíváncsi hírfogyasztókról.

Persze ezzel együtt a holdudvar is megfakult.  Blogok koptak el, szakértők vonultak vissza, igényes műhelyek tűntek el a média horizontjáról, s a hajdan okosan vitázó anyagok helyét eluralta az agresszív propaganda.

Megszólal az exindexes

Most azonban, hogy a tragikus hagyományokat éltető szerkesztőség új lapot alapított, s magával vitte a közéleti lármázás gonosz szellemét, az Index hirtelen visszalendült az igényes lapok közé. Hajdani szellemi erejét ugyan még nem nyerte vissza, továbbra is hiányoznak környékéről a tárgyilagos és nagy tudású elemzők, az igényes publicisták, hiányoznak az igazán jó tollú szerzők, de ezen valószínűleg lehet segíteni. Különösen azért, mert az újjászervezett Index felhagyott az indulatzsurnalisztikával, a szenzációhajhász klikkvadászattal, a fake news tartalmak kritikátlan ismételgetésével, a sületlen ötletek, bárgyú eszmék és nevetséges ideológiák népszerűsítésével, s visszatért a klasszikus, nyugodt és tárgyilagos médianormalitás terepére. És ebbe a normalitásba az is belefér, hogy erőteljesen számon kéri a kormányzati intézkedések miértjeit. Valahol ez a politikai sajtó dolga.

S hogy nem csupán kívülről nézve ígérkezik izgalmasnak és reménytelinek az Index feltámadása, arról éppen a minap nyilatkozott – az Azonnali hasábjain – egy fiatal indexes újságíró. Különösen szembeötlő ebben az interjúban, hogy a megszólaltatott Ecsenyi Áront próbaideje alatt bocsátották el az Indextől (szóval nem is indexes, csak exindexes), mégis nagyon korrekt és a szakmaiság mellett elkötelezett újságírók közösségeként mutatja be az újjászervezett szerkesztőséget.

Azt tapasztalta például, hogy „mindenki kritikus a szerkesztőségben – a vezetőktől kezdve a beosztottakig – a kormánnyal, de a tárgyilagosság fontos, és ezért kell az ő véleményük is” . Kicsit később Ecsenyi visszatér a témához, és megismétli: „Egy ütős társaság, nyitott érdeklődésű emberekkel. Ahogy elnézem, egyaránt beszámolnak a kormánypárti és ellenzéki mutyikról is, tehát részrehajlással nem lehet őket megvádolni.”  Majd a beszélgetés vége felé egy nagyon érdekes – és a magyar sajtó feltámadásában reménykedő olvasók észleléseit is alátámasztó – kérdés-válasz következik. Miután a lap szerkesztője megkérdezi az interjúalanyt, hogy „az ott töltött idő alatt érzékeltél politikai nyomást vagy valamilyen kívülről érkező elvárást a cikkekkel kapcsolatban?”, Ecsenyi így felel: „Többnyire minden elvárás kimerült a tárgyilagosságban.” Elmesél azonban egy történetet, amely szerint az újság nem közölte az egyik cikkét, mert a lap vezetői „nyilván attól tartottak, hogy ha kimegy, akkor mindennek vége, megkondulnak a DK-s, momentumos harangok, hogy lám, itt a bizonyíték: az Index fideszes lett, hiszen ilyen tényeket csakis a Fidesz-sajtó mer lehozni. Szóval van most velük [az újságírókkal] szemben egy [főszerkesztői] elvárás, hogy nem hozhatnak le akármit, mert az ellenzéki szekértábor csorgó nyállal várja, mikor sütheti rájuk a fideszesség minden vitát eldöntő bélyegét.”  Pedig – mondja korábban az exindexes – „az biztos, hogy abban a szekértáborban, ahol Orbánnal lehet riogatni, ott most mikszáthi novellába illő együgyűséggel nyelték be azt, hogy az Indexet maga a gonosz O1G irányítja”.

Lett tehát egy független, kritikus, tárgyilagos és mértéktartó lapunk. Reméljük, előbb-utóbb mértékadóvá is válik, s nem csúszik vissza abba a lejtős zsákutcába, ahol az újság korábbi dolgozói sokadik lapként megalapították a maguk igénytelen fake news közösségét.